Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1892. május 9-én, Viareggióban született Zita királyné, az utolsó magyar király, IV. Károly (I. Károlyként az utolsó Habsburg-császár) felesége. A büszkeségét és tartását soha el nem vesztő, férje halála után csak feketében járó Zita visszavonultan élt, de a világ dolgaitól nem szakadt el.

Zita királyné teljes neve Zita Mária Adelgunda Mikaéla Rafaéla Gabriela Jozefa Antónia Lujza Ágnes Bourbon-pármai hercegnő. Apja az utolsó uralkodó, trónjától 1859-ben megfosztott pármai herceg, anyja a portugál infánsnő volt.

Zita Bajorországban a szaléziánus apácáktól, majd az Anglia melletti Wight-szigeten a bencés nővérektől kapott szigorú katolikus nevelést. Az itteni éghajlatot nehezen viselte, enyhülést a csehországi Franzenbad gyógyfürdőjében keresett. Itt ismerkedett meg a regimentjével a közelben állomásozó Károly Ferenc József főherceggel, aki második helyen állt az osztrák trónöröklési sorban. A két fiatal egymásba szeretett, majd 1911. október 21-én össze is házasodott. Károly így a kevés Habsburg-uralkodók egyike, akiknek feleségét nem kijelölték, hanem maguk választották. Első gyermekük, Habsburg Ottó 1912 novemberében született meg.

Magyarul mondta a koronázási esküt

Károly Ferenc Ferdinánd 1914. június 28-i meggyilkolása után trónörökössé lépett elő, majd Ferenc József 1916. november 21-i halálát követően osztrák császárként I. Károly, magyar királyként IV. Károly néven trónra került. Zita tehát így Ausztria császárnéja és Magyarország királynéja lett.

IV. Károly magyar királlyá koronázására – az éppen tomboló világháborúról mintegy megfeledkezve – 1916. december 30-án fényűző külsőségek között került sor a budai Mátyás-templomban. A szertartást Csernoch János esztergomi érsek, hercegprímás vezette. A koronázási szertartás során az ősi hagyományok szerint a Szent Koronát Zita jobb vállához érintették, a házi koronát a veszprémi püspök helyezte az új magyar királyné fejére. Az arannyal és gyönggyel hímzett uszályos díszruhát, hajában csipkefátyolt, fején gyémántos diadémot viselő királyné magyarul mondta el a koronázási esküt.

Károly előre látta…

Károly igen nehéz körülmények között, a harmadik háborús évben lépett a trónra. Még magyar királlyá koronázása előtt, 1916. december 2-án kiadott napiparancsában bejelentette, hogy Frigyes főhercegtől átveszi az osztrák-magyar haderő főparancsnoki tisztségét.

A háború szülte nehézségek egyre jobban felszították a Monarchián belüli nemzeti ellentéteket, a hadikiadások pedig alaposan megviselték a Duna-menti föderáció költségvetését. Károly – a kardcsörtető németbarát szoldateszkával szemben – világosan felismerte, hogy a császári Németországnak és a Monarchiának gyakorlatilag nincs esélye a győzelemre.

Azzal is tisztában volt, hogy a fenyegető háborús vereség a Monarchia végét jelenti, ezért 1917 tavaszán titokban különbéke-tapogatózásokba kezdett az antanttal abból a célból, hogy kivezethesse birodalmát az értelmetlen háborúból. Béketörekvéseiben legfőbb támasza és tanácsadója felesége volt.

A határozott és céltudatos Zita (aki magyar királynéként még azt is kötelességének tartotta, hogy megtanulja a hagyományos magyar étel, a paprikás csirke elkészítését), férje tanácsadójaként ugyanis aktívan politizált és Károly sógora, Sixtus pármai herceg révén béketapogatózásba kezdett.

Ezzel kapcsolatos levelének nyilvánosságra kerülése után maga is a németbarát körök céltáblája lett.

A két királypuccs

Az első világháború elvesztése után az Osztrák-Magyar Monarchia széthullott. Károly 1918. november 11-én lemondott az osztrák, majd 13-án a magyar államügyekben való részvételéről, a trónról azonban nem. Zita ehhez az állásponthoz élete végéig kitartóan ragaszkodott, szavai szerint „egy uralkodó nem mondhat le, csak megfoszthatják trónjától”. A házaspár svájci emigrációba vonult.

