Kelemen Hunor: nincs ahová hátrálnunk

A düh és a csalódottság ellenére az erdélyi magyar közösségnek talpon kell maradnia – zt mondta Kelemen Hunor a Gyimesek völgyének különböző településein szombaton. Gyimesfelsőlokon búcsús szentmisén, Gyimesközéplokon vállalkozói fórumon vett részt, meglátogatta a Kósteleken működő Magyar Házat, és a Gyimesbükkben állomásozó szórványkaraván nézőit is köszöntötte.

Diákok, tanárok és szülők egyaránt feleleveníthették Szent Erzsébet legendáját: ő a névadója a gyimesfelsőloki gimnáziumnak, amelyet Ft. Berszán Lajos Atya alapított és vezet, több száz gyermeknek adva ezáltal lehetőséget arra, hogy magyar iskolában, anyanyelvén tanuljon. Soltész Miklós államtitkárral közösen ünnepelték szombaton, hogy a gimnázium a bécsi bíborostól Szent Erzsébet ereklyét kapott, ezáltal Szent Erzsébet mintegy védőszentjévé vált az iskolának. 

Kelemen Hunor szövetségi elnök Kóstelekre is ellátogatott azon az úton, amely a kóstelekiek régi várakozása, hiszen jelentősen megkönnyítené számukra az utazást – néha hónapokig szigeteli el őket a nagy hó a külvilágtól. Az út Hargita megyei szakaszát feljavították, a Bákó megyei rész elkészültére még várni kell. A kósteleki Magyar Házban 45 magyar gyermek vesz részt rendszeresen földrajz és történelem órán, illetve különféle rendezvényeken. Számukra, a szerteágazó településszerkezet miatt, egyik legnagyobb gondot a gyermekek iskolába, óvodába történő szállítása, illetve az iskolabusz fenntartása jelenti.

A gyimesközéploki vállalkozók szintén a fennmaradás nehézségeiről számoltak be. Mint fogalmaztak: a folyamatos alkalmazotti béremelés és az államnak befizetendő adók növekedése megnehezíti, néhol pedig el is lehetetleníti a kisvállalkozások működését. A szövetségi elnök elmondta, azon dolgoznak, hogy ezek az adók ne növekedjenek, hanem csökkenjenek és egyre kevesebb teher nehezedjen a munkaadókra – ahogy sikerült elérniük, hogy kevesebb legyen a víz áfája, további lépéseket fognak tenni egy vállalkozó-barátabb adórendszer megteremtéséért is.

Kiemelte, törvényjavaslatot nyújtottak be, amely az országos adóhatóság (ANAF) tevékenységét szabályozná: ne rójanak ki azonnal büntetést, hanem hagyjanak időt a vállalkozónak az adminisztratív hibák kijavítására. Rámutatott, a Szövetség programjában is szerepel, amit már régóta mondanak: a befizetett adóknak maradjon nagyobb része helyben. Bukarestnek meg kell bíznia a helyi döntéshozókban, hiszen ők tudják legjobban, mire van szükség egy-egy településen.

Az RMDSZ Szórványkaravánja Gyimesbükkbe érkezett, ahol több százan voltak kíváncsiak az előadásra. Kelemen Hunor arra bíztatta a jelenlévőket, hogy ne hátráljanak akkor sem, ha nehezek a hétköznapok. „Bákóban ez sokkal nehezebb, mint Székelyföldön, vagy akár Kolozsváron, de sikerült megmaradnunk magyar közösségként ebben az országban. Száz éven keresztül megőriztük vallásunkat, nyelvünket, identitásunkat, kultúránkat. Éppen ezért, akárhányszor elbotlasztanak bennünket, fel kell állnunk, talpon kell maradnunk. Ha feladta volna Kós Károly, Márton Áron, Sütő András, vagy Domokos Géza nemzedéke, bizonyára mi már nem lennénk itt. Éppen ezért, a mi nemzedékünk sem engedheti, itt, az ezeréves határ mellett, ahol őseink értéket alkottak és otthont teremtettek, hogy mi legyünk azok, akik nem tudtak talpon maradni, nem tudtak közösségként megmaradni” – fogalmazott.

A szövetségi elnök elmondta, tudja, hogy az emberek dühösek és csalódottak, hiszen ő maga is az, amikor látja a marosvásárhelyi katolikus gimnázium esetét, az elöljárók vegzálását, a szimbólumok üldözését és a nyelvhasználat korlátozását. „Ilyenkor érzem azt, hogy nem lehet hátrálni, már nincs ahová hátra lépni. Nekünk egyenesen kell állnunk, előre kell mennünk, mert a düh mellett a remény is ott van bennünk: ha eddig erősek tudtunk maradni közösségként, december 11-én is össze kell fognunk. Meg kell mutatnunk, hogy 1 millió 300 ezer ember egy olyan erős magyar közösség, amely meg akarja őrizni anyanyelvét, kultúráját, vallását, identitását, olyan erős közösség, amely értéket teremtett, otthont épített és jövőt tervez Erdélyben. Ezt úgy tudjuk felmutatni, ha december 11-én ott vagyunk és pecséttel a kezünkben ezt kinyilvánítjuk” – szögezte le. 

Kapcsolódók

Kimaradt?