Tamás Sándor: Székelyföld újjáépítésére vállalkoztunk

"Nem választásról választásra látjuk az életet, hanem programról programra. Persze, odafigyelünk a választásra, hiszen akkor kapunk az emberektől felhatalmazást arra, hogy programjainkat megvalósíthassuk - de a programok a legfontosabbak” – nyilatkozta a Maszolnak Tamás Sándor, aki harmadik mandátumára pályázik a Kovászna megyei tanács élén az RMDSZ színeiben. Interjúnk az önkormányzati jelölteket bemutató cikksorozatunk része.

Az elmúlt két mandátum alatt a háromszéki önkormányzatban sikerült meghonosítani a programalapú tervezést. Mi a hozadéka az elmúlt éveknek és mit tervez a következőkben?

Nyolc évvel ezelőtt azt vállaltuk, hogy újjáépítjük Háromszéket, Székelyföldet. Ez kétirányú tevékenység: egyrészt, a fizikai értelemben vett újjáépítés, az utak, hidak, víz- és egészségügyi rendszer fejlesztése, a másik pedig a közösségépítés. Az elmúlt nyolc évben határozott, jó lépéseket tudtunk tenni ez irányban. Fontos volt az a szemlélet, hogy programokban gondolkodjunk, és azokhoz keressünk támogatást, ne pedig a pénz szempontjából nézzük a lehetőségeket. Ne azt mondjuk, csak ennyi jutott, ekkorát csináltunk belőle, mert nem lehet fél hidat építeni.

Például, Székely fürdőépítő programot hirdettünk. 6-8 évvel ezelőtt eldöntöttük, hogy ismét tető alá hozzuk a hagyományos székely fürdők hangulatát és épületeit is, így a Borvíz útja program keretében uniós támogatással, kormányprogramból és saját költségvetéssel építettünk fel és újra fürdőket Baróton, Előpatakon, Bölönben, Málnásfürdőn, Oltszemen, Sugásfürdőn és Hatolykán, de kaláka rendszerben épültek feredők Bodokon, Csernátonban, Kisbaconban, Zalánpatakon, Székelypetőfalván, Bálványosfürdőn. A munkát idén Dálnokon folytatjuk.

Fontos a turizmus fejlesztése, mert az munkahelyeket teremt, hiszen egyre több gyógyulni, kikapcsolódni vágyó ember keresi fel a feredőket, és ha elmennek oda, nyilván fogyasztanak is, ha ezt megteszik az jó a helyi vállalkozóknak, akik értelemszerűen újabb állásokat fognak meghirdetni. A megyei önkormányzat nem tud közvetlenül munkahelyet adni, de tud olyan feltételeket teremteni, amely munkahelyeket generál. Az utak, a hidak, a fürdők  is tudnak új munkahelyeket generálni. Fontos az is, hogy a legtöbb ide érkező turista román vidékről származik, mert közben szeretnénk lebontani azt a rosszindulatú, a bukaresti politikum által gerjesztett, téves szemléletet, hogy itt, Székelyföldön nem beszélnek románul, nem adnak egy darab kenyeret.

Fontos program az egészségügy talpra állítása is, hiszen Sepsiszentgyörgyön tíz éven keresztül építőtelep volt a kórház. Ennek is a végére jártunk. Kormánytámogatással, majd európai uniós pályázattal, 30 millió lejből felújítottuk az épületet, és még 30 millióból korszerű orvosi felszereléseket vásároltunk. Amiről szintén tudunk, az a szakember gárda problémája: egy buta, országos politika miatt az orvosok kivándorolnak. Kovászna megyében a Marosvásárhelyi Stúdium Alapítvány támogatásával, a Magyar Kormány és a sepsiszentgyörgyi önkormányzat hozzájárulásával orvosi szolgálati lakásokat építettünk. Hat orvosi lakás azonnal betelt: hazahoztunk Székelyföldre szakembereket, de máshonnan is csábítottunk ide orvosokat. Emellett, Baróton és Kézdivásárhelyen a helyi önkormányzati tulajdonban lévő kórházépületek fenntartáshoz is hozzájárul a megyei önkormányzat egy támogatási rendszerrel, ugyanakkor, helyi önkormányzatokkal közösen felújítottunk 11 vidéki orvosi rendelőt. Ezt a programot folytatjuk.

Kevesen tudják, hogy a Kovászna megyei önkormányzat naponta 1350 árva gyerekről gondoskodik különböző rendszerekben. Ez nem kevés, és nagyon nagy felelősség. Az otthoni beteggondozás a szívemhez egyik legközelebb álló program. Vannak feladatok, amiket a megyei önkormányzat nem tud ellátni, ezért együttműködünk civil szervezetekkel, az egyházakkal. Évről évre növeljük a szociális pályázatok összegét, hiszen a román kormány ezt évről évre csökkenti. Az önkormányzat támogatásával, napi rendszerességgel 1300 idős ember otthoni beteggondozását végzik el ezek az elhívatott munkatársak.

