KISEBBSÉGBEN: A párbeszéd hiánya

Kedden a Kollokvium előadásain szemet szúrt a párbeszéd hiánya.

Erre hívta fel a figyelmet – már délután - az olvasószínházi előadás. Dézsi Szilárd rendezésében felolvasták Závoda Péter JE SUIS AMPHITRION című darabját. A darab – szinte kivétel nélkül – monológokból áll. Dialógus csak apró technikai kérdések esetén észlelhető – vagyis a párbeszéd a fontoskodás velejárója. Ilyen lenne a mai világ? Cselekvés helyett állandóan okoskodás észlelhető – vagyis magánbeszéd. Hadd, ne folytassuk! Mert a tévében találjuk magunkat...

Cselekvés helyett okoskodás volt észlelhető a délutáni előadáson is, „a harcmezőn, ahol az etnikai kérdés, az elmezavar és az orvosi etika mérkőzik meg egymással” – idézném a műsorfüzetből, mert nagyon talál arra, amit láttunk. Az etnikai kérdés egy cigány asszony kezelése kapcsán merül fel. A fiatal orvos kezelni akarja, a főorvos pedig ki akarja pakolni a nőt a kórházból, hogy ne pazaroljanak rá több közpénzt. Ezek lennének az alternatívák? S a fő gond, hogy kék-e a narancs? – miként a cigány asszony látja – vagy pedig sárga. A bukaresti roma színtársulat megosztja velünk ezt a gondot.

Este a MIZANTRÓPOT láthattuk, Novák Eszter előadását. Fenntartom – a váradi előadást követő beszélgetésen hangoztatott – álláspontomat, mely szerint a plakáton és a műsorfüzetben fel kellene tüntetni, hogy Molière után. Mert Novák Eszter valódi színpadi világot teremtett. – Le a kalappal! – Csakhogy ez a színpadi világ mindenekelőtt, és teljes mértékben, mai. Ami nagyon jó. De nem biztos, hogy holnapi is. Már pedig egy klasszikus mű minden korban – Molière korában, a múltban, de ma is és holnap is mai. A mi mai világunk viszont, helyenként legalábbis, primitivebb annál, mint amit Molière alkotott. Az előadás tehát csak a nyomába jöhet annak.

Kapcsolódók

Kimaradt?