Decentralizálná az RMDSZ a címzetes helyek elfoglalását az oktatási rendszerben

A Magyar Szórvány Napján szervezett kerekasztal-beszélgetésen is felmerült az a probléma, miszerint iskolák szakképzett pedagógus nélkül maradnak annak ellenére, hogy meghirdették és el is foglalták a címzetes állást, hiszen a sikeres pályázók jó része a kinevezést követően szinte azonnal kéri időszakos áthelyezését más tanintézményekbe – mutatott rá Szabó Ödön, az RMDSZ kápviselőházi frakcióvezető-helyettese azt követően, hogy a probléma orvoslására a szövetség törvénymódosító javaslatot iktatott szerdán a parlamentben.

„Számos iskola került már abba a helyzetbe, hogy szakképzett pedagógus nélkül maradt annak ellenére, hogy meghirdette a címzetes állást, és azt el is foglalták. A gyakorlat azt mutatja, hogy a címzetes pedagógusi helyekre pályázók egy jó része, sikeres vizsga esetén és a kinevezést követően szinte azonnal kérik időszakos áthelyezésüket más tanintézményekbe, és ezáltal foglalva tartják a helyet abban az iskolában, ahol meg volt hirdetve a címzetes állás. Ez több szempontból is problémás, hiszen így főleg vidéken, legtöbbször a szórványban működő iskoláinkhoz kerülnek helyettesítő tanárok, sok esetben szakképzetlen oktatók. Az RMDSZ törvénytervezetet dolgozott ki ennek a problémának az orvoslására” − fogalmazott Szabó Ödön, a törvénytervezet elkészítője.

Az RMDSZ Bihar megyei parlamenti képviselője elmondta: erre a helyzetre számos iskola igazgatója hívta már fel figyelmét neki és kollégáinak, de az idei Magyar Szórvány Napján szervezett oktatási kerekasztal-beszélgetésen is megfogalmazódott ugyanez a probléma.Illusztráció: Mediafax

Az RMDSZ törvénytervezete gyakorlatilag megteremti a lehetőséget arra, hogy az iskola döntsön arról, hogy jóváhagyja-e az áthelyezési kérelmet, vagy sem, továbbá szigorít az időszakos áthelyezés lehetőségén: az oktatók 7 évente maximum 3 évre kérhetik időszakos áthelyezésük egy másik tanintézménybe, ezáltal a címzetes pedagógusok kötelesek lesznek legalább 4 évig abban az iskolában tanítani, ahol elfoglalták a címzetes helyet – mutat rá az RMDSZ csütörtöki hírlevele.

„Számos olyan eset van, hogy a szakképzett pedagógus eddigi pályafutása alatt egy napot sem tanított a címzetes helyén, noha ő kérte oda a kihelyezését, azonban foglalta azt a helyet, és így sok esetben lebénította az oktatási intézményt, hiszen az nem alkalmazhatott csak helyettesítő pedagógust. Tervezetünk célja megállítani ezt a jelenséget, és csökkenteni a helyettesítő és a szakképzetlen tanügyi káderek számát. A benyújtott módosításunk előírja, hogy csak abban az esetben kérheti egy pedagógus az áthelyezését, amennyiben a két tanintézmény igazgatótanácsa azt jóváhagyta” – magyarázta Szabó Ödön képviselő, aki hozzátette: a törvénytervezet célja decentralizálni a döntéshozást, hogy az ilyen ügyeket az iskolák szintjén, a sajátosságok és igények figyelembe vételével oldják meg.

Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese továbbá hangsúlyozta, a jelenlegi szabályozások lehetővé teszik azt, hogy ugródeszkaként használják fel a tanügyi káderek főleg a vidéken megüresedett címzetes állásokat, és így ellehetetlenítik ezeknek az iskoláknak a működését. „A szülők minőségi oktatást szeretnének, így nem díjazzák azt, hogy évről évre más-más pedagógus tanítja ugyanazt a tantárgyat abból kifolyólag, hogy valaki lefoglal egy állást, de nem hajlandó ott katedrához állni” – részletezte.

A tervezetet szerdán, december 6-án iktatta az RMDSZ a parlamentben, és minden parlamenti párt ellátta támogató kézjegyével. A szövetség által kidolgozott oktatási törvény módosítását első házként a képviselőház tárgyalja, majd azt követően kerül a végső döntéshozó szenátusi fórum elé.

Kapcsolódók

Kimaradt?