Mi vagyunk a leghímsovénebbek az EU-ban? Vagy mégsem annyira fekete az ördög?

A romániaiak 30 százaléka gondolja úgy, hogy ha a partner részeg vagy drogos állapotban van, igazolt a beleegyezés nélküli szexuális aktus. Ha szexi ruha van rajta, az arány 25 százalékos – derül ki egy friss Eurobarométer közvélemény-kutatásból, amely a nemi alapú erőszak mértékét próbálja felmérni az uniós országokban. A magyarországiak ennél visszafogottabbak, de még ők is túlszárnyalnak az uniós átlagnak mondott százalékarányon.

A 27.818 interjúalanyt megszólaltató felmérés júniusban készült. 

Geambașu Réka szociológust arra kértük, értékelje ki az adatokat.

Ami a kapun belül történik, magánügy

A felmérés adatai szerint a romániaiak nagyon is tisztában vannak azzal, hogy gyakori a nőkkel szembeni családon belüli erőszak. Arra a kérdésre, hogy milyen mértékűnek látja ezt, válaszadók 84 százaléka mondta azt, hogy gyakori, illetve nagyon gyakori, a magyarországiak 72 százaléka, az uniós áltag pedig 74 százalék. Hogy a nőkkel elleni erőszak elfogadható-e, Románia élen jár: a megkérdezettek csupán 74 százaléka válaszolta azt, hogy elfogadhatatlan és mindig büntetendőnek kellene lennie (uniós átlag 84 százalék, Magyarországon 82 százalék); 4 százalék szerint bizonyos körülmények között elfogadható (uniós átlag 2 százalék, Magyarországon 3 százalék); 19 százalék szerint pedig elfogadhatatlan, de nem mindig büntetendő (uniós átlag 12 százalék, Magyarországon 15 százalék) gondolja.

Érdekes adat, hogy a romániaiak az uniós átlagnál (17 százalék) és a magyarországiaknál (12 százalék) is nagyobb arányban (18 százalék) ismernek olyan nőt a családi és baráti környezetükben, aki családon belüli erőszak áldozata (volt). Arra a kérdésre, hogy ismernek-e ilyen férfit, az arányok: Románia 2 százalék, uniós átlag 1 százalék, Magyarország 0 százalék. Amikor arra voltak kíváncsiak, hogy a lakóhelyükön ismernek-e áldozatul esett nőt, az arányok már nagyobbak: Románia 21 százalék, uniós átlag 13 százalék, Magyarország 10 százalék. A munkahelyen vagy iskolában: Románia 6 százalék, uniós átlag 6 százalék, Magyarország 8 százalék.

Arra a kérdésre, hogy a családon belüli erőszak magánügynek minősül-e, Romániában a megkérdezettek 32 százaléka látja így, Magyarországon 17 százalék, az uniós átlag 15 százalék. Az adatokból kiderül, hogy ebben a kérdésben Közép- és Kelet-Európában (CCE) magasabb azok aránya, akik magánügyként kezelik a családon belüli erőszakot. A lelki zaklatást a CCE-ben szintén inkább magánügynek látják, kevésbé kriminalizálnák. Ezek után már nem meglepő, hogy jóval kevesebben ismernek, tudnak olyan szervezetről, szolgáltatásokról, amelynek célja a családon belüli erőszak megelőzésére, az áldozatok támogatása.

Csak az számít, ami látszik? 

Ami a nemi erőszakot, szexuális zaklatást illeti, a romániai adatok ellentmondásosnak is tűnhetnek. Míg a romániaiak csupán 75 százaléka mondta azt, hogy rossz és büntetik, illetve büntetni kellene a patner szexuális zaklatását, megerőszakolását (ez az arány uniós szinten 86 százalék, Magyarországon 89 százalék), a nők utcai zaklatásával kacsolatban már sokkal szigorúbbak: 60 százalékuk érzi úgy, hogy rossz és büntetni kellene, míg ez az arány Magyarországon 43 százalék, uniós szinten pedig 55 százalék. A munkatársak szexuális zaklatása esetén az arány: Románia 64 százalék, Magyarország 51 százalék, uniós átlag 79 százalék.

A felmérés adatai szerint a megkérdezett romániaiak 23 százaléka szerint a nők gyakran túloznak az erőszakkal kapcsolatban (uniós átlag 22 százalék, Magyarországon 23 százalék), 26 százalékuk szerint gyakran az áldozat provokálja ki a nemi erőszakot (uniós átlag 17 százalék, Magyarországon 22 százalék), és csupán 40 százalékuk szerint egyetlen helyzetben sem indokolt az erőszakos közösülés (uniós átlag 68 százalék, Magyarországon 50 százalék).

