Még Tusnádfürdő környékén ólálkodik a Tusványoson emberre támadó anyamedve

Albert Tibor tusnádfürdői polgármester szerint a sajtó félremagyarázta a szavait, amikor azt írta, hogy letagadta a megnyitón a Tusványos nulladik napján történt medvetámadást. A Maszolnak elmondta, becslések szerint legalább 30 medve ólálkodik a környéken, és számuk jövőre nőni fog. A gyimesközéploki fiatalra támadó medvét sem szállították még el, és Albert Tibor félőnek tartja, hogy a medveügy Tusnádfürdő örökös problémája marad. 

Egy közeledő taxi mentette ki a nagyvad karmai közül azt a fiatalembert, akire medve támadt a múlt héten Tusványos nulladik napján. A gyimesközéploki Nagy László sérülései nem voltak nagyon súlyosak, két napig tartó kórházi kezelés után szombaton vissza is tért a táborba meghallgatni Orbán Viktor beszédét. Viszont felháborítja, hogy Tusnádfürdő polgármestere, Albert Tibor Tusványos hivatalos megnyitóján letagadta a medvetámadást.

A 27 éves fiatalember a Maszolnak elmondta, az utolsó keddi koncert után, szerdára virradóra, fél 2 körül hagyta el többedmagával a tábor területét. A főútra vezető macskaköves sétányon vonult egy 25-30 fős társaság. „Én néhány lépéssel a csoporttól elszakadva, elől mentem, telefonon beszéltem valakivel” – idézte fel a történteket.

Bocsait féltette az anyamedve

Beszámolója szerint egy szembejövő taxis figyelmeztette a társaságot, hogy látott egy medvét a sétányon, de ők folytatták az útjukat. „Amikor egy kivilágítatlan részhez érkeztünk, észrevettem a medvét, láttam, hogy egy bokorból nézi a sétányt. Akkor már tudtam, hogy baj van, ugyanis azt leste, mikor mennek át hozzá a bocsai a túloldalról. Én pont közéjük kerültem” – részletezte Nagy László.

Mivel a bocsait veszélyben érezhette, az anyamedve kiszökött a bokorból az útra, és a fiatalemberre támadt. Többször feléje kapott, megpróbálta magához húzni, s közben letépte a karmaival Nagy László bélelt dzsekijét. Ezután ledöntötte a fiatalembert a földre. „A társaság nagy része elfutott, négy-öt barátom maradt csak mellettem, akik üvöltöztek a medvére, és elvonták a figyelmét” – mesélt.

Mivel a nagyvad felemelkedett róla, és két lábra állva a társai felé fordult, Nagy László megpróbált elmenekülni. Ám a medve ezt észrevette, utánakapott, és ismét a földre döntötte. „Ekkor harapott meg a hónaljamnál, de csak a szemfogai mélyedtek a húsba. Ezen kívül a combon sérültem meg súlyosabban, amikor a karmaival megpróbált maga alá húzni” – számolt be a fiatalember.

A rendőröket nem érdekelte az ügy

Lehet, hogy Nagy László nem úszta volna meg ennyivel, ha egy dudálva közeledő taxis el nem riasztja a medvét. A fiatalember így enyhén vérezve, de talpra tudott állni, a társaság pedig kijutott a főútra, ahol értesítették a rendőrjárőröket a történtekről. A rendőröket azonban nem érdekelte az ügy, megkérték őket, haladjanak tovább, mert akadályozzák a forgalmat.

Nagy Lászlót végül egyik barátja vitte le a sürgősségre, ahol veszettség elleni oltást kapott. Azt hitte, hazaengedik, de két napot a megyei kórház fertőző betegségek osztályán kellett töltenie Csíksomlyón. Pénteken engedték ki, s szombaton kiment ismét Tusványosra. „Azt mondtam magamban, hogy ugyanaz a medve nem támadhat kétszer ugyanarra az emberre” – jegyezte meg. Azt azonban nem érti, hogy miért tagadta le Tusványos hivatalos megnyitóján a polgármester a medvetámadást. „Higgye el, hogy papírom van róla” – tette hozzá.

Albert Tibor: félremagyarázták a szavaimat

Tusnádfürdő elöljárója, Albert Tibor a szerdai hivatalos megnyitón az előző éjszaka történt medvetámadásról azt mondta: „Itt lehet híreket terjeszteni, lehet jó híreket, rossz híreket. Én mindenkit felkérek arra, hogy a realitást mondja el arról, hogy mi történik a medvével. Mostanig, 10.37-ig nem kaptunk arról jelentést, hogy a medve valakit is megtámadott volna”. Beszédéről videó is készült:

Albert Tibor hétfőn a Maszolnak azt nyilatkozta: a sajtó félreértelmezte a szavait, mert ő a megnyitón nem tagadta a medvetámadást. „Én nem azt mondtam, hogy álhír, ezt önök, a sajtó írta így. Csak arról beszéltem, hogy nekem hivatalosan nem jelentették az esetet. Ugyanakkor az eset nem a tábor területén történt, hanem az úton” – jelentette ki. Hozzátette, maga is utólag értesült a medvetámadásról.

A polgármester közlése szerint a gyimesközéploki fiatalember bántalmazásával „gyanúsított” medvét egyelőre nem sikerült befogniuk és elszállítaniuk a vadászoknak. „De hát ki tudná megmondani, hogy melyik medve volt az, amelyik emberre támadt akkor éjszaka? Az a gond, hogy Tusnádfürdő környékén legalább harminc medve van” – jelentette ki.

Albert Tibor elmondta, tavaly 12 medvebocsot számoltak össze a környéken, idén két hárombocsos és egy kétbocsos anyamedvét vettek számba. „Tehát az elmúlt két évben 18 medvebocs született. S akkor még a nagyok hol vannak? Tulajdonképpen senki nem tudja megmondani, hogy hány van. A 30-as szám, amit emlegettem az imént, csak egy becslés volt, jövőre a számuk csak nőni fog” – magyarázta.

A polgármester hangsúlyozta, amíg nem viszik el az összes medvét a környékről, addig a helyieknek nem lesz nyugodalmuk. Szerinte erre megoldás is van: rendszeres etetéssel az erdőben lehet tartani őket, s napi 24 órás járőrözéssel meg lehet akadályozni, hogy a lakott területre behatoljanak. „Ezt Kanadában is így oldották meg” – mondta az elöljáró, hozzátéve: félőnek tartja, hogy a medvekérdés Tusnádfürdőn örökös probléma marad.

Kapcsolódók

Kimaradt?