„Levitézlő” szobafestő, faltechnikus, aki minden csínját-bínját ismeri a szobafestés művészetének. A kolozsvári Nagy István közel negyven évig dolgozott a szakmájában, de nyugdíjazása után sem hagyta abba a munkát. Divatokról, szakmai tudásról és becsületről, egy szép és hosszú élet tapasztalatairól beszélgettünk.

Milyen családban indult az élete?

Édesapám, nagybátyám, neki a fia, a fiának a fia, az öcsém, az ő három fia mind az építőiparban dolgoznak. Én Esztelneken születtem, Háromszéken, de onnan egyéves koromban Kolozsvárra költöztünk. Az elemi iskolát az apácák által fenntartott katolikus iskolában – a mai Traian Vuia helyén –, majd a Horea úton, a mai 10-es iskolában végeztem. Később a mai Május 1 utcai iskolába kerültem, majd az államosítás után a volt Unitárius Kollégiumba, a mai Brassaiba, később pedig a Református Kollégiumba kerültem. 1950-ben meghalt édesanyám, édesapám vidéken dolgozott, így nagyapám íratott be a vízgázszerelő iskolába, ahol 1953-ban végeztem.

A szakmájában helyezkedett el?

Igen. Dolgoztam Nagybányán, Kudzsiron, Tordán, majd egy évvel később szabadságra mentem. Ekkor hívott el magához egy kisiparos, akinél egy hét alatt kereshettem annyit, mint vidéken egy hónap alatt. Januártól szigorodtak a gázszerelési engedélyek, nem volt munkám. Nem akartam a régi munkahelyemre visszamenni, az állami vállalatoknál a szigorítások miatt nem volt hely, de végül elhívtak egy szövetkezethez októberig, egy katonasorba lépő helyére. Édesapám is itt dolgozott, és hívott a festőkhöz, hogy ne legyek segédmunkás a kőműveseknél. Én nem akartam festő lenni, mert gyerekkoromban mindig a „tóger munka” jutott nekem, de végül arra gondoltam, hogy októberig csak kibírom. Végül egy nagyon jó társaságba is kerültem, akik odaadók voltak, segítettek – és megszerettem ezt a munkát annyira, hogy amikor átmehettem volna a szerelőkhöz is, nem váltottam helyet.

Milyen tudást igényel a szobafestés?

Elvégeztem egy hathónapos tanfolyamot, és kaptam szobafestő-mázoló szakképesítést. 56-ban katonának mentem, majd 59-ben visszamentem oda, ahonnan elvittek. Az épület külső festése egy épület dísze; a tiszta vakolat csak olyan, mint amikor az ember felöltözik, de nem fésülködik meg. A szobafestésbe pedig bele tudja tenni a lelkét az ember, visszatükrözheti a gondolatait, az érzéseit. Ez nem csak egy mesterség, ez művészet. Lehet alkotni, tervezgetni, egyéni mintákat, stílusokat kifejleszteni.

A festő és a mázoló két külön szakma volt valamikor, de idővel egybeolvadtak, nem lehetett kivárni egymást. Kitanultuk a szakma elméleti alapismereteit is: miből lesz a mész, miért lesz olyan amilyen, hogyan állítunk össze anyagokat. Ma már készen jön a vakolat, egy kis kézügyesség kell ahhoz, hogy egy mai kőműves elvégezze a munkát – a réginek többet kellett tudnia a szakmából. A Continental szállóban javítottunk ki a nyolcvanas években márványokat, mert nem hoztak újakat. Úgy megcsináltuk, hogy akik dolgoztak velünk, ők se tudták megkülönböztetni az igazit a hamisítványtól. Onnan lehet tudni, hogy valódi márványt érintünk, hogy akkor is hideg marad, ha rajta tartjuk a kezünket. A hamisítvány felmelegszik.

Vannak divatok a szobafestésben? Rég nem láttam például rolnizott falat.

Amikor én kezdő voltam, még voltak fali minták. Ezek sablonnal készültek, iparművészek keze munkája volt a minta. A papírtapéták a harmincas-negyvenes években tűntek el, de a hatvanas évek közepén visszajöttek a divatba – Kolozsváron az első tapétázás a Grand Hotel Napocában történt. Régen girlandokat is készítettünk, aztán a gipszpárkány-utánzatokat, amikre mára azt mondják, hogy giccsesek – de hát minden kornak megvannak az igényei.

A színárnyalatokkal mindig a kuncsaft ízlése után igazodtunk, de mint szakemberek, tudtunk ajánlani a különböző bútorzatokhoz, a szoba fekvésétől függő fényhez, a festményekhez, a szőnyeghez. Volt időszak, amikor az erős színek domináltak, a bordó, a tűzpiros. Ha a szoba téglalap alakú volt, és nagyobbnak akartuk láttatni, akkor a távoli falat sötétebbre, a szélsőket világosabbra festettük.

Végül itt is nyugdíjazták?

Igen. Egészen 1991. december elsejéig dolgoztam itt, majd nyugdíjba mentem. A nyolcvanas években egy fűtő-tanfolyamot is elvégeztem, és ezzel a szakképesítéssel a nyugdíjazás első napján egy iskolába mentem fűtőnek – itt két évig dolgoztam még. De utána is folytattam a munkát mint szabadúszó, egészen 2010-ig napi nyolc, vagy ha megkívánta a munka menete, tíz órát foglalkoztam szobafestéssel. Tavaly ősszel festettem utoljára, a fiamnál egy szobát. Mostmár nyugalmazott, „levitézlett” nyugdíjas vagyok, a kertemmel foglalkozom – régen a családom neveltem, most a füvet és a rózsákat.