Utcára viszi a nagyvárosiakat a fertőtlenítőszer-botrány

Több városban is tüntetést szerveznek péntek este 7 órától a dagadó fertőtlenítőszer-botrány miatt. A többek között Temesváron, Kolozsváron, Bukarestben, Brassóban meghirdetett esemény szervezői elégedetlenek, ahogy a hatóságok kezelik az ügyet.

Emlékeztetnek, hogy szerdán az egészségügyi miniszter, Patriciu Achimaș Cadariu elismerte, a vizsgálatok során találtak rendellenességeket a kórházakban használt fertőtlenítőszereknél, ennek ellenére a tárcavezető úgy nyilatkozott: a betegek biztonságban vannak.

Mint arról már beszámoltunk, szerdán a tárcavezető úgy fogalmazott: az egészségügyi minisztérium vizsgálatai szerint nincs veszélyben a romániai kórházi betegek egészsége amiatt, hogy hígított szereket használnak az intézmények fertőtlenítésre. Patriciu Achimaș Cadariu a fertőtlenítőszer-botránnyal kapcsolatos ellenőrzések eredményeiről számolt be. Tájékoztatása szerint a vizsgálatok során összesen 3526 mintát vettek a kórházakban használt fertőtlenítőszerekből, és ezeknek mindössze 5 százaléka volt alacsonyabb hatásfokú az előírtnál. „A kórházi betegek biztonságban vannak” – közölte Cadariu.

A tüntetések szervezői nehezményezik, hogy a vizsgálatokat a tárca alá tartozó közegészségügyi megyei igazgatóságok és a kórházak alkalmazottai végezték el, tehát nem volt független felmérés. Csütörtökön a Romániai Orvosok Szövetsége elnöke, Bogdan Tănase is megerősítette a tiltakozók félelmét. A bukaresti onkológiai intézet sebésze szerint a minisztérium a tesztek során csak azt vizsgálta, a fertőtlenítő után mennyi baktérium marad a különböző felületeken, míg a vírusokra, spórákra, gombákra nem terjedt ki a felmérés. Nem vizsgálták például, hogy a felületeket, a sebészeti felszereléseken, az endoszkópon jelen van-e a Hepatitisz C vírus, pedig ez a fertőzésveszély nem elhanyagolható - mutatott rá a sebész.

A tiltakozók kiállnak a Gazeta Sporturilor oknyomozó újságírói mellett, akik kiderítették, hogy mintegy tízszeresen felhígított fertőtlenítőszert használnak a hazai kórházakban. Kérik, hogy a hatóságok vizsgálják ki az ügyet, derítsék fel, trükközött-e a Hexi-Pharma, a fertőtlenítőszerek piacát uraló romániai cég a közbeszerzéseknél.

Cioloș: személycserével még nem oldódik meg a probléma

Pénteken Dacian Cioloș miniszterelnök elmondta, nem zárkózik el az egészségügyi miniszter menesztésétől, de előbb tisztán szeretne látni.  

Emlékeztetett, lehetetlenség úgy megreformálni az egészségügyi rendszert, hogy folyamatosan jönnek-mennek a tárcavezetők. Felemlítette, az utóbbi hét évben tíz tárcavezető követte egymást. Hozzátette, az egymást követő botrányok egyértelmű jelei annak, hogy az egészségügyi rendszerben nagy gondok vannak.

"Megoldást kell találnunk, tisztáznunk kell, mi áll a fertőtlenítőszer-botrány mögött. Ezt a törvények betartásával tehetjük meg, és ha ez nem elég, akkor törvényt is módosítunk. Gondok vannak a jogszabályokkal és a kórházak vezetőségének felelősségvállalásával. Egész rendszert érintő lépéseket csak akkor tehetünk, ha tisztán látjuk a helyzetet" - mondta a kormányfő. Hozzátette, ellenőrző testületet hoz létre, hogy megoldást találjanak a jelenlegi problémákra és elejét vegyék újabbaknak.

A miniszterelnök ugyanakkor biztosította a lakosságot, hogy a kórházi fertőtlenítőszerek ügyében indított vizsgálat minden egyes részletéről be fog számolni.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?