Magyar iskolákat vonnak össze Sepsiszentgyörgyön

Másfél órás vita után úgy döntött a városi tanács rendkívüli ülésén szerdán, hogy a városközponti Kós Károly Szakközépiskolát beleolvasztják a Puskás Tivadar szaklíceumba. Ez volt az előfeltétele annak, hogy a Kós Károly líceum impozáns épületében létrehozzanak egy – Antal Árpád polgármester megfogalmazása szerint – öt csillagos, belvárosi elemi iskolát.   

A két szaklíceum összevonásáról szóló határozat ismertetőjében Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármester rámutatott, hogy az elmúlt évek demográfiai alakulásai negatív hatással voltak a sepsiszentgyörgyi iskola hálózatra. Hozzátette: az önkormányzat feladata, hogy szavatolja a tanintézetek megfelelő infrastruktúráját, szeretnék ésszerűen kihasználni az épületeket és egyforma feltételeket biztosítani minden diáknak.

Sztakics Éva az iskolahálózat átszerzvezéséről szóló tanácsülésen beszámolt arról, hogy az önkormányzat rendelt egy átfogó tanulmányt, amely a sepsiszentgyörgyi oktatás helyzetét elemezte. Ebből többek között az derült ki, hogy a nagynevű belvárosi iskolákban nem megfelelő az elemi oktatás helyzete, hiszen a Székely Mikó Kollégium zsúfolt, a Mikes Kelemen Líceumban pedig nem megfelelő az infrastruktúra, vannak elemi osztályok, amelyek a bentlakás emeletén kaptak helyet. A tanulmány arra is rámutatott, hogy a szakoktatásban egyre csökken a diáklétszám, emiatt nincsenek megfelelően kihasználva a szakiskolák épületei.

Antal: a szakoktatás ésszerűségre szorul

A sepsiszentgyörgyi alpolgármester elmondta, a szakoktatás ésszerűsítésre szorul, hiszen tavaly a standard fenntartási költséget az önkormányzatnak további 320 000 lejjel kellett kiegészítenie. A Kós Károly szaklíceumban például a 133 ezer lejes standard költséghez az önkormányzat további 138 ezer lejjel járult hozzá, a pénzt viszont nem az oktatás minőségének javítására, hanem intézmény fenntartásra költötték.

Emiatt javasolta azt a városvezetés, hogy a 2017-2018-as tanévtől a Kós Károly szaklíceumot vonják össze a Puskás Tivadar szakiskolával. A belvárosi szaklíceum egy része a Puskás Tivadarba költözne át, de megmaradnának az iskola uniós pénzből felújított Gyár utcai műhelyei és jelenleg kihasználatlan osztálytermei. Amint felszabadul a belvárosi szakiskola épülete, az önkormányzat nekilát az ingatlan felújításának, korszerűsítésének, azért hogy ott létrehozzák a „Kós Károly Belvárosi Elemi Iskolát” – ígérte a polgármester.

A pedagógusok többsége egyetértett a javaslattal

Sztakics Éva emlékeztetett, hogy a napokban a tanulmányt bemutatták a tanítóknak és iskolavezetőknek. A tanácskozáson a többség egyetértett azzal, hogy a Székely Mikó Kollégiumból és a Mikes Kelemen Líceumból átköltöztessék az elemi osztályokat, mivel a Kós Károly iskola épülete jobb körülményeket, tágasabb termeket, udvart tudna biztosítani a kisiskolásoknak, de könnyebb a megközelíthetősége, és parkolók is van a közelben. A pedagógusok és intézményvezetők viszont nem támogatják, hogy önálló elemi iskolát hozzanak létre, ragaszkodnak ahhoz, hogy megmaradjanak a régi iskolák nevei. Ez a megoldás azonban jogilag nem kivitelezhető, mert bonyodalmakat okozna, ha két iskola használna egy épületet. A Kós Károly Belvárosi Elemi Iskola létesítéséről szóló döntést tavasszal hozzák meg.  

Sztakics Éva arról is beszámolt, hogy találkoztak a négy sepsiszentgyörgyi szakiskola vezetőségével is, és közülük három támogatja azt az ötletet, hogy egy intézménybe koncentrálódjon a szakoktatás. A Constantin Brâncusi Szakiskola vezetősége fogalmazott meg ellenvéleményt, mivel nem szeretnék elveszíteni identitásukat. Az alpolgármester szerint a négy sepsiszentgyörgyi szakiskolában 1 700 diák jár, és Nyugat- Európában sem ritka a 2000 – 4000 diákos szakoktatási központ.

Kik ellenezték a tervezetet?

A szakiskolák összevonásáról szóló tanácsülésen a néppárti, szociáldemokrata és liberális tanácstagok sérelmezték, hogy késve, mindössze tegnap este kapták meg a 88 oldalas mellékletet tartalmazó tanácshatározatot. Bálint József, az EMNP képviselője ellenezte a szakiskolák összevonását, és javasolta, hogy a sepsiszentgyörgyi iskolahálózat a következő tanévben is maradjon meg a jelenlegi állapotában.

Rodica Pârvan szociáldemokrata párti (PSD) tanácstag kifejtette: őt nem érdekli, mit tesznek a magyar tannyelvű iskolákkal, hiszen már korábban elrontottak mindent azzal, hogy szétválasztották az iskolákat, ezért a magyar diákok nem tanulnak meg románul. Hozzátette: őt a román közösség képviselőjeként az érdekli, hogy óvodától a szakiskolán át a líceumig minden szinten biztosítva legyen a román nyelvű oktatás. Végül Rodica Pârvan azt javasolta, halasszák el a szaklíceumok összevonásáról szóló határozatot, és szervezzenek közvitát az ügyben.

Válaszul Antal Árpád polgármester kifejtette: az önkormányzatnak kötelessége megfelelő körülményeket biztosítani a diákoknak, ezért nem tartja elfogadhatónak, hogy az elemi iskolákban nincsenek megfelelő körülmények, miközben a szakoktatásban kihasználatlan épületek vannak. Hozzátette: idén elkezdik a Székely Mikó Kollégium és a Mikes Kelemen Líceum épületeinek felújítását is, és a munkálatok miatt szükség van olyan üres iskolatermekre, ahová át tudják költöztetni a diákokat. Antal Árpád rámutatott, hogy minden változtatás ellenállást vált ki, de biztosította az érintetteket, hogy nincs semmilyen hátsó szándék, hanem egy problémára próbálnak megoldást találni. Miklós Zoltán, az RMDSZ frakcióvezetője hozzátette: az átszervezés révén nem kerül utcára se diák, se tanár, mindössze a két szaklíceum struktúrája változik meg.

A sepsiszentgyörgyi tanácstagok végül 11 támogató szavazattal elfogadták azt, hogy a Kós Károly szaklíceumot összevonják a Puskás Tivadar szakiskolával. A határozat ellen a 2 néppárti és a 4 szociáldemokrata és liberális tanácstag szavazott. Tavasszal döntenek a tervek a Kós Károly Belvárosi Elemi Iskola létrehozásáról.

Kapcsolódók

Kimaradt?