Vékony kabátban, nem megfelelő lábbeliben, kesztyű nélkül, hiányos, vagy kezdetleges felszereléssel kellett helytiállniuk a mínusz 40-45 fokos hidegben a harctéren a magyar katonáknak – hangzott el a Don-kanyari offenzíva 75. évfordulójára szervezett megemlékezésen Marosvásárhelyen. A történészek részleteket ismertettek az eseményekről, a vár múzeumépületének emeleti tanácstermét zsúfolásig megtöltő közönség korabeli fotókkal és írott dokumentumokkal, illetve a második világháborúban, a Don-kanyarnál használt tárgyi emlékekkel ismerkedett meg.

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete 16. alkalommal emlékezett a magyar történelem egyik legtragikusabb eseményére. Ábrám Zoltán, az EMKE Maros megyei alelnöke, az emlékrendezvény ötletgazdája és főszervezője köszöntőbeszédében elmondta, a történészeknek 577 Maros megyei személyt sikerült azonosítaniuk, akik a Don-kanyarban harcoltak, elestek, illetve kevesen túlélőként hazatértek.

A hét túlélő közül hattal a nagyközönség is megismerkedhetett évekkel ezelőtt, amikor az ott átélt borzalmakról, a keserű tapasztalataikról beszéltek. Azóta már valamennyien elhunytak, dokumentumok, interjúk, beszélgetések őrzik emléküket. Az EMKE tervezi, hogy az egykori tragédia helyszínén koszorúzzon, és gyújtson gyertyát az elesettek emlékére – mondta Ábrám Zoltán, aki Berekméri Árpád Róbert és Benkő József történészeknek egy-egy köszönő oklevelet adott át, mivel legnagyobb segítséget, támogatást tőlük kapott a másfél évtized során a megemlékezések szervezésében, a történtek ismertetésében.

Szerencsés nemzedéknak nevezte azokat, akik 1945 után születtek Lukács Bence Ákos konzul, Magyarország csíkszeredai konzulátusának munkatársa, aki a háború embertelenségére, az elesettekre, a felfoghatatlan halálra emlékeztetett, arra, hogy mindaz, ami ott történt 75 éve a mai embernek képeslapok, levelezőlapok, fényképek formájában jelenik meg. Az ember nem menthetetlen, amíg egyik ember megmenti a másikat – hangsúlyozta.

Berekméri Árpád Róbert történész 2005-ben azt a felkérést kapta az EMKE részéről, állítsa össze a Don-kanyarban elesett Maros megyeiek névsorát, amit László Márton kollégájával meg is tett. Olyanokkal is találkozott, akik túlélték a borzalmas eseményeket és hazatértek. Bárkányi Zoltán üteg-parancsnokkal is megismerkedett, aki hagyatékát, fotókat, iratokat, az üteg általa megírt történetét, neki adományozta. Ezekből a felvételekből mutatott be egy válogatást a történész, elmagyarázva azt is, hogy melyik hol készült, mit, vagy kit ábrázol.

A magyar királyi 27/2. könnyű ágyú üteget 1942-ben Marosvásárhelyről vezényelték ki a frontra. A MAFILM fotóripoerterei által Marosvásárhelyen készített felvételeket láthatott a közönség, fotót a bevagonírozásról Kassán, a Kárpátokon áthaladó szerelvényről, a Dnyeszteren történő átkelésről, ebédosztásról, karácsonyi, illetve március 15. ünnepségről, közlegények pihenőjéről, támadásról, a harctérről, a legénységről, a tisztikarról, valamint portrékat, esküvői fotót.

Arról, hogy a magyar hadsereg hiányos felszereléssel, nem megfelelő öltözékben és lábbeliben kellett helytálljon a fronton a mínusz 40-50 fokban, sokszor hallott az érdeklődő, de ez alkalommal pontosabban megérthette, elképzelhette, miről is szólnak ezek a leírások. Benkő József történész-doktorandusz 12 éve gyűjti a második világháború tárgyi emlékeket, célja egy múzeum létrehozása. A megemlékezésen a kiállított tárgyakkal szemléltette, milyen volt az életük a magyar katonáknak, akiknek az ellátásukról a német hadsereg gondoskodott. Míg a németeknek bélelt kesztyűjük volt, a magyar bakáknak kesztyű nélkül kellett lapátolniuk, harcolniuk, vagy „csupán” túlélniük a hideget, fagyot, hóvihart. A német távcső és a magyar távcső között is hatalmas a különbség, akárcsak az úgynevezett kanálgép között, mert míg a magyarok egy kanál-villa kombinációs bádogevőeszközt használtak, a németeknek rozsdamentes acélból készült a kanál-villa-kés-konzervnyitó jutott.

A lőszertartó, vagy az elsősegély táska papírból készült a magyarok számára, ahogy a téli kabátjuk is csupán egy posztókabát volt, legfeljebb egy báránybőr bekecset vehett föléje az, akinek jutott.  Az oroszok felszerelésére is tudott példát mutatni a történész-gyűjtő: míg a németek nem készültek a nagy télre és bennrekedtek a nagy sárban, az oroszok tudták, mi várható télen és felkészültek rá. Egy lövedékrepeszt is megmutatott Benkő József, hangsúlyozva, hogy milyen kárt tehetett, ha elért egy embert a fémdarab, amelynek még ma, 75 év után is élesek a szélei.