Kinek a feladata lenne a tusnádfürdői anyamedve megkeresése?

Nemtetszését fejezte ki a Hargita megyei csendőr-főkapitányság vezetője, Dan Iamandi ezredes amiatt, hogy a környezetvédelmi minisztérium a Tusnádfürdő környékén látott medve megkeresését kérte az általa vezetett intézménytől. A csendőrparancsnok szerint az általa vezetett intézmény feladatköre nem terjed ki ilyen irányba. 

A Hargita megyei prefektusi kollégium havi értekezletén Dan Iamandi kifejtette: a környezetvédelmi minisztérium kérésére soron kívül hívta munkába a csendőrök egy részét, akik órákon keresztül keresték a medvét a Tusnádfürdő közeli erdőben a zernesti alapítvány képviselői segítségével, míg azok, akiknek valóban ez lett volna a feladatuk, azaz a vadásztársaság és a Környezetvédelmi Őrség képviselői elhagyták a keresés helyszínét.

„Két órán belül csak mi maradtunk, egy zernesti civil szervezettel, és nem értem az okát. A Környezetvédelmi Őrség kikapcsolta a telefont, Szép Róbert úr nem válaszolt a hívásokra, a vadásztársaságtól Rafain Zoltán úr jött és teljesen valótlan sajtónyilatkozatot adott a vonat által elütött két medvebocsról. Mi meg maradtunk, egy egész napon keresztül kerestük az anyamedvét, holott semmi ilyen jellegű tevékenység nincs a feladataink között. Nekünk a közrendre kellett volna vigyáznunk a nyári tábor környékén. Mivel ott nagyon sok ember volt, vállaltam, hogy 12 embert egész napon át járatok az erdőben, mert azok, akiknek el kellett volna látniuk ezt a feladatot, nem tették meg” – mondta a csendőrség vezetője.

Az ezredes szerint a törvényes előírások értelmében a csendőröknek csak abban az esetben kell közbeavatkozniuk, ha a medvék emberéletet veszélyeztetnek, illetve ha az állat csapdába került. „Mi minden, az 112-es számra érkezett hívás esetén közbelépünk, akkor is, ha veszélyben van emberélet, akkor is, ha nem. De állat elköltöztetésénél nem. Biztosítjuk a közrendet, ezzel semmi gond nincs, de lássák el feladatukat azok, akiknek ez a hatáskörük a miniszteri rendelkezés értelmében” – mondta. Iamandi arról is beszámolt, hogy hasonló esetekben a csendőrök akkor is kisiettek a helyszínre, ha sem altatópisztoly, se gumilövedékes fegyver nem állt rendelkezésükre, és a piacról vett petárdákat használták a medvék elijesztésére.

Hargita megye prefektusa, Jean-Adrian Andrei szerint hibásan jártak el a medve elköltöztetése kapcsán, és azok, akiknek ez lett volna a feladatuk, nem engedelmeskedtek a környezetvédelmi tárca parancsának. „A közeljövőben én fogom meghozni a szükséges intézkedéseket” – jelentette ki a prefektus, hozzátéve, hogy a hatóságok újabb kísérletet fognak tenni az egybocsos anyamedve elköltöztetésére, mert valóban veszélyes és „ingerlékeny” lehet, ha elvesztette két bocsát. 

A nagyvadat a zernesti medverezervátumba szállítanák a környezetvédelmi minisztérium engedélyével, de a hatóságok egyelőre nem találták meg az erdőben. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?