Csoma Botond: „A cél nem az, hogy a bírákat egy életre megnyomorítsuk”

A képviselőház elfogadta az igazságszolgáltatási reform három törvénytervezetét. A módosításokat a szenátusnak is jóvá kell hagynia, de egyesek máris a liberális demokrácia halálát vizionálják. A nyilvánosságot foglalkoztató kérdésekről Csoma Botond Kolozs megyei parlamenti képviselővel, jogásszal beszélgettünk.

Egy MTI-hírből idéznék, amely szerintem kiválóan összefoglalja azt, ahogyan az ügyészek jogállásának módosítása megjelenik a közvéleményben: „A tervezet egyebek mellett megszünteti az ügyészek függetlenségét, és hierarchikus ellenőrzés alá helyezi őket”. Kezdjük ezzel.

Óriási demagógia nyilvánul meg ebben a kérdésben, és nagyon kevés a szövegszerű jogi elemzés. Azt tudni kell, hogy különbség van az ügyészek és a bírák függetlenségének mértéke között. Az ügyészek nem képezik részét a bírói hatalomnak. A most elfogadott módosítás arról szól, hogy az ügyészek az igazságügyi miniszter autoritása alatt fejtik ki tevékenységüket. Jelezném, hogy ez az autoritás csupán szervezeti kérdésekre terjed ki, tehát sem az Igazságügyi Minisztérium, sem az igazságügyi miniszter nem utasíthat egy ügyészt arra, hogy ki ellen (ne) emeljen vádat. Nem történt más, mint összhangba hozták a törvényt az alkotmánnyal. Az alaptörvény 132. szakaszának (1) bekezdése expressis verbis azt mondja, hogy az ügyészek az igazságügyi miniszter fennhatósága alatt fejtik ki tevékenységüket. Tehát semmilyen politikai kontrollt nem vezet be ez a módosítás, politikusok továbbra sem utasíthatják sem a főügyészséget, sem a korrupcióellenes vagy a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészséget. Semmi olyasmi nincs ebben a módosításban, ami az igazságszolgáltatás politikai befolyásolását lehetővé tenné.

Kötelezővé tennék, hogy az állam kártérítési pert indítson minden olyan esetben, amikor az ügyész "rosszindulatból, vagy súlyos hanyagságból" hozott helytelen döntést. Illetve külön ügyészség fogja kivizsgálni a bírák és ügyészek által elkövetett törvénysértéseket. Ezek együtt nem helyezik nyomás alá az ügyészeket, visszafogva a bűnüldözés hatékonyságát?

Alaptalan ez a vád, és kifejtem, hogy miért. A bírák és ügyészek anyagi felelőssége eddig is létezett. Az változik csupán, hogy az államnak kötelezően kártérítési eljárást kell indítania, ha teljesül egy sor feltétel. Először is egy jogerős bírósági ítéletnek kártérítésre kell ítélnie a román államot. Másodszor, egy bírósági vagy fegyelmi eljárás keretében meg kell állapítani, hogy az illető bíró vagy ügyész rosszhiszeműen járt el, vagy súlyos gondatlanságot követett el, és emiatt következett be az a kár, amelyet az államnak ki kellett fizetnie. A harmadik lépésben az államnak – a Pénzügyminisztériumon keresztül – pert kell indítania az illető ellen, hogy a kártérítést behajtsa. Tehát három bírósági eljárásról van szó, ami elég komoly garanciát jelent.

Az ön jogász kollégája, Eckstein-Kovács Péter volt szenátor ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy nem szeretne annak a bírónak a bőrében lenni, aki hetente több tucat kereskedelmi ügyet tárgyal, ahol a per tárgya sok millió lej vagy euró, mert „egy tévesnek minősített ítélet egy életre ellehetetleníti a bíró és családja egzisztenciáját”.

