Részletekben fizetnének kárpótlást az államosított ingatlanokért

Több éven keresztül, részletekben kárpótolná Románia a kommunizmus idején államosított ingatlanok tulajdonosait - közölte pénteken a Hotnews.ro hírportál Victor Ponta miniszterelnöknek egy televíziós interjúban elhangzott kijelentését idézve.

Ponta szerint diszkrimináció lenne, ha Románia a piaci érték 15 százalékára korlátozná az államosított ingatlanokért fizetendő kárpótlást, hiszen 2005-től mostanáig természetben adták vissza az elkobzott ingatlanokat, vagy teljes kárpótlást fizettek a volt tulajdonosoknak.

"Ez nem megoldás. Másrészt nagy hazugság lenne, ha azt állítanám, hogy ki tudunk fizetni idén 8 milliárd euró kárpótlást, mert nincs erre fedezet. Nincs más lehetőség, mint az, hogy jó néhány évre elosztva részletekben fizessük ki a kárpótlást, s hogy sok dossziét újra megvizsgáljunk, mert rengeteg visszaélés történt" - ismertette kormánya terveit a miniszterelnök.batt

Ponta hozzátette, hogy Románia négymilliárd eurónyi értékű részvénnyel kárpótolta eddig az államosított ingatlanok tulajdonosait. A kárpótlást a stratégiai állami vállalatok részvénycsomagjaiból létrehozott Proprietatea Alap értékpapírjaival valósították meg. Victor Ponta ezt a 2005-ös restitúciós törvény által előírt kárpótlási módszert a "legnagyobb rossznak" nevezte, amit Romániával tehettek, de elismerte, hogy nincs visszaút: "intelligens" alkalmazási módszert kell találni.

Az Ungureanu-kormány áprilisban olyan jogszabály-tervezetet dolgozott ki, amely szerint Románia leállítaná az államosított ingatlanok természetbeni visszaszolgáltatását, az értük fizetendő kárpótlást pedig a piaci érték 15 százalékára korlátozná. Ez a megoldás az akkori kormányban részt vevő RMDSZ ellenállásán megbukott.

Románia 2013. április közepéig kapott újabb haladékot az Emberi Jogok Európai Bíróságától (EJEB) arra, hogy működőképessé tegye a kommunizmus idején elkobzott ingatlanokkal kapcsolatos jogorvoslati rendszert. Az országot több mint ezer - a visszaszolgáltatás ütemével és a megítélt kárpótlással elégedetlen - panaszos perelte be a strasbourgi bíróságon, amely 2010 végén precedensértékű ítéletet hozott Románia ellen. Az ilyen ítélet célja az, hogy modellként szolgáljon az összes hasonló esetre. A strasbourgi bíróság - először másfél évre, majd újabb kilenc hónapra - felfüggesztette az azonos tartalmú ügyek tárgyalását, és felszólította Romániát a jogorvoslati rendszer átalakítására. Ha a tagország ennek nem tesz eleget, az EJEB az összes hasonló ügyben automatikusan ugyanazt az ítéletet hozza meg.

Kimaradt?