Johannis keményen odamondott a legfőbb ügyészség tevékenységi beszámolóján

2017-ben országos szinten 1.752.062 bűnvádi eljárás volt folyamatban, amelyek közül 533.040-et oldottak meg az ügyészek, 59.839 személy, köztük 3.882 kiskorú ellen vádat emeltek - mondta el szerdán Augustin Lazăr legfőbb ügyész, a legfőbb ügyészség 2017-es éves tevékenységi mérlegének bemutatásán. 

'Rendkívül nagyszámú, összetett, sok területet felölelő, nagyszámú személyt érintő ügyről van szó, amelyek egy része befolyásolta Románia legújabb kori történelmét ' - hangsúlyozta a legfőbb ügyész. 

Azok közül, akik ellen vádat emeltek, legtöbben, 20.380-an, a közlekedés biztonsága ellen vétkeztek, az érintettek több mint fele alkohol, vagy egyéb tiltott anyag hatása alatt ült a volán mögé. 6.092 vádlottat előzetes letartóztatásba helyeztek, ugyanakkor 1.036-ot jogerősen felmentettek. 

Az alkotmánybíróság tisztázta

A legfőbb ügyészség igyekezett 'lojálisan' és 'a törvény által megszabott keretek között' együttműködni a többi hatalmi ággal - jelentette ki Augustin Lazăr. 

Lazăr kifejtette: az alkotmánybíróság tavaly a joggyakorlatban szentesítette az alaptörvénynek az államhatalmi ágazatok kölcsönös tiszteletét és lojális együttműködésének elvét leszögező cikkelyét, például azzal a 2017. október 3-ai döntéssel, mely leszögezte, hogy a legfőbb ügyészség jogszerűen járt el, amikor úgy döntött: nem létezik olyan törvény, amely alapján egy parlamenti vizsgálóbizottság megkaphatna bizonyos bűnvádi dossziékat, az eljárás bármely stádiumában is legyenek azok. 

Johannis: Szándékosan keltenek zavart

Románában 'szokássá vált', hogy 'szándékosan zavart keltsenek" az ügyészek státuszával kapcsolatban azért, hogy gyengítsék ezek függetlenségét - jelentette ki szerdán Klaus Johannis államfő a legfőbb ügyészség 2017-es éves tevékenységi mérlegének bemutatásán. 

'Szokássá vált Romániában, hogy az ügyészek státuszát vitassák, és ez ügyben gyakran hivatkoznak a román alkotmány azon cikkelyére, amely szerint az ügyészek az igazságügyi miniszter fennhatósága alatt fejtik ki tevékenységüket. Fel szeretném hívni a figyelmet az alkotmány megfogalmazására: a miniszter fennhatósága alatt, és semmi esetre sem a miniszter alárendeltségében. Szándékosan keltik ezt a fogalomzavart. Ez nem más, mint az ügyészek függetlenségének gyengítésére tett kísérlet' - hangsúlyozta az államfő. 

Soha nem volt szó arról, hogy az ügyészek az igazságügyi miniszter ellenőrzése alatt dolgoznak, írta szerdai Facebook-bejegyzésében Tudorel Toader. 'A nagyközönség korrekt tájékoztatásáért, az alkotmány 132-es szakaszának 1. cikkelye kimondja: Az ügyészek az igazságügyi miniszter fennhatósága alatt fejtik ki tevékenységüket. Senki nem mondta, hogy az ügyészek az igazságügyi miniszter ellenőrzése alatt dolgoznak' - írja bejegyzésében Toader.

A törvényszegőknek nincs joguk a nyugalomhoz

Romániában egyesek megkísérlik meghonosítani azt a vélekedést, miszerint az ügyészek a társadalom ellenségei - jelentette ki Klaus Johannis. 

"Megfigyelhetjük, hogy egyes politikai és a médiában megjelenő diskurzusokban megjelenik a növekvő aggodalom bizonyos vádlottak és bűncselekményekért elítélt személyek sorsáért, akiket természetesen zavar, hogy az igazságszolgáltatási rendszer ellátja feladatait, és ezzel megzavarja az ő nyugalmukat, jólétüket. Kísérleteket tesznek azon hamis nézet elfogadtatására, miszerint az ügyészek a társadalom ellenségei. Éppen ellenkezőleg: az ügyészek a barikádnak ugyanazon oldalán állnak, mint azok, akik a törvény betartását szorgalmazzák. A másik oldalon állnak azok az egyének, akik ujjat húztak a törvénnyel és érdekeik azt kívánják, hogy hiteltelenítsék az igazságszolgáltatást. Románia alkotmánya sehol nem beszél arról, hogy a törvényszegőknek joguk volna a nyugalomhoz. Az alaptörvény kimondja, hogy senki nem áll a törvény fölött, az állampolgárok egyenlők a törvény előtt, kivételezések és diszkriminációk nélkül' - szögezte le az államfő a legfőbb ügyészség 2017-es tevékenységi mérlegének bemutatása alkalmával. 

