Vásárhelyi Forgatag: borok, koncertek, panelbeszélgetések a Borudvarban

A Vásárhelyi Forgatagon első alkalommal meghirdetett borvacsorára napokkal az esemény előtt elfogytak a helyek, ugyanis a terem adottsága határozta meg, hogy hányan vehettek azon részt. Ha tehetik, még egyet szerveznek, mondták a Borudvar programfelelősei a hat féle bort bemutató, mediterrán ételeket felsorakoztató borvacsorával kapcsolatosan.

Akárcsak a tavalyi Vásárhelyi Forgatagon, most is nagy érdeklődés kíséri a Szentgyörgy utca 8. szám alatt, a Maros Művészegyüttes volt székházának udvarán berendezett Borudvar rendezvényeit. Az események sorozata a támogatóknak és az újságíróknak tartott borkóstolóval kezdődött, majd a szerda délutáni szakmai kerekasztalbeszélgetéssel, a Lechburg pincészet borkóstolójával, a borvacsorával és a folkprogrammal, – az Üver zenekar és Kásler Magdi előadásával, illetve táncházzal folytatódott.

Kulturált borfogyasztás metszett pohárból

Az idén hat borkóstoló szerepel a programban, amelyeket a Lechburg-, a Fort Silvan-, a Dúzsi Tamás-, a Crama Delta Dunării-, a Kolonics-, és a Liliac pincészetek szakemberei tartanak, 5.6 féle bort sorakoztatnak fel. Egy kóstolóra a belépő ára 20 lej, de aki megvásárolta a 100 lejes bérletet, az valamennyin részt vehet. A Borudvar támogatóinak tartott borkóstolón a jelenlevők a Mikefalván – Marosvásárhelytől 30 kilométerre, Dicsőszentmárton és Balavásár között – 2006-ban létesített Villa Vinea pincészet hat borával ismerkedtek meg Dénes Mihály borász jóvoltából, aki a szőlőtermesztés, a borkészítés rejtelmeibe is beavatta az érdeklődőket. A borkóstolót mindig a Királyleánykával kezdik, – mondta, majd következett a Kerner, a Fűszeres Tramini, a Pinot Noir, a Feketeleányka és végül az aszúbor zárta a sort, amelyből egy félliteres palack ára a Borudvarban 90 lej, egy pohárnyi belőle pedig 23 lej.

Vass Levente, a Borudvar fővédnöke szerint örvendetes, hogy a marosvásárhelyiek hajlandóak a minőségi borokért fizetni, hogy a kulturált borfogyatásra áldoznak. Az, aki a Borudvar rendezvényein szeretne résztvenni, a bejáratnál tíz lejért megvásárolja az úgynevezett pohárjegyet, vagyis kap egy gravírozott, szép üvegpoharat, amelyet távozáskor visszaválthat.

Mit jelent sikeres vállalkozónak lenni

Az idei Borudvar érdekessége az OTP bank által szervezett panellbeszélgetések sorozata, ahol a meghívottakkal üzletről, a pénz és a művészet kapcsolatáról, a siker titkáról, gazdasági tudnivalókról beszélgetnek. Ha valaki egy vállalkozást indít, miért teszi: a pénzért, vagy a kihívásért? – hangzott el a kérdés, amire a válasz többnyire az volt, hogy nem a pénzért, vagy nem csupán azért. Az is kiderült, hogy a szerencsének elébe kell menni, hogy folyamatos tanulás és kitartó munka nélkül siker sincs.

„Mikor a vállalkozásunk bebukott, a csődbiztos, aki felszámolta, odahívott az ablakhoz és a szemközti oldalon álló kocsmára mutatva azt mondta, azok, akik naponta odajárnak, 5-10-15 éve elbuktak és azóta sem voltak képesek felállni. Majd megkérdezte, hogy én is ezt szeretném-e?” – idézte egy korábbi tapasztalatát Szász Sándor vállalkozó. A döntéshozással kapcsolatban elhangzott, hogy az a jó döntést, amelyet közösen hoznak egy vállalatban, amelyet mindenki sajátjának érez.

A szőlőtermesztés – nem csak szakma, de szenvedély is

A Villa Vinea pincészetet bemutató Dénes Mihály borász, pincevezető a munakerő folyamatos hiányáról beszélt, arról, hogy egyre kevesebb a megbízható, fegyelmezett munkavállaló. A mikefalvi szőlészetet még nem gépesítették, mindent kézzel végeznek. A tulajdonos egy olaszországi német nemzetiségű befektető, aki induláskor a hobbiját látta kiteljesedni a vállalkozásban, nem a mennyiségre, hanem a minőségre fektette a hangsúlyt, jó borokat akart. Ezt sikerült is elérnie, hiszen a különféle szőlőfajtákat kis területeken művelik és nagyon odafigyelnek a minőségre.

A Királyleánykát 5 hektáron termelik, évente 4-5 ezer palackot készítenek. A Pinot Noir, amely, akárcsak a Feketeleányka, nagyon érzékeny, nem bírja a fagyot, ahhoz, hogy megérjen hosszan tartó melegre van szüksége, egy hektáron terem. Az aszúborból a 2014-es évjáratot kóstoltatta meg a pincészet. Erről borról a szakember elmondta, a szőlőt még a teljes érési állapot előtt leszedik, 5 kilogrammos ládákba rakják és hónapkon át egy szellős, huzatos helyen tartják, ahol többször is megfagy és kienged, és csak az után préselik. A borászat hobbi, amiben az a szép, hogy mindig változik, évről évre mást jelent, soha nem ugyanaz – hangsúlyozta Dénes Mihály.

A csütörtök esti bórkostolón az érdeklődők a Fort Silvan pincészet boraival ismerkedhetnek. A sort a Riesling kezdi, majd a Fetească regală folytatja, után következik a Fetească regală+Traminer, a Misterioasa (kadarka rosé), a Fetească Neagra és végül a Merlot zárja. Pénteken a Dúzsi Tamás pincészet mutatkozik be: Olaszrizling – Zenitcuvée, Kékfrankos Rozé, Cabernet Sauvignon Rozé, Merlot Rozé, Kékfrankos válogatás és Grábóc szerepel a sorban. A szombat a Crama Delta Dunării pincészeté, amelynek kínálatában az Aligote, az Aligote Riesling, Fetească regală, a Rose Merlot, a Băbească Neagră és végül a Merlot szerepel.

Kapcsolódók

Kimaradt?