Az egyenlőtlenségek felerősíthetik az erőszak fölötti szemhunyást

Geambașu Réka szociológus, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem oktatójától azt szerettük volna megtudni, hogy van-e összefüggés az egyes társadalmakban érvényesülő nemi egyenlőség szintje és a nőkkel szembeni erőszak elfogadottsága, vagy az erőszakkal szembeni toleranciaküszöb szintje között. A szociológus szerint ez inkább egy nagyon jól megfogalmazott kutatási kérdésnek tűnik, amelyet hipotézisként is megfogalmazhatunk, hogy tudnillik van: mennél egyenlőtlenebb a nők és férfiak társadalmi csoportja, annál elfogadóbb/elnézőbb a társadalom a (nőket is megcélzó) erőszak formáival szemben.

„A hipotézis első ránézésre beigazolódik. Ha vetünk egy pillantást a 2015-ös Global Gender Gap Indexre, akkor láthatjuk, hogy európai viszonylatban a legkisebb szakadék férfiak és nők társadalmi esélyei között a skandináv államokban, Írországban, Szlovéniában, Svájcban és Németországban a legkisebb. A legnagyobb szakadék Máltán, Magyarországon, Szlovákiában, Csehországban és Romániában van. Ha az Eurobarometer egyes eredményeit külön nézzük, akkor a legtöbb kérdés kapcsán – de nem mindig – hasonló tendenciát tapasztalhatunk. Északon és Nyugat-Európában, de esetenként a mediterrán országokban is kisebb a tolerancia a nőkkel és általában a családon belül elkövetett erőszak egyes formáival szemben. Ez alól vannak kivételek: Németország például több kérdés kapcsán is közelebb áll a kelet-európai országokhoz” – mondta Geambașu. Az adatoknak ez a felszínes összekapcsolása természetesen legjobb esetben is csak jelenségek együtt járásának megállapítására ad lehetőséget, az esetleges oksági összefüggések feltáráshoz mélyebb elemzésre van szükség.

Global Gender Gap Index: nem emberek megkérdezésén, vélekedésén alapul, hanem különféle mutatók országonkénti összegyűjtésén és egyetlen mutatóvá gyúrásán. A következő területeket fedi le: munkaerőpiac, oktatásban való részvétel, egészség, politikai képviselet.

Módszertani aggályok merülnek fel?

Geambașu szerint részben jogosak a nagy nemzetközi összehasonlító vizsgálatok – különösen a véleménykutatások – kapcsán megfogalmazott módszertani aggályok, miszerint ezek érvényessége korlátozott. „Azt tudatosítani kell, hogy ezeknek a méréseknek az értelme egy trade-off tárgya: vannak előnyei és hátrányai, van egy ára azoknak az információknak, amelyekre így szert teszünk. Kapunk szép, nagy, színes – és magunk számára elrettentő – térképeket, cserébe azonban kevés bizonyosságunk van arról, hogy az ezekben a standardizált kérdőívekben használt egységes fogalmak, kategóriák tekintettel vannak-e a kulturális különbségekre, a helyi jelentésekre. Ez egy örök vita, módszertani, episztemológiai és elméleti egyszerre – az antropológiában a kulturális relativizmus és univerzalizmus vitája: vannak-e közös fogalmaink, amelyekkel a kultúrák leírhatók, van-e emberi jogi minimum, „tekintettel kell-e lenni a helyi sajátosságokra” stb. De ha rendszerben akarjuk látni a világot, akkor ezt az „árat” meg kell fizetni” – ecsetelte a szakember.

Az ilyen felmérések másik hátránya Geambasu szerint egyszerre szakmai és politikai természetű. „Mivel általában a sajtóban és a nyilvánosságban (de ha megnézzük, magában a jelentésben) sem merülünk el a dolgok természetének magyarázatában, hanem megrekedünk a színes és borzalmas térképeknél és rangsoroknál, a mögöttes mechanizmusok megértésének mindenféle szándéka nélkül, ezek végülis arra válnak alkalmassá, hogy jól hozzájáruljanak önmagunk orientalizálásához: együtt szörnyülködünk önmagunkon mint vadembereken, sóvárgunk újfent nyugat után és ezzel állandósítjuk, merevítjük ki a hierarchiákat, egyenlőtlenségeket, legitimálva mindent, ami erre rárakódik” – magyarázta.

A fenti megállapítás azért is fontos Geambașu értelmezésében, mert bár Magyarország és Románia sok mindenben távol esik az uniós átlagtól, mégsem „olyan fekete az ördög”. Például azt az adatot, miszerint Romániában és Magyarországon a nőkkel szembeni erőszak észlelése meghaladja az EU-s átlagot, úgy is lehet értelmezni, hogy ezeknek a társadalmakban van problémaérzékenység az említett jelenségeknek az észlelésére. „Kérdés, mit tesznek ezzel az információval, hogyan értelmezik azt” – jegyezte meg Geambașu.

