Betiltanák az állatok cirkuszi szerepeltetését

Sokszor felmerülő téma az állatok szerepeltetése a cirkuszban. Mexikóban és Hollandiában már betiltották, Magyarországon pedig már többször kezdeményezték civil állatvédők, hogy cirkuszban ne léphessenek fel állatok, de eddig eredménytelenül. Most pedig három németországi tartomány kérelmet nyújtott be a kormánynak, amivel el akarják érni, hogy tiltsák be a cirkuszokban a vadállatok szerepeltetését. Azonban ez a kérelem egyelőre még sok problémát vet fel.

Sok cirkusz híres az állatmutatványokról. De van rá példa, hogy a cirkusz az állatokat magától, állatvédelmi okokból kivette a programból. Most pedig Hessen tartomány kezdeményezésére, Rajna-vidék-Pfalz és Türingia is újra megpróbálja elérni, hogy tiltsák be a cirkuszokban a vadállatok szerepeltetését. Főleg az elefántok, medvék, zsiráfok, orrszarvúak, vízilovak és majmok cirkuszban tartását akarják betiltani.

A faktor.hu szerint a szövetségi tartományok és az állatvédők abban egyetértenek, hogy a vadállatok megfelelő tartása  a cirkuszban nem lehetséges. Egy közvéleménykutatás szerint, a németek 65 százaléka az egzotikus állatok tartását a cirkuszban erkölcsileg nem tartja helyesnek. Lea Schmitz a német állatvédelmi egyesület munkatársa azt mondja, hogy például a nőstény elefántok általában társas állatok, a cirkuszban pedig hiányzik nekik ez a nagyon fontos társas érintkezés, amire szükségük van. A tigriseket pedig gyakran, a természetes viselkedésükkel szemben, a mozgásukban erősen korlátozzák - írja aSpiegel.

Az állatok szenvednek a cirkuszban. Ez többek között ahhoz is vezet, hogy szaporodnak azok az események, amely például tavaly nyáron történt Baden-Württemberg tartományban, amikor is egy nőstény elefántbébi kiszökött a cirkuszból, és megölt egy gyalogost. A német állatvédők szövetsége szerint az állattartás felügyelete nem sikeres. Pedig vannak cirkuszi irányelvek, hogy hogyan kell az állatokkal bánni, csak éppen ezek az irányelvek nem kötelező érvényűek, mondja Schmitz.

2011-ben 895 cirkuszi állatot ellenőriztek, közülük 409 esetben állapították meg, hogy nem megfelelően bánnak velük. A német állatvédők szövetsége szerint ezzel az a baj, hogy túl ritkán van következménye– mint például nemrég Bajorországban, ahol elkobozták az utolsó német cirkuszi medvét.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?