Zita erőteljes biztatására Károly először 1921 márciusában kísérlete meg a magyar trón visszafoglalást. A titokban és váratlanul Budapestre érkezett uralkodó éppen ebéd közben toppant be Horthy Miklós kormányzóhoz, a budai várban. Horthy ekkor még rá tudta beszélni Károlyt, hogy feltűnés nélkül hagyja el Magyarországot.

A kormányzó azzal az egyébként nagyon is valós veszéllyel érvelt, hogy amennyiben deklarálnák, hogy Károly ismét elfoglalta a magyar trónt, az a kisantant azonnali katonai beavatkozásával járna, amit az ütőképes hadsereg nélkül maradt ország nem élne túl.

Zita nem volt hajlandó mindezt tudomásul venni, és rábeszélte férjét, hogy ha kell, erőnek erejével vegye vissza a magyar trónt. Így került sor 1921 októberében a magyar történelembe csak második királypuccsként bevonult eseményre. Zita és Károly titokban a Dunántúlra érkeztek, majd a mellettük felesküdött katonai alakulatok élén elindultak Budapestre.

Horthy utasítására Gróf Bethlen István miniszterelnök, és Gömbös Gyula megszervezték a katonai ellenállást, a királyt és kíséretét kisebb tűzharc után Budaörs határában fel is tartóztatták. A második királypuccs után a házaspárt néhány napig a tihanyi apátságban tartották fogva (ekkor tartózkodtak utoljára magyar földön), majd Tihanyból Bajára szállították őket, ahonnan egy brit hadihajó fedélzetén hagyták el örökre Magyarország területét: a kellemes éghajlatú, de biztonságos távolságban fekvő Madeira szigetére szállították őket.

Ottót trónörökösként nevelte

IV. Károly 1922. április 1-jén meghalt, az alig harmincéves Zita nyolcadik gyermekével terhesen maradt egyedül és pénz nélkül. Az utódállamok nem tudtak – és nem is nagyon akartak – megegyezni a volt királyi családnak fizetendő apanázsról, így innen csak nagyon kevés pénz érkezett. Zita végül rokonánál, XIII. Alfonz spanyol királynál talált menedékre, és minden energiáját gyermekeire fordította, a legidősebbet, Ottót pedig egyenesen trónörökösnek nevelte. A család 1929-től Belgiumban élt, majd az Anschluss, a restaurációs remények teljes szertefoszlása után Kanadába költöztek, 1948-ban az Egyesült Államokban telepedtek le.

 Az özvegy királyné az ötvenes években visszatért Európába, 1959-ig Luxemburgban, 1962-től a felső-bajorországi Pöckingenben élt, élete utolsó évtizedeit Svájcban, a Zizers község apátságában kialakított idősek otthonában töltötte. Jóllehet ez a hely csak 30 kilométerre fekszik az osztrák határtól, Ausztriába egy törvény értelmében mégsem utazhatott be, mivel nem mondott le a trónról. A realitásokkal számot vető Habsburg Ottó ezt 1961-ben megtette, sőt 1967-ben kezet fogott Bruno Kreisky osztrák kancellárral.

Zita azonban élete alkonyán, hat évtized után két alkalommal mégis egykori birodalmának földjére léphetett: kilencvenévesen Adelheid lánya (akinek a temetésén 1972-ben nem lehetett jelen), majd néhány hónappal később édesanyja sírját kereshette fel.

Száz családtagja körében

A büszkeségét és tartását soha el nem vesztő, férje halála után csak feketében járó Zita visszavonultan élt, de a világ dolgaitól nem szakadt el. Szellemi frissességét mindvégig megőrizte, öt nyelven beszélt, több napilapot járatott, rádiót hallgatott. Hajnali ötkor kelt, és hithű katolikusként minden reggel részt vett a misén. Kilencvenötödik születésnapját több mint száz családtagja, gyermekei, unokái és dédunokái társaságában ünnepelte, szinte már teljesen vakon.

A 640 éven át uralkodó Habsburg-dinasztia utolsó koronás fejének özvegyét 97 éves korában, 1989. március 14-én érte a halál. Férje halálának 67. évfordulóján, április 1-jén Bécsben temették el ünnepélyes külsőségek között, koporsóját a kapucinusok templomának kriptájában, a Habsburgok ősi temetkezési helyén helyezték el, szíve a dinasztia szokásainak megfelelően testétől elválasztva Svájcban maradt.

Férjét, IV. Károlyt 2004-ben avatta boldoggá II. János Pál pápa, és később egy franciaországi egyházmegyében megindult Zita királyné boldoggá avatási eljárása is.