Vitatkoznék ezzel az értékeléssel. Először is nem a per tárgyát képező több millió eurót fogják a bírón behajtani, hanem az esetleges kártérítést, amelyet az államnak ki kell fizetnie. Ismétlem: három eljárást kell lefolytatni, és ezek során születhet az a döntés is, hogy mégsem kell behajtani azt a kárt a bírón vagy ügyészen. Tehát semmi olyasmit nem látok, ami visszavetné esetleg a korrupcióellenes harcot. Nyilván, valamennyire a bírák és ügyészek felelősségtudata meg kellene hogy nőjön, mert emberi sorsokról határoznak végül is, ezért tízszer is meg kell gondolniuk, hogy milyen döntést hoznak.

Mi van, hogyha ez a szabályozás nem elég szigorú? Nem beszéltünk ugyanis arról, hogy egy biztosító fogja kifizetni az esetleges kártérítést, nem a bírónak vagy ügyésznek kell a zsebébe nyúlnia. Biztos, hogy így nőni fog a felelősségérzetük?

Természetesen ebben van valami, de ez az orvosok esetében is így működik. Nekik is lehetőségük van biztosítást kötni műhiba esetére, és a biztosító fizet. Ezt elfogadhatónak tartom a bírák és ügyészek esetében is. A cél nem az, hogy a bírót tönkretegyük, vagy egy életre megnyomorítsuk.

Mivel magyarázza azt, hogy Románia nyugati szövetségesei is átvették azt a retorikát, amelyből a beszélgetésünk elején idéztem, és aggódnak a korrupcióellenes harc visszafogásáért?

Nem tartom ördögtől valónak, hogy az Európai Bizottság magyarázatot kér, vagy a GRECO (Korrupció Elleni Államok Csoportja) érdeklődik a jogszabály-módosítás iránt, mert az igazságügy szervezéséről szóló törvények rendkívül fontosak a társadalom szempontjából. Amit aggályosnak tartok, az Egyesült Államok reakciója. Semmilyen konkrét kritikát nem fogalmaztak meg, csupán általánosságban mondták azt, hogy ezek a módosítások veszélyt jelentenek a jogállamiságra, és gátolják a korrupcióellenes harcot. Én ezt túlzottnak tartom, le is írtam, elmondtam több helyen, ezt a viszonyulást csakis a geopolitikai folyamatok kontextusában tudom értelmezni. Románia helyzete felértékelődött a törökországi szekularizáció ellenes, iszlamizációs folyamatok következtében, emiatt Románia sokkal stabilabb országnak tűnik, fontosabb az amerikaiaknak. Valamilyen okból kifolyólag Washingtonban úgy gondolják, hogy a mostani ellenzék jobban idegenkedik az oroszoktól, mint a szociáldemokraták, és úgy érzik, hogy segíteni kell bizonyos helyzetekben az ellenzéknek a belpolitikai vitákban.

Nem beszéltünk a Velencei Bizottságról, amely értesülések szerint szintén vizsgálta volna az igazságügyi tervezeteket.

Természetesen, de én úgy tudom, hogy az igazságügyi miniszter náluk is járt, még az elején, amikor a tervezeteket a tárca kidolgozta.

Viszont ahhoz képest a javaslat sokat változott a parlamentben.

Nyilván, és nem is vonom kétségbe, hogy a Velencei Bizottságnak jogában állna véleményezni ezeket a tervezeteket. Sőt, talán célszerű is lett volna, mert akkor talán a politikai demagógia is kisebb lett volna ezzel kapcsolatosan.

Ami szintén megfogalmazható bírálatként: a sietség.

Nem igazán értem ezt a bírálatot. Azért a bizottság hónapok óta tárgyalja ezeket a tervezeteket. Korábban az igazságügyi minisztérium is elég sokat dolgozott rajtuk, közvita is volt.

De az utóbbi hetekben, sőt az utóbbi héten hirtelen felgyorsult a törvényhozási eljárás.

