„Nem tudja felvállalni” a Brâncuşi-projektet a kulturális minisztérium

Kedvezőtlenül véleményezte a képviselőház kulturális bizottsága azt a tervezetet, amely törvényerőre emelné a volt kormány A Föld bölcsessége című szobor megvásárlására vonatkozó sürgősségi rendeletét.

A képviselők a 2016/10-es sürgősségi kormányrendeletet kiegészítő, 2016/19-es rendeletet törvényerőre emelő jogszabály-tervezetet véleményezték negatívan, amely értelmében a nemzeti kulturális örökségnek minősülő Brâncuşi-szobor megvásárlása érdekében jogi személyek, intézmények, cégek adományozhatnak pénzösszegeket, szerződést kötve a tárcával.A törvénytervezet elutasítását a kulturális bizottság alelnöke, Diana Tuşa szociáldemokrata képviselő indítványozta, és a testület egyöntetűen megszavazta.

A kulturális bizottság elnöke, a liberális párti Gigel Ştirbu a gyűlés elején felvázolta az előzményeket. Elmondta: a rendeletet, miszerint a román állam megvásárolja A Föld bölcsessége című Brâncuşi-szobrot, a leköszönt kormány bocsátotta ki 2016-ban. Az akkori kabinet konkrétan arról határozott, hogy az állami költségvetésből 5 millió eurót biztosít a szobor megvásárlására, a fennmaradó 6 milliót pedig közadakozásból gyűjtik össze. A közadakozás azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: mindössze 1,1 millió euró gyűlt össze.

A volt kormány kulturális bizottsága ennek következtében azt a kiegészítést javasolta a kormányrendelethez, hogy amennyiben közadakozásból nem gyűl ki a hatmillió euró, úgy a fennmaradó összeget a kormány fogja biztosítani. A javaslat kedvező véleményezést kapott az akkori kulturális bizottságtól, következő lépésként a pénzügyi bizottságnak kellene elbírálnia azt.

A leköszönt kormány utolsó rendelete viszont éppen arra vonatkozott, hogy a kulturális minisztériumnak lehetőséget teremtett a közadakozásból begyűlt összeg visszafizetésére. „Ez azt jelenti, hogy a 10-es és 19-es rendelet véleményem szerint hatályát vesztette” - jelentette ki Gigel Ştirbu.

Alexandru Oprean, a kulturális minisztérium államtitkára azt mondta: az általa képviselt intézmény nem tudja felvállalni ezt a projektet, noha Brâncuşi műve továbbra is prioritást jelent a tárca számára. Nicolae Bacalbaşa, a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője úgy fogalmazott, a kormányrendelet nem kulturális intézkedés volt, hanem 'politikai banditizmus', és javasolta, hogy az állami szervek indítsanak vizsgálatot a volt kormányfő ellen ebben az ügyben.

A kulturális bizottság a költségvetési-pénzügyi bizottsággal közös jelentést fog elfogadni a kérdés kapcsán.

Kapcsolódók

Kimaradt?