Ha csak egyet kell kiemelni, mit tart az elmúlt nyolc év legkiemelkedőbb megvalósításának?

Az illyefalvi sajtgyár újraindítását és az ebben való részvételt. A tej behozatalának liberalizációja után az történt, hogy egyik napról a másikra elöntötte az üzleteket a külföldi, drága dobozos tej, ami nem tejből, hanem tejporból készül, és a székelyföldi gazdák hoppon maradtak. Erre a székelyföldi gazdák válasza az volt, amit Székelykeresztúron, Csíkszépvizen és Illyefalván is megcsináltak, és ami most alakul Kézdiszéken: a tejfelvásárló, feldolgozó és értékesítő szövetkezetek létrehozása. Ezek a szövetkezetek megvásárolják a termelőktől a tejet, többet fizetnek érte, mint a nagy felvásárlok - ők már nem veszik át a tejet. Ugyanakkor, két éve beindítottunk az agrárkamaránál és a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolánál olyan képzéseket, amelyek munkahelyeket generálnak. Ilyen például a sajtkészítő tanfolyam: 150 ember végezte el a tanfolyamot, és ma már sok gazda tudja eladni termékeit a programszerűen szervezett kirakodó vásárokon.

Mi az, amit a legnagyobb kudarcnak tart?

Azt, hogy más hibája miatt a határidőket nem tudtuk betartani. Én azon politikusok közé tartozom, aki nem a rózsaszín jövőt adja el. Praktikus ember vagyok, és ha azt mondom, hogy hétfő reggel nyolc óra, akkor az hétfő reggel nyolc óra. Sok esetben azonban önhibánkon kívül, a román jogszabályi dzsungel, a kivitelezők egymás közötti harca és a spekulánsok miatt ezt nem tudtuk tartani. Ilyen például a Sepsiszentgyörgy – Illyefalva és Brassó megye határa közötti 9 kilométeres útszakasz megépítésének esete. Ha most kimegyek Illyefalvára, azt mondják az emberek, hogy négy évvel ezelőtt is megígértük az útkorszerűsítést és nem történt meg. Igazuk van. Megígértük, de mások hazug ígérete mentén igértük. Ezzel a pályázattal részt vettünk két országos programban, mindkétszer megnyertük a pályázatot, de a közbeszerzési folyamat buktatói miatt nem jutottunk el a kivitelezésig. Most újrakészítettük az útszakasz felújítási tervét és saját költségvetésből fogunk neki. Idén megépítjük azt az utat is. Csak a tavalyi évben több mint 100 km utat aszfaltoztunk. Idén folytatjuk a munkát.

Naponta ingázik kézdivásárhelyi otthona és sepsiszentgyörgyi hivatala között, de munkája során is sokszor találkozik az emberekkel, hogy érzi, mit várnak el a megyei tanács vezetőjétől és ön mennyiben felel meg ennek az elvárásnak?

Hogy mennyiben felelek meg, azt június 5-én, a helyhatósági választáson meg fogják mondani. Az embereket nem lehet becsapni, én bízok a háromszékiek bölcsességében. Nézem a román pártok és a magyar testvérpártok kampányát, szlogenjeit, retorikáját, és az, amit egyesek elművelnek, megyefejlesztésnek kevés, bohócságnak viszont sok. Ma már nem lehet a ködöt eladni kilóra. Az emberek konkrét dolgokat várnak.

Minket a háromszéki emberek azzal bíztak meg, hogy utat, hidat építsünk, állítsuk helyre az egészségügyi rendszert, legyünk szociálisan érzékenyek és járuljunk hozzá, hogy munkahelyek létesüljenek. Székelyföld azokból az emberekből, családokból áll, akik akarnak valamit az élettől. Nem siránkoznak, hanem megoldásokat keresnek.

Az elmúlt években hangsúlyosan foglalkoztak a térség marketingjével, sikerült-e előre vinni Székelyföld ügyét?

A térség fejlesztése és marketingje szorosan összefügg. Székelyföldben gondolkodunk, és nem csak beszélünk, hanem teszünk is érte. 2009-ben Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök úrral lementünk Bukarestbe a Romexpóra, és az egymás mellett lévő Kovászna, Hargita és Maros megyei standokról leszedtük a megyékre vonatkozó feliratokat és feltettünk egy táblát, amin azt írta: Ținutul Secuiesc. Hatalmas botrány lett belőle, de túléltük, és ettől kezdve Székelyföldként jelentünk meg Bukarestben, Budapesten és Brüsszelben egyaránt. Egyébként akkor Elena Udrea volt a turisztikai miniszter, ő kiállt mellettünk.

