Cseke Attila: az RMDSZ támogat minden, decentralizációt célzó kezdeményezést

„Az RMDSZ minden olyan kezdeményezést üdvözöl és támogatni fog, amellyel bármilyen színezetű kormány központi vagy akár régiós szintről hatásköröket és intézményeket utal át önkormányzati szintre" - fogalmazott Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője.

Mint fogalmazott, a magyar közösség érdeke is az, mint minden közösségé Romániában, hogy ő maga dönthessen a legfontosabb kérdésekről. Ha ez megvalósul, a választott vezetőin keresztül a közösség bele is tud szólni ezeknek a hatóságoknak a működési rendszerébe, az általuk nyújtott szolgáltatások minőségébe. "Mint tapasztaljuk, a központosított rendszerben a beleszólási lehetőség nagyon alacsony vagy sok esetben teljesen kizárt” − nyilatkozta a politikus arra reagálva, hogy a héten elfogadta a kormány az általános decentralizációs stratégiát.

A Bihar megyei szenátor úgy értékelte, a stratégia kidolgozása egy fontos első lépés, ugyanakkor ez csak az elveket határozza meg, amelyek mentén a kormány a decentralizációt megvalósítaná. Cseke Attila a dokumentum tartalmáról elmondta, az RMDSZ álláspontja szerint a benne foglalt területek sorát bővíteni kellene, hiszen ez csak hét területet, a mezőgazdaságot, az oktatást, az egészségügyet, a kultúrát, az ifjúságot, a környezetvédelmet és az idegenforgalmat érinti. „Kimaradt például a decentralizációs stratégiából a munkaügy. Fontos lenne, hogy a megyei munkaerő-elhelyező ügynökségek a megyei önkormányzatokhoz tartozzanak. Egyre nagyobb a munkaerőhiány, és a tendencia várhatóan a következő években is megmarad, ilyen körülmények között fontos lenne, hogy a munkaerő-elhelyező ügynökségek helyi és megyei stratégiák alapján olyan képzéseket szervezzenek, amelyek elvégzése révén a munkanélküli személyek, immár szakemberekként el is tudnak helyezkedni” − mondta Cseke Attila. A szenátusi frakcióvezető hangsúlyozta, az általános decentralizációs stratégia bemutatása jó kezdet, de RMDSZ a konkrét tetteket várja a kormánytól, a szakminiszterektől.

Cseke Attila elmondta, bár a régiósítás egyelőre nem lehetséges, mert ehhez alkotmánymódosításra van szükség, köztudott, hogy az elmúlt években egyes szakterületeken fű alatti régiósítás ment végbe. „Tavaly, a szakértői kormány idején is történt ilyen: a megyei pénzügyi igazgatóságok elveszítették azon hatáskörüket, hogy a megyében működő közepes vállalkozások adóügyeivel foglalkozhassanak, ezért ma például egy Maros megyei vállalkozónak Brassóba kell mennie, egy Szatmár vagy Bihar megyei vállalkozó Kolozsváron intézi adóügyeit. Az átszervezés előtt minden közepes vállalkozásnak saját megyéjében kellett ügyeit intéznie. Az elmúlt évek régiósítási terveit nem támogatja az RMDSZ, amit viszont a kormány ma is megtehet, hogy a decentralizációs törvények kidolgozásával összekötve, az említett fű alatti régiósításokat megszünteti és visszahelyezi a régiósított hatóságokat megyei szintre” − nyilatkozta a Bihar megyei szenátor. 

Kimaradt?