Az Örökségünk őrei 13 kolozsvári csapatát keresi fel Hegedüs Csilla

Örökségünket csak akkor tudjuk megmenteni, ha trendi, a fiatalok által is ismert eszközökkel látunk munkának. Ha a fiatalok ötleteit is elfogadjuk, bekapcsoljuk őket a munkafolyamatokba, nem utolsó sorban pedig felelősséget bízunk rájuk. Az Örökségünk Őrei tavalyi évada Kolozsváron azt bizonyította be, hogy elég ha eszközt biztosítasz a jövő generációjának, hiszen ő fel tudja ismerni, hogy az épített örökségnek kell hogy jövője legyen Erdélyben – értékelt kedden Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, Kolozs megyei képviselőjelölt, aki a sikeresebb és eredményesebb munka érdekében úgy döntött, felkeresi mindazt a 13 csapatot, amely az idei évadban műemléket fogadott örökbe a kincses városban.

Hegedüs Csilla szükségesnek érzi, hogy ezúttal a diákokkal közösen is felmérje azokat az állapotokat, amelyek napjainkban jellemzik a műemlékeket, a műemlék-jellegű épületeket. A teljes siker érdekében fontosnak tartja azt is, hogy rákérdezzen azokra a nehézségekre, amelyekkel az örökbefogadás folyamatában találkoznak az iskolások. 

Az ügyvezető alelnök elsőként a Brassai Sámuel Elméleti Líceum csapatát látogatta meg – ők a volt Marianum Leánynevelő Intézet épületét gondozzák. A fiatal őrök elárulták, hogy már olyan személyekkel is felvették a kapcsolatot, akik valamikor itt tanultak.

A Báthory István Elméleti Líceum, a Mauksch–Hintz-házat örökbefogadó csapatától Hegedüs Csilla megtudta: az iskolán belül már logóversenyt is hirdettek. Ezt azért tartják szükségesnek, mert a következő időszakban minél több kommunikációs felületen szemléltetni szeretnék a munkafolyamatokat. Arról is tájékoztatták a kulturális szakembert, hogy november 21–25. között minden nap 15 órától zenét játszanak le a ház átjárójában.

„Ha csak Kolozsvárt tekintjük: a huszonöt éve szabad városban ez idáig senki sem mutatta meg, hogy a műemlékeket jó kedvvel, diákok bevonásával is meg lehet óvni. Az Örökségünk őrei ifjúsági mozgalom nagy erénye, hogy olyan fiatalokat nevel, akik tudják, hogy a kultúra összeköt. Az RMDSZ-nek továbbra is az a célja, hogy megismertesse és megszerettesse a fiatalokkal az épített örökséget. Azt szeretnénk, ha kötődnének Kolozsvár kincseihez, mert tudjuk: jövőt Erdélyben csak értük, és velük érdemes építeni”– hangsúlyozta a látogatások kapcsán.

A képviselőjelölt a pedagógusok visszajelzéseit is elengedhetetlennek tartja. A legutóbbi pedagógus-találkozón kiderült: egy kolozsvári iskola évi tíz–tizenöt programja közül az Szövetség által szervezett mozgalom bizonyul a legsikeresebbnek, hiszen ez valósan motiválja a fiatalokat, segít abban, hogy félretegyék telefonjaikat, számítógépes játékaikat több óra erejéig, az éjjelekbe nyúló foglalkozásokról pedig a tanároknak kell hazaküldeni az ötletelő gyermekeket. A mozgalom kapcsán bebizonyosodott, hogy az épített örökség nemcsak az építészek vagy művészettörténészek számára prioritás, hiszen ezidáig 1500 fiatalt és pedagógust mozgatott meg a nyolc szórvány megyében, és tudatosította a résztvevő diákokban az épített örökség jelentőségét, ennek a kultúra megőrzésében játszott fontos szerepét – 19 erdélyi magyar iskola kapcsolódott be, 67 műemléket fogadtak örökbe.

Kapcsolódók

Kimaradt?