Háromszéken mára szinte állandósult a konfliktus az önkormányzatok és a prefektúra, valamint más állami intézmények között, hogyan lehet ezt rendezni?

Az a gond, hogy a prefektusok Háromszékre egy gyufásdobozt érő pénzt sem hoztak. Kovászna megyében, szinte kivétel nélkül, minden prefektus vajnafalvi volt, és annyira nem voltak képesek, hogy a Kovászna felé vezető útra kilobbizzanak egy új aszfaltszőnyeget. A román kormány megyei megbízottjának 2016-ban az a legfontosabb problémája, hogy a megyei tanács elnökének három nyelvű a fejléces papírja. Én nem tudok így viszonyulni hozzájuk. Az a gond, hogy a politikai kérdéseken túlmenően is akadályoznak néhány fejlesztési kérdést. Például, itt van Sepsiszentgyörgyön ez a gyönyörű főtér, amit Antal Árpád polgármester 555 év után épített a városnak. A prefektus behúzta a kéziféket, így a főtér egyik felét nem lehet elkészíteni, már a gaz is felvette. Gondot jelent, amit Codrin Munteanu volt prefektus Sepsiszentgyörgyön, a belügyminiszter előtt fogalmazott meg: „Kovászna megyében a prefektus dolga, hogy kézifék legyen”. Van, aki tud hinni egy ilyen feladatban, és szívesen végzi ezt. Mi nem ilyenek vagyunk.

Kollégái, barátai, ismerősei nagy munkabírású vezetőként beszélnek Önről, emellett naponta ingázik Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy között, mikor jut idő a családra, a gyerekekre?

Ezek szerint kollégáimnak jobb a véleményük rólam, mint nekem saját magamról. Próbálok egyre több időt fordítani a gyerekeimre. Az utóbbi években hetente szervezünk legalább egy csendes napot, de fontosak a reggeli fürdőszobai lökdösődések, és a jó poénok, a kacagós mindennapok, a családi filmnézések, kirándulások. A fiammal négy éve ketten járunk sátorozni a hegyekbe. Családunkban nagy a demokrácia: vasárnapi ebédkor vagy vacsorakor szoktunk különböző kérdéseket megvitatni és szavazni. A gyerekeket mindig úgy neveltük, hogy sem az iskolában, sem máshol ne érezzenek különbséget azért, mert az édesapjukat gyakrabban látják az újságban, mint más gyerekek szüleit.

Lelkes gyűjtőként is ismerik, térképek, könyvek, székek, tükrök, nyakkendők. Hogyan alakult ki a gyűjtőszenvedély?

Szenvedélyem kiskoromtól kezdődött, amikor idős néniktől gyűjtöttem a kancsókat. Később olyan üvegpoharakat is kezdtem gyűjteni, amelyeket a térségben - Bükszádon, Zalánpatakon - fújtak ezelőtt 100-150 évvel. Van otthon 74 darab székünk, ezek között nincs három egyforma. Újabban gyönyörű székelyföldi tükröket kezdtem gyűjteni. A térképek viszont a nagy szerelmeim: Erdélyt önállóan ábrázoló térképeket gyűjtök.

Nem csak maga a gyűjtés szenvedélye fontos, de szeretem rendszerezni és közzétenni, ami szép. Fontos, hogy a történelmet nem kell újraírni, elég, ha ránézünk egy 300-400 éves térképre és elolvassuk, mit írtak a francia, német vagy olasz szerzők a kartusba vagy a hátoldalra. Ott minden kiderül Erdély valós etnikai helyzetéről, gazdasági állapotáról, történetéről.

Azon kevés erdélyi politikusok közé tartozik, akinek sikerült egy személyes védjegyet kialakítani. Tamás Sándor bajusza brand-é vált.

Brand a lelke mindennek. Mindig volt bajuszom, de 15-20 évvel ezelőtt Esztelneken, egy Bajusz Ignác nevű férfi azt mondta nekem: „Képviselő úr, az a bajusz, amelyik hátulról nem látszik, az nem es bajusz”. És igaza volt! Ezután kezdtem csinosítani a bajuszomat, és volt idő, amikor nekem is látszott hátulról is. Ma már szelídebb a bajszom, de büszke vagyok rá. Egyébként barátaimtól rendszeresen kapok bajuszt ábrázoló tárgyakat - már van dugóhúzó, csésze, pizsama, óra stb.

Van-e olyan dolog, amiért megválna bajuszától? Kötött-e már fogadást bajuszra?

Bajuszra nem kötök fogadást, de van, amiért megválnék tőle. Az viszont maradjon az én titkom.

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?