Kórházi fertőtlenítés: ügyészségi vizsgálat indult

Ügyészségi vizsgálat indult az állítólag hamisított fertőtlenítőszerek ügyében, amelyeket több kórházban használtak - közölte szerdán a legfőbb ügyészség.

A vádhatóság közleményben tájékoztatott, hogy ismeretlen tettes ellen indított előzetes eljárást, amelynek célja megállapítani, megtörtént-e a bűncselekmény. Az ügyészek járványügyi szabályszegés és termékhamisítás gyanújával vizsgálódnak.

Mint korábban megírtuk, az elmúlt napokban a román médiában több oknyomozó írás jelent meg, amelyek szerint a Hexi Pharma nevű vállalat, amely Dan Alexandrescu Condrea üzletember tulajdonában van, hétszeresen felhígított fertőtlenítőszert adott el romániai kórházaknak a piaci árhoz képest tízszer magasabb áron.

Cătălin Tolontan újságíró és a Rise Project oknyomozó újságírócsoport által közölt információk szerint Condrea Kínából vásárolt egy Cipruson bejegyzett offshore cégén keresztül fertőtlenítőszert, amelyet tízszer drágábban adott tovább egy szintén az ő tulajdonában levő romániai vállalatnak. Ez a cég több kórháznak adta el a fertőtlenítőszert, egyebek mellett a bukaresti égési sérülteket kezelő kórháznak, valamint a kolozsvári onkológiának.

Az újságíróknak névtelenül nyilatkozó források szerint a ciprusi offshore cégbe menekített pénz egy részéből Condrea orvosokat és kórházigazgatókat fizetett le, hogy cége továbbra is nyerjen állami megrendeléseket a fertőtlenítőszerekre vonatkozó közbeszerzéseken.

Patriciu Achimaș-Cadariu egészségügyi miniszter szerdán egy sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a hazai kórházakban használt fertőtlenítőszerekből több mint 3500 mintát vizsgáltak meg, és ezeknek kevesebb mint 5 százaléka esetében bizonyosodott be, hogy nem felelnek meg a hatékonysági előírásoknak.

Dacian Cioloș miniszterelnök ugyanakkor elismerte, hogy Romániában nem létezik olyan akkreditált laboratórium, ahol higiéniai vizsgálatokat végezhetnek, és arra kérte az egészségügyi minisztert, hogy további teszteket végezzenek engedélyezett laboratóriumokban.

A nozokomiális - az egészségügyi ellátás következtében kialakuló - fertőzések problémája azt követően merült fel, hogy tavaly októberben a bukaresti Colectiv klubban egy koncert közben tűz ütött ki, és mintegy 150 ember megégett, akik közül 64-en életüket vesztették. A bukaresti média szerint Románia hivatalosan az uniós átlaghoz képest alacsonyabb nozokomiális fertőzési rátáról ír a jelentéseiben, aminek valódiságát sokan megkérdőjelezik.

Kapcsolódók

Kimaradt?