Ügyészségi üggyé fajult egy betegnyugdíj-kérelem Hargita megyében

Tettlegességig fajult egy csíkmadarasi nő és a betegnyugdíjakat elbíráló csíkszeredai orvos közötti nézeteltérés a múlt hét elején. A konfliktushoz az vezetett, hogy az orvos nem hagyta jóvá az asszony férjének betegnyugdíj-kérelmét. A dulakodásnak a rendőrség vetett véget, a felek kölcsönösen feljelentették egymást.

Múlt héten kereste meg szerkesztőségünket a csíkmadarasi nő, aki nevét nem, csak monogramját vállalva számolt be az esetről, amellyel kapcsolatban úgy érzi, hogy igazságtalanul jártak el vele és a férjével. D. Á. és férje, Ny. Z. a múlt héten belgyógyász szakorvos által kiállított vizsgálati eredményeket tartalmazó papírral érkezett dr. Ovidiu Vasile Parfeni orvosszakértőhöz.

Betegségek tömkelege

„Tavaly a férjemnek nagy balesete történt Arad környékén, a fiam is az autóban ült. Mindketten súlyosan megsérültek. Ez is közrejátszott a súlyos állapotának a kialakulásában, azonban a férjem gyermekkorától ízületi fájdalmakkal küszködik, emellett sárgasága is volt. Mindemellett nagy vérnyomással él, ami azt jelenti, hogy sem állami munkahely, sem magánvállalkozó nem alkalmazza őt” – panaszolta az asszony a férjét ért bajokat. Többek között ezekről a betegségekről kapott a csíkszeredai dr. Ficz Adalbert által kiállított vizsgálati eredményeket a férfi.   

Felkerestük Ficz Adalbert belgyógyászt, aki azt mondta, hogy ő valóban megvizsgálta az illetőt, jogosultnak látja NY. Z.-t a hármas fokozatú betegnyugdíjra (ez 520 lejes juttatással jár). A számos betegség közül kiemelte, hogy a férfi szíve nagyon rossz állapotban van. Hozzátette, hogy az ő javaslatát nem köteles a betegnyugdíjakat megítélő orvosszakértő követni, ezért ha Parfeni doktor úgy ítélte meg, hogy a férfi nem jogosult a juttatásra vagy további vizsgálatokat kért, akkor az jogában áll.

Nem állt kötélnek az orvosszakértő

A nő elmondása szerint a betegnyugdíjakat elbíráló dr. Ovidiu Vasile Parfeni nem volt hajlandó megvizsgálni a férjét, egyszerűen visszautasította a nyugdíjkérelmét. Arra hivatkozott, hogy a férfi nem jogosult a juttatásra, hozzátéve, hogy ha jóváhagyja a betegnyugdíjazását, még legalább 25 évig fogja azt kapni, hiszen még csak negyven éves – ezt az orvos sokallta.

„Sokáig várakoztunk az orvos rendelője előtt. Voltak a várakozók között olyanok, akik ismertek minket, és kérdezték, hogy hány lejt akarunk adni az orvosnak. Mondtuk, hogy mi semennyit, mert egyrészt nincs is pénzünk, másrészt a férjemnek a betegsége miatt úgyis meg kell kapnia betegnyugdíjat. Lehetséges, ha úgy adjuk be a papírokat, hogy száz eurónak megfelelő összeget is mellékeljük – azt mondták mások ennyit adnak – akkor nem jutottunk volna idáig” – mérlegelte az eshetőségeket az asszony.

Mivel nem kaptak választ, D. Á. az orvos beleegyezése nélkül bement a rendelőjébe, ahol hangos szóváltás kerekedett, a nő állítása szerint az orvos megfenyegette őket. A kommunikációban akadályt jelentett, hogy D. Á. magyarul beszélt, román nyelvtudása nem kielégítő, az orvos azonban románul válaszolt. Az orvosnak dolgozó asszisztens próbált fordítani, de a kialakult feszült hangulatban ez nehézkesen ment.  A szóváltás lökdösődésbe torkollt, a nő állítása szerint az orvos vállon ragadta őt, hogy kényszerítse a rendelő elhagyására. Ennek az lett a vége, hogy kihívták a helyi rendőrséget.

