„Az egyházban nem szabadna semminek titokban történnie. Miért, nem tartozik az egyházi nyilvánosságra az, hogy legalább hatévente, választások idején, önkritikát gyakorolunk?" – fogalmazott a maszol.ro-nak adott interjúban Székely József, a Kolozsvár alsóvárosi gyülekezet lelkésze, aki Kató Béla püspökhelyettes vetélytársa lesz az Erdélyi Református Egyház pénteken tartandó kerületi választásán. Kató Béla nem kívánt interjút adni lapunknak.

Pénteken tartják az egyházkerületi választásokat az Erdélyi Református Egyházkerületben. A tisztújítást nem előzte meg kampány, nagy volt a csend. Ennek így kell lennie?

Szerintem az egyházi választás nem csak azokat érinti, akiket valamilyen tisztségre jelölnek és esetleg megválasztanak, hanem az egész református egyházat, és itt gondolok arra a 350 ezer reformátusra, aki Erdélyben él. Meglepődve tapasztalom, hogy az egyházi média teljesen hallgat, a világi sajtóorgánumok közül is csak néhány szólalt meg a kérdésben. Nyilván itt nem a választással kapcsolatos részletkérdésekre gondolok, hanem arra, hogy a református egyháztagokat is megillet annyi információ, hogy egyáltalán mit képzelnek el az egyház jövőjéről azok, akik valamilyen vezetői tisztséget vállalnak. Ezelőtt egy évvel megkérdezték tőlem egy lelkészértekezleten, hogy ha valamelyik egyházmegye jelölne püspöki tisztségre, elvállalnám-e. Azt feleltem, hogy igen, de szeretném, ha lenne egy nyílt és nyitott beszélgetés erről. Az egyházban nem szabadna semminek titokban történnie. Miért, nem tartozik az egyházi nyilvánosságra az, hogy tervezünk, hogy akarunk valamit, legalább hatévente, választások idején, önkritikát gyakorolunk?! Ez a világ legtermészetesebb dolga.

Az nem természetes, ha a református egyházban nem beszélgetünk ezekről a kérdésekről. Ez a közhangulat megromlásának a felszabadult légkör hiányának a jele. A magyarországi evangélikus egyházban a püspökjelöltek együtt mentek gyülekezetről-gyülekezetre, nálunk párbeszédre sem volt lehetőség. A mezőbergenyei, székelyudvarhelyi, most december 4-én pedig a marosvásárhelyi lelkésztalálkozóra meghívtunk minden lelkipásztort és presbitert, viszont az egyházkerület hivatalos vezetői nem jöttek el, a lelkészeknek is csak egyötödét sikerült mozgósítani. Rajtam biztos nem múlik: ha arról van szó, hogy meg kell beszélni az egyház ügyeit, vagy bármit, ami a közösség javát szolgálja minden lelkipásztorral, gondokkal, presbiterrel és gyülekezeti taggal kész vagyok tárgyalni.

Az egyház jelenében a kommunikáció hiányán túl milyen problémákat lát még?

Egyik legfontosabb kérdés az, hogy ma mennyire tölti be a hivatását a református egyház. Azt a hivatását, amelyet a Szentírásból kell megérteni, ez pedig a misszió: „Tegyetek tanítványokká minden népeket". Ez határoz meg mindent.
Az a kérdés tehát, hogy a református egyháznak fontos-e a misszió kérdése, hogy hogyan éri el azt a 90 százaléknyi reformátust, aki hátat fordított az egyháznak, nem jár templomba, nem kell neki a gyülekezeti közösség, csak alkalmanként, kereszteléskor, temetéskor és házasságkötéskor kell a lelkipásztor „szolgáltatása" de az egyház nem kell.
Nem hivatkozhatunk arra, hogy Magyarországon csak öt, Hollandiában pedig egy százalék a templomlátogatás, mi pedig hátradőlhetünk, mert nálunk még tíz százalék. Ebből is nagyon hamar lehet öt, vagy akár egy. A mi népegyházi helyzetünkben rendkívül fontos egy átfogó missziói stratégia. Nyilván tudjuk, nem csak emberi tényezőktől függ, hogy miként alakul az egyház élete, de az, hogy mit tűzünk napirendre, és mit tartunk fontosnak, az tőlünk függ. Ha csak arra rendezkedünk be, hogy mentsük át az épületeinket – nagyon fontos! –, ha csak erre szánunk anyagiakat, akkor nagyon rossz úton járunk.

Milyen változtatásokra lenne elsősorban szükség?

Készítettünk egy tíz pontba foglalt programtervezetet, amelynek három pillérét így fogalmaztuk meg: gazdagító jelenlét, erősödő közösség, megújuló lelkiség. Gazdagító jelenlét, vagyis úgy legyen jelen református egyházunk a társadalomban, hogy értékei által kovászként hassa át a társadalmat, gondolok elsősorban az erdélyi magyar kisebbségre, amelyről tudjuk, hogy egyre inkább kifut a talaj a lába alól, szüksége lenne az egyház támogatására, példamutatására. Érzékenyen részt kellene venni a közgondolkodás alakításában úgy, hogy a magunk értékeivel aktívabban vagyunk jelen a társadalomban. Erősödő közösség, mert a gyülekezetekben erre van szükség. Aki jár templomba, az tudja, mit jelent: innen kapok új erőt, motivációt, itt érzem azt, hogy testvérek közt vagyok. Sok lelkipásztor, presbiter és gyülekezeti tag van, akiket jobban be kell vonni az egyház életébe, mert az emberek tudnak és szeretnek is tenni, ha megkapják a bizalmat és az indíttatást. Például ha kidolgozna az egyház egy ifjúsági programot, tegyük fel, kihirdetnénk, hogy jövőben az ifjúság éve lesz, és akkor Kommandótól Kolozsvárig minden református gyülekezetben erről beszélnénk. Ott van a konfirmáció kérdése: folyamatosan arról panaszkodunk, hogy nem jó a konfirmációs rendszerünk, mert kikonfirmáljuk a fiataljainkat. Ezt elmondjuk minden évben, minden jelentésben megjelenik, és semmit nem teszünk annak érdekében, hogy valami változzon. Gondoljuk át, beszéljük át. Nyilván ez következetes, hosszú távú munkát jelent, és azzal kezdődik, hogy néven kell nevezni a problémákat, aztán megkeresni azokat, akik segíthetnek abban, hogy ezt bölcsen megváltoztassunk.