Abban a tekintetben is az EU-átlag körül van a magyar és kevés „elmaradással” a román társadalom, hogy elfogadhatatlannak tekintik az erőszakot; nagyobb különbség a jelenség kriminalizálásának (vagyis jogi büntethetőségének) szükségességében van. „Továbbmegyek: az uniós átlaghoz hasonló, vagy nagyobb mértékben ismerünk a román (és a magyar) társadalomban bántalmazott nőket a családi és baráti, lakhelyi és munkahelyi/iskolai környezetünkben. Megint csak az a kérdés, hogy mit kezdünk ezekkel az információkkal” – mondta a szociológus.

Mi magyarázza mégis a különbségeket?

Ha nem akarunk megelégedni azzal, hogy „ilyen a kultúránk, nincs mit tenni”, és hogy „van egy nyugat-kelet lejtő, amely hierarchiának öröknél fogva a rossz végén állunk”, akkor fontos lenne belülről is megpróbálni megérteni, miből fakadnak a különbségek – magyarázta a szociológus. Hozzátette, erre a feladatra most nem vállalkozik, néhány feltételezését viszont megosztja.

Az értékrendszerek globális mintázatainak összehasonlítására és változásainak feltérképezésére vállalkozik mások mellett Inglehart, aki két dimenzióban helyezi el a „kultúrákat” egy modernizációs térben: az ún. tradicionális-szekuláris/racionális és a túlélés-önkifejezés skálákon. Több bírálatot kapott elméletét itt csak azért említem, mert a Romániát is magába foglaló tradicionálisabb értékrendszerű társadalmakban Inglehart a lakosság vallásosságát, a másság elutasítását, a bizalmatlanságot, politikai passzivitást, patriarchális szemléletet emelte ki.

 „Azt nyilván hangsúlyozni kell, hogy a magyarázat összetett, és azon belül az egyház központi szerepe csak az egyik fontos tényező” – nyomatékosította.

Miért népszerűtlen a Közép- és Kelet-Európában a feminizmus?

A szociológus szerint a miértek megválaszolásához hitelt kell adni azoknak a magyarázatoknak, amelyek arra keresik a választ, hogy miért népszerűtlen CEE-ben a feminizmus. „Úgy gondolom, ebben nagy szerepe van annak, hogy az utóbbi évtizedekben (tulajdonképpen már a szocialista rendszerben, és ezkésőbb folytatódott, erősödött), felértékelődött a magánszféra. Az Eurobarometer adatai is jelzik, Romániában például az átlag-Eu-nál is elítélendőbbnek tartják a nők utcai zaklatását. Az adatoknak ebben az olvasatában  a romániai társadalom tagjai észlelik az erőszakot, elítélendőnek tartják, de a társadalom összezár és elnézővé válik, amint a háztartás kapuihoz jutunk. Az adatok a magánszféra mindenekfelettiségét jelzik mint védendő zónáét. Tehát nem annyira a nő (vagy a gyermek) az értéktelen, fogalmaznám meg leegyszerűsítve, sommásan, hanem az szent, ami a háztartás falain belül történik” – magyarázta a szociológus.

A 2011-es Kárpát Panel erdélyi magyar adatai azt mutatták, a társadalom egyötöde gondolja magánügynek a családon belüli erőszakot (az Eurobarometer 2016-ban Romániában 26 százalékot mért). „Az erdélyi magyar társadalomra vonatkozó adatok azt mutatták, hogy az áldozathibáztatás valamelyest magasabb volt a nők körében, másrészt legerősebb a munkaerőpiacon is kiszolgáltatottab, sérülékenyebb nők és férfiak körében. Ez arra engedett következtetni, hogy a nyilvános szférában, a munkaerőpiacon kiszolgáltatottabb, sérülékenyebb helyzetben levő nők (de férfiak) körében is választott stratégia a magánszféra felértékelése olyan cselekvési térré, ahol kompetensnek érzik magukat. A komplex társadalmi változások közepette a magánszféra védelmet nyújt, de ugyanakkor tradicionális erőviszonyokat is konzervál. Ezeknek a folyamatoknak az alakításában természetesen aktívan részt vesz az állam, az egyház, az oktatási rendszer, a munkaerőpiac, a jóléti állam, és ezek metszéspontjában, ezekbe beágyazva kell az értékrendszerek alakulásának magyarázatát keresni  – fejtegette a szakember.

banner_fqCTjirk_Double Rise 3oo.jpg
banner_slFPWcPP_WhatsApp Image 2021-07-23 at 15.48.23 79o.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?