"Kétségtelen, hogy igazságos bíráskodásra és civilizált körülményeket biztosító fogvatartási intézményekre van szükség, ezek alapvető emberi jogok. Sajnos azonban most nem az alapvető dolgokról szól a vita (amelyeket kétségtelenül fel kell javítani), ehelyett a törvényt alkalmazók elbátortalanítására történnek kísérletek' - tette hozzá Johannis, aki szerint a bíráknak és ügyészeknek nemcsak igazságszolgáltatói szerepük van, hanem a román társadalomban ők kell hogy legyenek a felelősség és moralitás viszonyítási pontjai is. 

Hatékonyabbá kell tenni az eljárásokat 

Az eljárások hatékonyabbá tételét, az ügyek számának csökkentését, a munkavolumen ügyészségek közötti kiegyenlítését célzó intézkedésekre van szükség - mondta Johannis. 

"Bármilyen tevékenységi beszámoló arra késztet, hogy a jövőbe tekintsünk. Intézkedésekre van szükség az eljárások hatékonyabbá tétele, az ügyek számának csökkentése, a munkavolumen ügyészségek közötti kiegyenlítése céljából. Ezek mind hozzájárulhatnak az ügyészségek által eddig elért fejlődés megerősítéséhez" - mondta az államfő. 

Az elnök hangsúlyozta, olyan törvényekre és közpolitikára van szükség, amelyek nagyobb hangsúlyt fektetnek a bűnözés megelőzésére, az állampolgárok - főleg a fiatalok - nevelésére, a bűncselekmények negatív hatásairól való felvilágosításra. 

"A román állampolgárok nem szeretnék, hogy bűnözők hozzák a törvényeket, hogy a bírákat és ügyészeket rendeljék alá a politikumnak. A társadalom megértette, hogy a modern Romániát nem lehet futóhomokra építeni, a demokrácia egyik alappillérének - természetesen a független igazságszolgáltatásra gondolok - a lehető leghatékonyabban kell működnie. Az igazságügy egy közszolgáltatás, a polgároknak pedig nagy elvárásaik vannak a bírákkal és ügyészekkel szemben" - tette hozzá Iohannnis. 

Az államfő arról is biztosította az ügyészeket, hogy továbbra is támogatja a független és jól működő igazságszolgáltatást, amely képes garantálni az állampolgárok jogait.

Tarcea: nincs hely az iratcsomóknak 

Azért imádkozik, hogy a Hexi Pharma-ügy iratcsomói a közeljövőben még ne kerüljenek a legfelsőbb bíróságra, mert egyszerűen nincs hol tárolni azokat - mondta a legfőbb ügyészség 2017-es tevékenységi beszámolóján részt vevő Cristina Tarcea, a legfelsőbb bíróság elnöke. 

"Sajnos nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy az igazságszolgáltatás 28 éve érdekes időszakokat él meg. Mindannyian tudják, hogy négyévenként elkezdődik vagy befejeződik az, amit egyesek szerint az igazságügy reformjának lehet nevezni. Az eredmény? Mindannyian láthatják: számos homályos és tökéletlen törvény, túlzsúfolt bíróságok, az intrastruktúra hiánya, zűrzavar a fellebbezések rendszerében, új törvénykönyvek" - sorolta az elnök, aki szerint mindennek az az eredménye, hogy nehézkessé vált egy-egy ügy lezárása, elhúzódnak a perek és nem egységes a joggyakorlat. 

'Végighallgattam a tevékenységi beszámolót, megnéztem a lezárásként bemutatott filmet, amiből megállapítottam, hogy elkészült a Hexi Pharma-ügy nyomozati anyaga. Higyjék el, imádkozom, hogy ez az anyag ne érkezzen meg a közeljövőben a legfelsőbb bíróságra, mert egész egyszerűen a legfelsőbb bíróságon nincs hely a tárolására' - mondta Tarcea. 

Az elnök hozzátette: a bányászjárás-ügy miatt is nehézségekkel szembesül a legfelsőbb bíróság, ugyanis a tanúk nagy száma miatt nincs akkora terme, ahol elfogadható körülmények között meg lehetne tartani a tárgyalásokat. 

Cikkünk frissül

Kapcsolódók

Kimaradt?