Maros megyei RMDSZ: nem szűnik meg a marosvásárhelyi római katolikus iskola

Az RMDSZ Maros Megyei Szervezetének Területi Állandó Tanácsa fontosnak tartja tisztázni az elmúlt napokban megjelent álhíreket, amelyek szerint a római katolikus iskolát a megszűnés fenyegeti.

„Az iskola 2015. szeptember 1-től a mai napig jogszerűen működik a 2015-ben megszavazott 33-as helyi tanácsi határozat értelmében. A prefektúra által megtámadott és bíróság révén érvénytelenített 2014-es határozat semmilyen módon nem befolyásolja annak működését, hiszen a tanintézmény nem a 2014-es határozat alapján kezdte el működését” – írják szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményükben.

Emlékeztetnek, hogy a római katolikus iskola létrehozása egy már korábban megfogalmazott közösségi igényre válaszol. 2014-ben az Erdélyi Római Katolikus Státus benyújtott egy megvalósíthatósági tanulmányt a Marosvásárhely Polgármesteri Hivatalhoz, amelyet figyelembe véve az önkormányzat 2014-ben két határozatot is hozott: egyet, amelyben az iskolaalapítási szándékot fogalmazza meg, illetve egy másodikat, amelyben már belefoglalták az iskolahálózatba. A határozatok megszavazása során nem tartották be a törvény által megszabott lépéseket, amit a prefektus meg is támadott, a bíróság pedig érvénytelenített.

Így az egész létrehozási folyamatot 2015 januárján újrakezdték az iskola jogszerű működtetése érdekében, és a fent említett 33-as határozat révén az intézményt belefoglalták a 2015-2016-os tanévre szóló iskolai hálózatba – olvasható a közleményben.

A 2015/33-as határozat ismeretében születik meg a beiskolázási terv, amelyet miniszteri rendelet révén jóváhagynak, elkezdődik a beiratkozási folyamat, a tanári kar összeállítása, majd 2015. szeptember 1-től az iskola tulajdonképpeni működése. Ez a határozat átment a prefektusi láttamozáson, illetve nincs egyetlen olyan perbe hívás vagy bírósági döntés sem, amely érvénytelenítené a szóban forgó határozatot.

A múlt év végén elindított eljárás nem az iskola ellen indult, hanem Tamási Zsolt, illetve Someșan Ștefan volt főtanfelügyelő esetében hivatali visszaélés gyanúja miatt folyik a kivizsgálás. "Felhívjuk minden érintett figyelmét arra, hogy az eddig kibocsátott, illetve az idén kibocsátása kerülő oklevelek érvényesek és érvényben is maradnak" – fogalmaz a közlemény.

Az RMDSZ állásfoglalása szerint a kialakult adminisztrációs zavarok abból adódnak, hogy a tisztségéből felfüggesztett Tamási Zsolton kívül senki másnak nincs aláírási joga.  Az ebből adódó gondok valóban jelentősen megnehezítik az iskola működését, de jogi értelemben semmilyen módon nem vezetnek az iskola megszűnéséhez.

A beiskolázási számokat/ tervet az iskola vezetőtanácsa megszavazta és határidőre az elektronikus adatkezelő rendszerbe (SIIIR) fel is töltötte. Január 11-én ennek nyomtatott változatát iktatják csak a tanfelügyelőségen. A polgármesteri hivatalnak az iskolahálózatra kell küldenie egy javaslatot a tanfelügyelőségre, kérve annak a jóváhagyását (aviz conform). A tanfelügyelőségi jóváhagyást követően a helyi tanácsnak határozatban kell elfogadnia a következő tanévre vonatkozó iskolahálózatot. Amennyiben a tanfelügyelőségről visszaérkező jóváhagyás után a helyi tanács nem szavazza meg az iskolahálózatot, úgy az előző tanévre szóló iskolahálózat marad érvényben.

Az RMDSZ Maros Megyei Szervezetének Területi Állandó Tanácsa azt a döntést hozta, hogy a marosvásárhelyi tanács RMDSZ-es frakciója nem fog olyan iskolahálózatot megszavazni a 2017-2018-as tanévre, amelyben nem szerepel önálló jogi személyiséggel a Római Katolikus Líceum.

Továbbá átiratban fordul az Oktatási Minisztériumhoz, amelyben konkrét állásfoglalást vár a tanintézmény működését illetően.

„Rendkívül fontos a szaktárca hivatalos álláspontjának ismerete, hiszen jelen pillanatban mind a polgármesteri hivatal, mind a tanfelügyelőség joghézagokat kihasználva saját hatáskörükben, véleményünk szerint, rosszhiszeműen értelmezik az iskola jogszerű működését lehetővé tevő közigazgatási eljárást, bár jóllehet 2016 augusztusában a minisztérium által folytatott vizsgálat mindent rendben talált. Azóta minisztériumi rendelettel jóváhagyták az iskola által indított új osztályok (társadalomtudomány és esti tagozatos oktatás) beindítását, továbbra is kiutalják a tanárok fizetéséhez szükséges pénzeket, valamint versenyvizsgázni lehetett az iskola igazgatói tisztségére. Ha mindezek megtörténtek, mégis milyen alapon tekinthető jogszerűtlennek az iskola működése?” – teszi fel a kérdést az RMDSZ Maros Megyei Szervezetének Területi Állandó Tanácsa.

Kapcsolódók

Kimaradt?