Amíg a rendőrök kiérkeztek, addig a Ny. Z.-t behívta az orvos magához. Ekkor érvelt neki azzal, hogy túl fiatal ahhoz, hogy rokkantsági nyugdíjba menjen. „Ő nem a betegségemmel törődött, hanem egyfolytában abba volt belekötve, hogy sok idő eltelik, amíg öregségi nyugdíjba kerülök” – mesélte a férfi.

Bukarestben bírálják el nyugdíjkérelmet

Megkerestük Parfeni doktort is, hogy mesélje el, miként emlékszik az eseményekre. Az orvos udvariasan fogadott, azonban nem volt készséges, ugyanis azt mondta, nem áll módjában nyilatkozni, és semmiképp sem akarja kommentálni az eseményeket. Annyit viszont elmondott, hogy elfogadhatatlannak tartotta D. Á. agresszív viselkedését, ezért rendőrségi feljelentést tett ellene. A csúszópénzzel kapcsolatban annyit mondott: tudatában van annak, hogy ez a hír járja, és igazságtalannak tartja, hogy korrupció vádjával bélyegzik meg az orvosokat.

A betegnyugdíjakat elbíráló orvos által végzett munka a Hargita Megyei Nyugdíjpénztár ügykezelésébe tartozik, ezért felhívtuk az intézmény igazgatóját, Bán Katalint, hogy kommentálja az esetet.

„Parfeni doktor az eset után egy-két nappal bent járt nálam, és elmondta, hogy ez olyan eset volt, amihez szükség volt értesíteni a rendőrséget. Szerintem a rendőrség hatáskörében áll eldönteni, hogy az orvosnak vagy a panaszos hölgynek van igaza. A munkaképességet megállapító hivatal adminisztratív szempontból hozzánk tartozik, de orvosilag, metodológiailag a bukaresti Országos Orvosi Szakvéleményezési és Munkaképesség-visszaállítási Intézethez. Nem az én tisztem eldönteni azt, hogy kinek van igaza. Az orvos nekem azt mondta, hogy a bukaresti intézetbe küldi az ügycsomót, hogy ott bírálják el. Egyébként évek óta ez az első eset, hogy ennyire durván összemenjen a két fél, hogy így mondjam” – magyarázta a Maszolnak a nyugdíjpénztár igazgatója.

Durván viselkedő magyar rendőr

„Érdekes, hogy a kiérkező két rendőr közül a román nagyon kedves volt, úriember módjára viselkedett, még csitította a magyar rendőrt, aki nagyon trágár szavakat használt. Ekkor fenyegettem meg őt, hogy a sajtóhoz fordulok, amire a rendőr azt válaszolta, hogy ki nem sz*rja le a médiát – részletezte az egyik rendőr viselkedését az asszony. –  Nagyon megalázva engem, úgy vágott be a dubába, mint egy prostituáltat, el is vittek, de amit én kaptam ott… Csak a nemi szervéről beszélt a rendőr, és azt kérdezte, hogy tudom-e mennyire meg fog verni. Életemben férfi soha így meg nem alázott.”

A rendőr elfogadhatatlannak hangzó viselkedésével kapcsolatban Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Redőr-felügyelőség szóvivője azt mondta, hogy D. Á.-nak jogában áll panaszt tenni az illető rendőr viselkedésével kapcsolatban.

Az orvos és az asszony kölcsönös feljelentésről pedig azt mondta, hogy az ügyészség foglalkozik az üggyel, hozzátéve, hogy a nő aznapi viselkedése miatt pénzbüntetést kapott. D. Á. megerősítette, hogy valóban 800 lejre bírság kifizetésére kötelezik.

Az ügyészség hatáskörébe tartozik tehát dönteni az összetűzésről, eközben Ny. Z. orvosi iratait továbbították a bukaresti intézetnek, ahol még felülbírálhatják Parfeni doktor döntését vagy további vizsgálatokat igényelhetnek a férfitól.

Kapcsolódók

Kimaradt?