Bethlen Gábortól származtatják nevüket a csíkszentgyörgyi gábor-cigányok

Két film és 60 fotó a vizuális termése annak a most lezárult projektnek, melyet a Hargita Megyei Kulturális Központ (HMKK) pályázata révén valósítottak meg a Hargita megyei Etéden és Csíkszentgyörgyön. A Norvég Alap támogatásával és román kormányfinanszírozásból elkészült munkák készítői érdekes részleteket fedtek fel csíkszeredai sajtótájékoztatójukon.

Bethlen Gábortól származtatják elnevezésüket a csíkszentgyörgyi gábor-cigányok – ez volt egyik revelációja annak a fotóscsapatnak, akik egy héten át a csíkszentgyörgyi cigány közösséget fotózták a HMKK projektje során. Mindezt Ádám Gyula fotóművész, az intézmény művészeti vezetője árulta el a „Romák közössége a vizuális művészeteken keresztül” című projekt lezárására szervezett csíkszeredai sajtótájékoztatón.

A közel 13 ezer eurós összköltségvetéssel – 85-15%-ban a Norvég Alap és Románia Kormánya által finanszírozott projekt lebonyolítása 2015 közepétől 2016 tavaszáig zajlott. A Gelem Gelem Egyesülettel partnerségben zajlott projekt arra tesz kísérletet, hogy elősegítse a megértést és ráfigyelést a hátrányos helyzetű csoportokra, együttélési modelleket mutasson be, illetve érzékenyítsen a romákhoz kapcsolódó kérdésekben.

A 13 elismert erdélyi fotográfus részvételével lezajlott fotótáborban készült munkákból 30-30 fotót válogattak ki mindkét helyszínről – ezek eddig Etéden, illetve Csíkszentgyörgyön voltak kiállítva.

Az eredményeket a Romák Nemzetközi Napja alkalmából április 8-án délután fél 6-tól összesített tárlaton mutatják be a csíkszeredai Megyeháza Galériában. A projektzáró rendezvény az Érintések széleken című kiállítás megnyitójával kezdődik, Duduj Rozália és a Kedves Zenekar közreműködésével, majd levetítik az 50 és 35 perces filmeket. Friss hír, hogy az Angéla című, Püsök Botond Csaba által rendezett dokumentumfilm máris a 26. Mediawave „ÚTON” online filmfesztivál közönségdíjasa lett, Legjobb Film kategóriában.

Mint a keddi sajtótájékoztatón elhangzott: a Spotfilm Angéla című produkcióját, és Rubin Stúdió által készített Kőrispatak: péntek-vasárnap című filmet eddig 100-100 példányban készült DVD-n osztották a résztvevőknek. 500 példányban naptár készült, továbbá képeslapokat nyomtattak a projekt során készült fotókból.

Ádám Gyula a kiállítás anyagáról előrebocsátotta: fő céljuk az volt, hogy az alany és a fotós közötti kapcsolat megjelenjen, érződjön a fényképeken is.

Ferencz Angéla intézményvezető úgy fogalmazott: feltették maguknak a kérdést, hogy hogyan folytatódik ez a projekt a résztvevőkben és az intézményben, és „amíg érdeklődés és érzékenység van” a téma iránt, ők szeretnék a tárlatot is és a filmeket is minél több helyszínen megismertetni, oktató jellegű beszélgetések vagy vitafórumok kíséretében. A filmeket a TIFF-re is beválogatta a zsűri, de a jilava-i és amszterdami filmfesztiválra is zajlik a benevezési folyamat – hangzott el.

Kimaradt?