Páter Godó Mihály jezsuita szerzetesre emlékeztek szülőfalujában

Húsz éve hunyt el a kommunizmussal való szembenállás egyik emblematikus erdélyi alakja.

Halálának huszadik évfordulóján, szeptember 22-én gyászmisét tartottak Péter Godó Mihály néhai jezsuita szerzetes emlékére szülőfalujában, az Arad megyei Kisiratoson. A megemlékezést Sándor Tivadar arad-gáji római katolikus plébános, Godó atya személyes ismerője szervezte.

A tisztelendő szerint a 83 évesen elhunyt Godó Mihályt, az erdélyi katolikus szellemi ellenállás egyik vezetőjét a gerincesség jellemezte, nem ismerte a félelmet és a megalkuvást. Godó Mihályt szülafulájaban helyezték örök nyugalomra 1996. szeptember 24-én, 83. születésnapján, két nappal azután, hogy az újszentannai öregotthonban elhunyt. „Ragaszkodott szülőfalujához, és mindig tiszteletben tartotta Kisiratos népét. Az ő kívánsága volt, hogy itt temessék el, ez nem tényleg egy végső megnyugvás. Külön öröm számomra, hoyg 2009-ben az iskola az ő nevét vette fel, mert őt példaként kell állítanunk az ifjúság elé, hiszen szükség van ma is jellemes, karakteremberekre” – mondta Sándor Tivadar.

Az emlékező gyászmise után a résztvevők a római katolikus templom kertjében álló Godó-szobornál (Kocsis Rudol aradi szobrászművész alkotásánál) folytatták a megemlékezést, és elhelyezték a koszorúkat. Még Budakesziről is érkeztek tisztelgők, Szabó Mihály és Kőrösi András személyében, akik 1990-ben, a tüdőkórház alkalmazottaiként kerültek atyai barátságba a kezelésen részt vevő tartózkodó Godó Mihállyal (a szerzetes ott mondta mikrofonba élete történetét, és a hangfelvétel alapján készült kéziratból önéletrajzi könyvet jelentetett meg a jezsuita rend).

Almási Gáborra, a Páter Godó Mihály Általános Iskola történelemtanárára többek között az 1981-es kisiratosi templobúcsún mondott prédikációja volt nagy hatással. „Nagyon magával ragadóan beszélt, és azt mondta, hogy Kisiratos a kereszt tövében épült falu, ezért hűek kell lennünk nemzetünkhöz és hitünkhöz, mert csak így maradhatunk meg. Bár hivatása elszólította innen, böszkék vagyunk arra, hogy itt született, mert Godó Mihály példaképp nemcsak a mi számunkra, hanem az egész Kárpát-medencei magyarság és az egész katolikus egyház számára” – fogalmazott a pedagógus.

Godó Mihály 1913. szeptember 24-én született, az általános iskolát Kisiratoson, a gimnáziumot Gyulafehérváron, a teológiát Krakkóban végezte. Kitartott nemzete és hite mellett, amiért három ízben összesen 18 évet töltött a román kommunista diktatúra börtöneiben, ebből nyolc évet magánzárkában. Az erdélyi katolikus szellemi ellenállás egyik vezetőjeként nem volt hajlandó beállni a rendszert kiszolgáló, ún. békepapok közé. Barátságot ápolt Márton Áron püspökkel, és kapcsolatot tartott II. János Pál pápával. Börtöntársainak Krisztus fényét vitte el, és amikor harmadszor is bezárták, Godó atya azt kérte, bár maradhatna élete végéig börtönlelkész. „Áldozatok révén születnek a nagy dolgok” – vallotta önéletrajzában. Szülőházán márványtábla őrzi emlékét.

Kimaradt?