A romániai magyarok száz éve – várja a pályázatokat az RMDSZ

A romániai magyarok száz éve címmel új, tematikus pályázatát hirdette meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány. A leadási határidő március 29., 10  napig lehet még pályázni. Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke elmondta: elsődleges szempont a 2018-as évben a többség és kisebbség párbeszédének elősegítése.

„A román-magyar együttélés jó példáit akarjuk felmutatni, azokat a személyiségeket és eseményeket, akikre és amelyekre a magyar közösség is büszke lehet” – foglalta össze a pályázat célját a politikus. Tájékoztatása szerint a civil szervezetek pályázatai révén arra várnak választ, hogy kik azok a fontos személyiségek, akik nélkül ma szegényebb volna Románia.

„Azt szeretnénk megtudni, kik azok az erdélyi magyarok, akik nagyon sokat hozzátettek ahhoz, hogy megmaradjon közösségünk, hogy jobban működjön az ország, amelyben élünk – gondolok itt tudósokra, sportolókra, kulturális személyiségekre, de bárkire, aki az ország fejlődéséhez hozzájárult. Ugyanakkor kíváncsiak vagyunk arra is, melyek azok az események, amelyek meghatározták az elmúlt száz évünket” – mondta el a Maszolnak az ügyvezető alelnök.

Hegedüs Csilla szerint az erdélyi magyarok nemcsak elszenvedői, de építői is voltak az elmúlt száz évnek. Szavai szerint éppen ezért a közösségnek szomorkodás helyett büszkén kellene szembenéznie az elmúlt 100 évvel, hisz látniuk kell: meghatározó, államalkotó részei Romániának. Nélkülük ez az ország nem ott tartana, ahol ma tart – hangsúlyozta a politikus.

„Az elmúlt száz esztendő részben arról szólt, hogy egymásnak esett többség és kisebbség, hogy nagyon komoly bizalomhiány alakult ki románok és magyarok között. Ezért nem titkolt szándékunk, hogy serkentsük a párbeszédet. Szeretnénk, ha elkezdenénk végre a közös értékek mentén beszélni, hogy kölcsönösen elismerjük egymás hozzájárulását. Csak ez vezethet igazán oda, hogy közös jövőnket tervezhessük, a következő száz év alapjait lefektethessük. Mitől lesz nekünk jobb, mit kell tennünk, hogy harmóniában éljünk, hogy ne csak sopánkodjunk? Ez a pályázat ehhez a célhoz járul hozzá” – mondta Hegedüs.

Az ügyvezető alelnök emlékeztetett: Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke már évek óta szorgalmazza, hogy az államfő kezdeményezze a többség-kisebbség intézményes párbeszédét, amely kiveszi a hétköznapi politikai csatározásokból a kisebbségi ügyet. Ennek, akárcsak a mostani pályázatnak is az a célja, hogy működő, élő és őszinte párbeszéd alakulhasson ki.

„Hihetetlen értékeink vannak”

„Mert az elszigetelődés semmi jóhoz nem vezet. 2018-ban, amikor amúgy is nagyon sok mocsok ömlik ránk a médiából, a nacionalista politikai diskurzus és retorika is felerősödni látszik. Talán sokkal könnyebb lenne sündisznóállásba beburkolózni, és egy éven keresztül tűrni és hallgatni. De mi ezt nem tehetjük! Hihetetlen értékeink vannak, otthont teremtettünk szülőföldünkön. A többségnek pedig meg kell érteni, kik vagyunk, és mit akarunk. Abban a pillanatban, amikor terveinket és céljainkat is jól tudjuk elmagyarázni, a román többség párbeszédre nyitott tagjaiban is partnerre lelhetünk” – fogalmazott.

Hegedüs Csilla tájékoztatása szerint kiemelten kezelik azokat a programokat, amelyekbe a fiatalokat is bevonják. Fontosnak tartja azt, hogy a felnövekvő generáció is tisztában legyen azzal, mi a románok és magyarok közös öröksége. Úgy érzi, a román és magyar fiatalok sokkal őszintébben és előítélet-mentesebben viszonyulnak egymáshoz: bennük nem alakultak ki traumák, tisztább lappal tudnak indulni. Ez pedig mindenképpen egy jó kezdet a közeledéshez.

„De jó példákat szolgálnak egész közösségünknek a szórványkörnyezetben vagy interetnikus településen élő magyar emberek. Ők nap mint nap megélik a párbeszédet, szembesülnek azzal, hogyan kell céljainkat és vágyainkat a többségnek is elmagyarázni. Mi látni akarjuk ezeket a jó modelleket, ezeket pedig minél több helyen meg kell ismételnünk”  – jelentette ki az ügyvezető alelnök.

A RMDSZ és a Communitas Alapítvány pályázata itt érhető el.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?