Szilvalekvár, gyermeksarok, kézműves vásár – megnyílt a Vásárhelyi Forgatag a Ligetben is

Befőttesüvegek sora, szilva, üstben rotyogó szilvalekvár, sütemény, ásványvíz, kézmosóvíz –csütörtök délután, amikor mások még csak szerelték a sátrakat, polcokat, asztalokat, a Telefonos Szeretetszolgálat már aktívan ott volt a Ligetben a Vásárhelyi Forgatagon. Az igazi nyüzsgés péntek délelőtt kezdődött el, amikor már berendezkedtek a különböző gyereksátrak, civil szervezetek, kézművesek és tanácsot osztogató gazdasági vállalatok is.

Megvásárolták a piacon a Besztercei szilvát, amit megmostak, és önkéntesek segítségével kimagoltak, majd két negyven literes üstbe odatették főni. Miután 6-7 órát főtt a levár, befőttes üvegekbe tették, a Ligetből pedig egyenesen a székhelyükre szállították. Aki csütörtökön végigsétált a Ligetben, és megállt az Üstnyi szeretet előtt, ha kedve tartotta, segíthetett akár a szilvamagolásban, de akár a lekvárkavarásban is.

Ahogy Sajó Norbert, a Telefonos Szeretetszolgálat vezetője elmondta, csak az nem áll meg, akit egyáltalán nem érdekel, hogy mi történik a rászoruló emberekkel, aki nem volt maga is valami hasonló helyzetben, soha nem nélkülözött, vagy nem kellett a másnapi betévő falat miatt aggódnia. Az emberek értik és átérzik többnyire a megszorult emberek helyzetét – vélekedett a szeretetszolgálat alapítója, aki elmondta, a Vásárhelyi Forgatag szervezői is vállalták az együttműködést, lehetőséget biztosítottak, hogy az önkéntesek ott fejtsék ki tevékenységüket, felhívják a figyelmet a segítés lehetőségére.

Akár egy üveg befőttes üveg árával, 1 lejjel is lehetett segíteni, akár egy kiló szilvával, akár úgy, hogy 5-10 percet kavarni a rotyogó lekvárt az üstben. Süteménnyel is megkínáltak és egy pohár vízzel, az árnyékos padon meg is lehetett pihenni, vagy egymás markába töltve a vizet és úgy kezet mosni.

A Liget középső sétányán péntek délelőttől rakodtak ki a kézművesek. Szalma használati tárgyak és díszek, bőrdíszműves tárgyak, táskák, szíjak, pénztárcák, kötött és horgolt ruhaneműk, és kiegészítők, féldrágakövekből készített ékszerek, mézeskalács, babák, fából készített kisautók, és sok más egyéb sorjázott az asztalokon.

A civil szervezetek a Liget belsejében helyezkedtek el. Az Erdélyi Kárpát Egyesület, a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete, a Diakónia Keresztény Alapítvány, a Marx József Fotóklub, a Fókusz Öko Központ többek közt érdekességekkel várta a látogatókat, kérdésekre válaszoltak az ott lévők, programjaikat ismertették.

Az idei Vásárhelyi Forgatag díszvendége Nyíregyháza. Az észak-keleti magyarországi város színes, gazdag programmal érkezett, amelyek között talán a legnagyobb népszerűség a Lego-házat övezte, kisgyerekek és nagyok, valamint azok szülei álltak, ültek és játszottak. A mesesarokban, a kiskondás és az égigérő fa története várta a gyerekeket interaktív tevékenységgel, egy másik sátorban masszőrök fogadták a jelentkezőket, hogy kimasszírozzák belőlük a feszültséget, a nyakfájást, vagy csupán ellazítsák őket egy frissítő masszázzsal.

A cseperedők sátrában a legkisebbek gyűltek össze, a sátorban mászókák, alagutak, kockák, ugrálók álltak a rendelkezésükre, nagy vidámság, jó hangulat jellemezte ezt a helyszínt is.

Délután a gasztronómia jut a főszerephez, fél 6-tól Flekkenburg a témája annak a beszélgetésnek, amelynek moderátora Gáspár Botond, a gasztronómiai programok felelőse, a mehívott pedig Spielmann Mihály történész, aki az egykori marosvásárhelyi vendéglők, éttermek világába kalauzol. Este 8 órakor a Kultúrpalotában kerüls sor a II. Erdélyi Pálinka és Párlatverseny díjátadó ünnepségére. 

Kapcsolódók

Kimaradt?