Elkezdődött az Örökségünk Őrei idei versenysorozata

Szerdán délután sorsolták ki a kolozsvári iskolák csapatai között az idén is zajló Örökségünk Őrei műemlékvédő versenysorozat feladatait.

A Bánffy palota udvarán összegyűlő gyereksereg a város magyar iskoláit képviselte. A találkozón sorshúzással dőlt el, hogy ki milyen épületet vesz védelmébe a következő hónapokban.

Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke arról beszélt, rajtuk múlik, hogy milyen eredményt érnek el, hogyan ajánlják mások figyelmébe a védelemre szoruló műemlékeket. Mint mondta, többek között Winkler Gyula EP-képviselő, az Electric Castle is támogatja az Örökségünk őreit, brüsszeli utazásra, fesztiválbelépőkre, táborra így idén is lehet számítani.

A csapatok számos fontos helyi épületre odafigyelnek: többek között a Szabók bástyája,a  tűzoltótorony, a Sétatér, a leánynevelő intézet állapotára hívják fel a figyelmet.

Hegedüs az MTI-nek azt nyilatkozta, a csapatok felfedező körútra indultak, archívumokban kutattak, régi fotókat kerestek, megkeresték azokat az embereket, akik kapcsolódnak a kiválasztott épülethez, aztán Facebook bejegyzéseket, újságcikkeket írtak, filmet forgattak, villámcsődületet szerveztek."

Négy évvel ezelőtt  szórványprogramnak szánták a műemlékek örökbefogadtatását, dede idővel egyre többen kapcsolódtak be. Az elmúlt években 67 erdélyi műemléket fogadott örökbe egy tanévre egy-egy diákcsapat, körülbelül ezren vettek részt mostanáig.

Kapcsolódók

Kimaradt?