Banán, narancs, alma, többféle sütemény várta a vendégeket a szépen megterített, feldíszített asztalokon a Telefonos Szeretetszolgálat pénteki adventi vacsoráján.

Ahogy Sajó Norbert, a szolgálat vezetője, a vacsora szervezője mondta, „nem a szegények vacsorája” volt az, hanem egy lehetőség a beszélgetésre, az ismerkedésre a más-más társadalmi kategóriájú emberek között.

Senkinek nem kellett fizetnie a vacsoráért, amit Kolozsváron már kilenc, Marosvásárhelyen harmadik alkalommal szervezett meg a Telefonos Szeretetszolgálat. Aki akarta, egy korábbi felhívásra válaszolva, befizethette egy rászorulónak a vacsora árát, azaz 15 lejt, aki tehette, akár ennél többet is. Volt olyan bőkezű vállalkozó, aki száz személy menüjét állta, más tíz személyét, de volt olyan kevesebb jövedelemmel rendelkező is, aki egy, vagy két vacsora árával járult hozzá a pénteki eseményhez.

Aki a Mobex-étterem ajtaján aznap este belépett, senkitől meg nem kérdezték, ki ő és honnan jött, van-e jövedelme, vagy nincs, mindenkit kedvesen, mosolygósan vártak és felajánlották, hogy bármelyik asztalhoz leülhet. Így aztán megtörtént, hogy hajléktalan ült a sikeres vállalkozó mellett, újságíró a munkanélkülivel, vagy pedagógus az alkalmi munkákból élő kisjövedelművel közös asztalnál. Talán nem is tudta, mert nem tudhatta, ki ki mellett foglalt helyet, csak, ha mélyebb beszélgetés alakult ki, ha a vacsora végére a bizalmatlanság falai bomladozni kezdtek és meséltek az emberek az arra kíváncsinak ezt-azt magukról.

Nem sokat így sem, és főleg nem panaszosan. „Hazaviszem az otthon ülő lányomnak a megmaradt töltött káposztát, mert ő nem jöhetett el ide” – mondta egy nyugdíjas férfi, amikor rácsodálkoztunk, hogy nejlonszatyorba teszi a tányéron maradt meleg vacsorát, néhány szelet kenyérrel és süteménnyel együtt. Nem állt szándékunkban megbántani, vagy kínos helyzetbe hozni, de néha az ember akaratlanul is elámul, ha szokatlan dologgal találkozik. „Mindkettőnknek van nyugdíja, de rendszeresen vállalunk egy kis seprést, takaítást az egyik főtéri étkezde teraszán” – magyarázta a nyugdíjas férj, akinek felesége arról beszélt, hol lehet hetente három-négy alkalommal is meleg vízzel zuhanyozni, ruhát mosni. Majd gyorsan, hozzátette: „nem vagyunk mi hajléktalanok”.

István programozó, majd látva csodálkozásunkat, elmondta, sajnos nem dolgozik a szakmájában, villanyszerelő, de azt is nagyon szereti. Édesanyja szokta igénybevenni a Telefonos Szeretetszolgálatot, van, hogy csak elbeszélget az éppen szolgálatossal, de megtörténik, hogy konkrét segítséget kér. „Tudom, hogy nem lehet mindent megoldani, tudom, hogy nagy dolgokat nem lehet kérni” – magyarázta a férfi, aki szerint az édesanyja az adventi vacsorán „nem érezte volna itt jól magát, mert nem szokott ilyen társaságba járni” és ezért nem hívta.

Szolgálat csaknem egy évtizede

„Többnyire már az első beszélgetéskor ráérzünk arra, hogy állandó problémával küzd a telefonáló, vagy hirtelen, nem várt nehézséggel kell megbirkóznia” – mondja a szolgálat egyik kolozsvári munkatársa, aki önkéntesként már az első időktől besegít, telefonál, ügyet intéz, meghallgat. A 9 éve létrejött Telefonos Szeretetszolgálat Kolozsváron indult, majd rá két évre Marosvásárhelyre költözött. Péntek este Sajó Norbert bejelentette, hogy éppen aznap a törvényszék iktatta a székhely hivatalos marosvásárhelyi lakcímét is.

Lőrincz János református esperes a Bibliából a Nagy vacsora történetét olvasta fel, azt, amikor a gazda vacsorára terít, de a meghívott emberek nem érnek rá, különféle kifogásokkal magyarázzák, hogy miért nem vehetnek részt azon. Akkor a gazda a város utcáira küldi a szolgáját, hogy hívja meg és hozza el a sántákat, nyomorékokat, betegeket. „Ilyen színes gyülkezet előtt, még nem szolgáltam” – mondta az esperes, aki a bibliai történetben a gazdáról elmondta, az tulajdonképpen maga volt az Úrhoz. Az Isten ugyanis a jót megosztja az emberekkel is, ahogy ezt a vacsorát is megosztotta a rászorulókkal, a tehetősökkel, a betegekkel, szegényekkel, sikeresekkel is.

Az ünnepi hangulatról a mezőkölpényi Élő víz ifjúsági zenekar, amely megzenésített egyházi dalokat adott elő, valamint a kolozsvári fúvóskvartett, amely szimfonikus zenét játszott. Az est bevétele – tombola, méz, adományok – annak a menedékszobának a berendezését szolgálja, amely négy személyt képes befogadni legtöbb három éjszakára. Sajó Norbert elmondta, elsősorban olyan, nem marosvásárhelyi személyek számára biztosítana szállást, akik orvosi kivizsgálásra, ellenőrzésre, kisebb műtétre érkeznek Vásárhelyre, de nincs ahol megszállniuk.

A vacsora legidősebb résztvevője 90 esztendős, a legfiatalabbja 4 hónapos volt. A kicsikkel külön teremben külön foglalkozást tartottak az önkéntesek segítségével, – kézművestevékenységet, mézeskalács-sütést, játékot, – de énekeket és verseket is tanultak.