Kató Béla püspökhelyettes a maszol.ro-val közölte: csak a püspökválasztás után áll majd a sajtó rendelkezésére. „Ez elvi kérdés. Az egyházban nem szokás olyan kampányt szervezni, mint a politikában. Az egyházban ugyanis a múltjukért, nem az ígéreteikért választják meg a tisztségviselőket” – jelentette ki. Amikor tudattuk vele, hogy Székely József interjút adott lapunknak, Kató kijelentette: „a fiatalabb nemzedék valószínűleg másképp látja ezeket a kérdéseket”.

A harmadik pont: a megújuló lelkiség. Erős közösség ott van, ahol megújult lelkű emberek vannak együtt. Nyilván tudjuk, hogy ezt Isten Szentlelke végezheti el, de nekünk ezért könyörögni kell, hogy Isten újítson meg bennünket lélekben, gondolkodásunkban, mert akkor a beszédünk, cselekedetünk, az életvitelünk is más lesz. E nélkül a megújulás nélkül, csak egy akármilyen intézményként adminisztráljuk az egyházat. És elmaradt a kisugárzás, az a lelki erő, amelyre szüksége van minden református gyülekezeti tagnak és nekünk is, lelkipásztoroknak. Erre van szüksége minden espereseknek és a püspöknek is, hogy vidámabban és reménykedve végezze a szolgálatát.

Milyen kompetenciákkal kell rendelkeznie egy püspöknek?

Elsősorban olyan kompetenciákkal, amelyekkel egy lelkipásztornak kell rendelkeznie. A lelkipásztornak az igehirdetésen, lelkigondozáson túl a kapcsolatteremtés-tartás is a feladata. A személyes kapcsolatok kiépítése, a talentumok kamatoztatása, beépítése, az erők gyülekezeten belüli összefogása, a hívek jó értelemben vett ösztönzése és segítése. Az egyházban rengeteg érték van parlagon, éppen azért, mert nincs kellő odafigyelés, ösztönzés. Ha valaki esperes vagy püspök lesz, ugyanezt kell végeznie, csak más szinten. A püspöknek nyilván az egész egyházra kell hogy rálátása legyen. Nagyon fontos, hogy ismerje a lelkipásztorokat, megtalálja velük a hangot, mert ugye a pásztorok pásztorának is lennie kell valakinek. De sajnos a jelenlegi egyházi helyzetünkben inkább az adminisztrációra álltunk rá, annyira, hogy most már senkinek sincs elegendő ideje arra, hogy a lelkipásztorokkal foglalkozzon, az ő lelki vezetőjük lehessen – ezt én nagyon fontos szempontnak tartom. Az adminisztrációt végezzék adminisztrátorok, a püspök figyeljen oda a lelkipásztorokra, a gyülekezetekre, legyen ő az, aki ezt a nagyon fontos lelki szolgálatot végzi.

A jelölések számát tekintve nagyok a különbségek. Milyen eredményeket remél a december 14-i választásoktól?

A jelöléseket az egyházmegyei tanácsok terjesztették fel. Sajnos több egyházmegyei tanács úgy fogadta el a felülről érkező javaslatlistát, hogy meg sem beszélték, hogy az azon szereplő személyek alkalmasak lennének-e egyházkerületi vagy zsinati tisztségek betöltésére. Örülök annak, hogy néhány tanács mégis felelősen elgondolkozott, és csak azután jelölt. Jó lett volna, ha az év során összeállt volna egy közös jelöltlista, ha letisztult volna, kik azok a személyek a református egyházban – függetlenül attól, hogy adott esetben Kató Bélát szimpatizálják vagy Székely Józsefet –, akik olyan értékeket képviselnek, olyan talentumokkal rendelkeznek, amelyek biztosan az egyház javát fogják szolgálni.
Amikor Domahidi Bélával, Papp Bénivel együtt összehívtuk a mezőbergenyei, székelyudvarhelyi találkozókat, azt reméltük, hogy beindul egy egészséges párbeszéd, amelynek éppen ez lett volna egyik gyümölcse. A jelölések számát tekintve valóban nagyok a különbségek. Ez azzal is magyarázható, hogy nagyon rossz a kommunista rendszerből örökölt választási szabályzat. Nyilván itt nem csak arról van szó, hogy ki lesz a püspök. Nagyon fontos a főgondnokok személye, az igazgatótanács összetétele és egy bölcs, tekintélyes zsinat megválasztása. Az egyház élete, a mi létünk és a választások eredményei is Isten kezében vannak. Ő a keveset is fel tudja használni.