Ez igaz, de nem lehet azt mondani, amit mondanak egyébként, hogy vita nélkül fogadott el a parlament egy törvénymódosítást, mert nagyon gyorsan szüksége van rá valakinek vagy valakiknek. Ezeket a törvényeket még meg kell vitatni a szenátusban, majd az államfőnek ki kell hirdetnie. Az elnök visszaküldheti a tervezeteket a parlamentbe, és akkor mindkét házban újabb vita és szavazás lesz. Ezután az államfő kérhet normakontrollt az alkotmánybíróságtól. Szóval ez a történet nem megy egyik napról a másikra. Egyszerűen butaság azt képzelni, hogy a most elfogadott törvénymódosítások miatt leállnak peres eljárások, és Liviu Dragnea vagy valaki más megússza a börtönt. Tehát ilyen szempontból tiszta lelkiismerettel szavaztam.

Ugyanilyen jó véleménnyel volt a tervezetek első változatáról is, ahogyan azokat az igazságügyi minisztertől átvette a parlament?

Nem. Például vitatható volt az a javaslat, hogy az igazságügyi felügyelet kerüljön át az Igazságügyi Minisztériumhoz. Ez aggályos lett volna, mivel a tárca politikai ellenőrzés alatt áll, és örvendek, hogy végül ez a szerv nem került a minisztérium kötelékébe. Ugyancsak vitatható szerintem a bírák és ügyészek által elkövetett törvénysértéseket vizsgáló külön ügyészség felállítása.

Milyen szempontból?

A DNA eddig is vizsgálta a bírák és ügyészek által elkövetett korrupciós bűncselekményeket, tehát vitatható, hogy szükség van-e egy ilyen új ügyészségre. Vagyis nem a politikai kontroll, hanem az igazságügy szervezése szemszögéből. Az első elképzelés az volt, hogy ugyanúgy igazgatóságként működjön ez az új szerv, mint a DNA és a DIICOT, végül egy részleg lett, amely közvetlenül alárendelt a legfőbb ügyésznek. Annak a legfőbb ügyésznek, akinek a kinevezésébe a politikum egyáltalán nem szólhat bele, hiszen a Legfelső Bírói Tanács (CSM) javaslatára az államfő nevezi ki, és az elnök szerepe csupán formális.

Összegezve: elmondható-e, hogy ezeknek a módosításoknak az eredményeként bármilyen döntés, ami konkrétan bűnügyeket illet, kikerül az igazságszolgáltatás hatásköréből?

Egyáltalán nem. Sem folyamatban lévő, sem készülő eljárásokat nem gátol ez a módosítás. Én nem vonom kétségbe, hogy szükség van a DNA-ra, hiszen mindannyian tudjuk, mit jelent Romániában a korrupció, de azzal nem tudok egyetérteni, hogy az igazságügy valamiféle szent tehén, és semmiféle módosítást nem lehet eszközölni e téren, mert az eleve azt jelentené, hogy csorbul az igazságszolgáltatás függetlensége. Azzal az állásponttal sem tudok egyetérteni, amit nagyon sok értelmiséginél észlelek – olyanoknál is, akik a pártállami időkben nagyon érzékenyek voltak az emberi jogokra –, hogy amikor a korrupcióellenes fellépésről van szó, az emberi jogi szempontok teljes mértékben háttérbe szorulnak. Úgy tekintik, hogy ha sérülnek az emberi jogok, az járulékos áldozatnak számít. Valamiféle egyensúlyt kell találni a bűnüldözés és az emberi jogok betartása között. Nagyon jó dolognak tartom például, hogy a bíróknak és ügyészeknek nyilatkozniuk kell arról, hogy együttműködtek-e 1990 után a titkosszolgálatokkal, tilos őket ügynökként beszervezni, és az esetleges megállapodások az ügyészségek és a titkosszolgálatok között közérdekű információnak minősülnek.

Kapcsolódók

Kimaradt?