Uniós pénzeken osztozkodtak a határ menti román és magyar megyék

Több mint 90 millió eurót hívhatnak le a román–magyar határ menti megyék az Európai Unió strukturális alapjaiból a Román–Magyar Határon Átívelő Interreg pályázatok keretében – közölte egy pénteki sajtótájékoztatón Iustin Cionca Arad megyei tanácselnök, miután szerdától három napon át a Maros-parti városban tanácskoztak a projektek prioritásairól a négy-négy romániai és magyarországi megye, a két kormány és a határ menti települések képviselői.

A 2014–2020-as EU-költségvetési ciklusban megpályázható összegeket főleg infrastrukturális fejlesztésekre fordíthatják, a pályázatokban pedig a megyei vagy helyi önkormányzatok élveznek elsőbbséget.

Arad megyében főleg útfelújítás várható

A támogatási szerződések aláírása még csak ezután következik, és a késlekedésért elsősorban a román kormány illetékeseit tették felelőssé a helyi választottak, de ezt leszámítva elégedettségüknek adtak hangot, amiért sikerült Arad megyébe 14 és félmillió eurót lehívni.

A legnagyobb beruházás – 12 millió euró értékben – a határ menti megyei rangú utak felújítását érinti. Ez egy Békés megyével közös pályázat, amiben Arad megye a projektvezető, és az érintett aradi településeket bekapcsolják a Transzeurópai Közlekedési Hálózatba (TEN-T), míg Békés megyében több tucat közlekedési csomópontot fejlesztenek.

Az Arad megyei útszakaszok: Nagylak–Németpereg, Pécska–Tornya, Kisiratos–Mácsa, Kürtös–Mácsa–Szentmárton, Szentmárton–Székudvar, Székudvar–Nadab, Kisjenő–Ottlaka, és aszfaltot öntenek a Sofronya és Zimándköz közötti földútra. Mindezek mellett a vámmentes ipari övezettel rendelkező Kürtösnek egy hétkilométeres teherforgalmi terelőutat építenek; ez összesen 63 kilométer, és a megvalósítás a közlekedés biztonságosabbá tételét, az Arad–Nagyvárad országút tehermentesítését is szolgálja.

Egy másik fontos együttműködés Békés megyével az egészségügy terén zajlik majd, de ebben Arad megye csak partner: viszont így is egymillió eurót fordíthat a sürgősségi kórház kardiológiai osztályának fejlesztésére.

A katasztrófaelhárítás terén a Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégió másik két társmegyéjével, Temessel és Csongráddal működik együtt az Arad megyei önkormányzat: az 1,7 millió eurós projektben 1,16 milliót fordíthat Arad a készenléti felügyelőségének eszközfejlesztésére.

Hasonlóban gondolkodik a megye észak-nyugati részén fekvő Nagyzerénd község és a Békés megyei Újkígyós: a 490 ezer összértékű projektből nagyjából fele-fele arányban részesülnek, és a zeréndi önkormányzat a helyi önkéntes tűzoltóalakulatnak vásárol majd egy 1500 literes tartályú tűzoltóautót, egy kisebb rohamkocsit, valamint egyenruhákat, felszereléseket,  a tűzoltók szakképzésben is részesülnek majd az összegből. „Közel vannak ugyan a kisjenői hivatásos tűzoltók, de ha bevetésen voltak, magunknak kellett megoldjuk a tűzoltást. Így sokkal könnyebb és hatékonyabb lesz, ráadásul a tűzoltóautó terepen is tud haladni, ami fontos, mert mifelénk általában a tarlótüzek okoznak gondot” – mondta Simándi Sándor zeréndi polgármester.

Célegyenesben a Bihar megyei ROHU-projektek is

Jó hírekkel szolgált ma Pásztor Sándor Bihar megyei tanácselnök, aki rendkívüli önkormányzati ülésen bejelentette: tegnap Aradon ülésezett az ROHU-s pályázatokat figyelő bizottság, s a Bihar megyei projektek jó eredményeket értek el.

Az egészségügyi pályázatok között a második legnagyobb pontszámot, 84,5 pontot kapott a Bihar megyei stratégiai egészségügyi projekt, ennek becsült értéke áfával együtt 9,4 millió euró. Ennek keretében többek között különféle berendezéseket vásárolnak, telemedicina-rendszert alakítanak ki a vidéki kórházakkal.

A kulturális pályázatok között Debrecen projektjei érték el a legjobb pontszámokat, mindkettőben Bihar megyei kulturális intézmények a projekt partnerei.

Az első pályázat 91,5 pontot kapott, ennek részeként a váradi Szigligeti Színház kap 970,3 ezer eurót. Ebből az összegből többek között forgószínpadot szerelnek fel, és mindkét színtársulat kap egy-egy autóbuszt. A második projektben, amely 89,5 pontot kapott, két bihari partner is van: a Körösvidéki Múzeum 2,7 millió eurót kap felszerelések vásárlására, amiből a két felső szintet rendezik be, míg a Várad Kulturális Folyóirat pedig 673,8 ezer euróban részesül, amiből a váradvelencei kultúrotthont újítják fel és ott kulturális központot alakítanak ki.

Kapcsolódók

Kimaradt?