Toader: magánélettel kapcsolatos információkat is őriz a SIPA-archívum

Többféle jellegű irat fellelhető a Független Védelmi és Korrupcióellenes Szolgálat (SIPA) archívumában, többek között magánélettel kapcsolatos információkat tartalmazó dokumentumok is - nyilatkozta csütörtökön Tudorel Toader igazságügyi miniszter, akit elsőként hallgatott meg a SIPA-ügyet kivizsgáló parlamenti bizottság.

Toader azt mondta, miután átvette a tárca vezetését, egy „ismert közszereplő” már figyelmeztette a SIPA-archívummal kapcsolatban. "Amikor az igazságügyi minisztériumhoz kerültem, egy teljesen informális beszélgetés alkalmával valaki azt mondta - nem minisztériumi illetékes, hanem egy ismert közszereplő -, hogy vigyázzak, mert van a minisztériumnál egy időzített bomba, amelyik ketyeg, és amelyikkel óvatosnak kell lenni, SIPA-archívum a neve" - fogalmazott a miniszter.

Hozzátette, megtehette volna, hogy elődeihez hasonlóan hallgat, remélve, hogy mandátuma alatt nem kerül terítékre a téma, ő azonban inkább elkezdett tájékozódni a SIPA-archívumról, és megpróbált „minél teljesebb képet alkotni a hozzáférhető valóságról”, majd kezdeményezte az archívumban őrzött anyag titkosságának feloldását.

Toader kifejtette, járt az archívumot őrző épületben, és megállapította, hogy számos olyan dokumentum is található az iratok között, amelyeknek „nem ott lenne a helyük”. Ezek között említette az Országos Börtönigazgatóság különleges jogállású alkalmazottjainak munkakönyvét, akik - mint mondta - a nyugdíj igénylésekor nem tudták bizonyítani szolgálati idejüket, mivel nem volt hozzáférésük a szükséges iratokhoz.

„Ugyanakkor előzőleg feltételeztem, hogy magánélettel kapcsolatos információkat tartalmazó dokumentumok is vannak ott. És tényleg vannak. (...) Ezeket a vonatkozó kormányhatározat értelmében nem hozzuk nyilvánosságra, az érintett személyek azonban megnézhetik majd” - tette hozzá.

Nem tudni, kik látogatták

A miniszter szerint olyan iratokat is őriz az archívum, amelyeknek az Országos Levéltárhoz kellene kerülniük, illetve szigorúan titkos dokumentumok is találhatók, amelyeket az igazságügyi minisztériumnak kell majd átvizsgálni, és az azokban levő információk alapján továbbítani az illetékes szerveknek.

Tudorel Toader azt is elmondta, „teljesen természetellenesnek” tartja, hogy nincs pontos és teljes nyilvántartás arról, hogy kik látogatták meg az archívumot. Az ügyben összeállított egy dokumentációt, amelyet elküldött a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészségnek (DIICOT) - tette hozzá.

Kapcsolódók

Kimaradt?