Rendhagyó módon vetélkedtek Kolozsváron örökségünk kis őrei. Ki lett a győztes?

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség által szervezett Örökségünk Őrei – Fogadj örökbe egy műemléket! program döntője zajlott szombaton délelőtt a Kolozsvári Magyar Operában. Hat kolozsvári iskola diákjai mutatták be az általuk kiválasztott műemléképületeket, azokat népszerűsítendő.

Valóságos mozgalommá vált a program, akik pedig részt vesznek benne, méltó őrei, továbbvivői lesznek az örökségünknek – hangsúlyozta köszöntőbeszédében Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere. Winkler Gyula, az RMDSZ EP-képviselője az Európai Parlament és az erdélyi örökség összefüggéseiről beszélt. Mint kifejtette, az európai építkezést is problémák, válságok feszítik szét, ahogyan épített örökségünket is, véleménye szerint pedig aki őrzője az erdélyi értékeknek, az az európai szellemnek is méltó védelmezője.

Hegedüs Csilla, az Örökségünk Őrei megálmodója köszönetét fejezte ki, hogy a diákok, tanárok és szülők, valamint a sajtó energiát fektetett az ügybe, így sok erdélyi magyar megismerkedett épített örökségünk történetével.

Elmondva és elmutatva

A verseny során hat bemutatót nézhettünk végig. A kolozsvári Apáczai Cserei János Elméleti Líceum diákjai Bornemissza Anna szakácskönyve alapján almáspitét sütöttek, szelfipályázatot indítottak az általuk örökbe fogadott Farkas utcai templomról, illetve bemutatták az épület történetét és a diákok hozzá fűződő viszonyukat. Kis előadást mutattak be, amelyben a templom múltját ismertették.

A Báthory István Elméleti Líceum diákjai a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája dákjaival együtt dalban mondták és mutogatták el kiválasztott épületük történetét, amely szintén a Farkas utcai templom volt. Rövid előadásukban embermagasságú épületmaketten mutatták meg, hogyan épült, rombolódott le, majd épült újra a templom.

 A kolozsvári Nemzeti Színházat a Református Kollégium csapata ismertette a közönséggel. Előadásuk meglehetősen interaktívnak hatott: a közönség soraiból „beépített” emberek kiabáltak be, végül azt harsogták – és harsogtatták a közönséggel –, hogy „a színház mindenkié”.

A történelem megállói

A János Zsigmond Unitárius Kollégium a New York Szállót fogadta örökbe. Előadásuk zongorajátékkal kezdődött, aztán megérkeztek a szereplők, akik a húszas-harmincas évek hangulatát hozták a színpadra: válság, háború, párbajozás, Karácsony Benő nácik általi elhurcolása, majd az elvtársak és proletárok kora, amelyben „mindenkire egyenlően süt a nap” Cluj-Napocában… Az előadás végén a 2005-ben eladott szállóról forgatott videót játszották be, amelyben a lerobbant, kiürített épület állapotára hívták fel a figyelmet.

A Brassai Sámuel Elméleti Líceum az Uránia-palotát és a benne levő mozit ismertették rendhagyó módon: a diákok maguk ültek be a moziba, és miután kalapjukat levették, megtekintették az általuk készített fekete-fehér némafilmet. .

Az Onisifor Ghibu Elméleti Líceum az állomás épületét vette örökbe. Előadásukban egy vonatútra invitálták a nezőket, akiket azonban nem helyszínről helyszínre, hanem különböző történelmi megállókba invitálták.

Kvíz és eredményhirdetés

Az előadásokat követően a zsűri tagjai visszavonultak, hogy meghozzák döntésüket, ezalatt kvízműsort szerveztek a csapatoknak, amelyben többek között a lábasház körüli babonára, az eredeti Szent György szobor városára, a gettó helyszínére kérdeztek rá.

A zsűri döntését Hegedüs Csilla hirdette ki. Elmondta, követték a csapatok döntő előtti, online és offline tevékenységét, így hosszas latolgatás után döntöttek. A 6. díjat az Apáczai Cserei János Elméleti Líceum diákjai kapták meg, egy réztáblát és négynapos sátortáborozási lehetőséget nyerve ezzel, az ötödik díj a Báthory István Elméleti Líceum versenyzőit illette meg. A negyedik díjat – a MIÉRT EU Tábor meghívóját a Brassai Sámuel Elméleti Líceum vihette el, a harmadikat a Református Kollégiumnak adták át, ők a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumnak köszönhetően egy háromnapos csapatépítő táborra kaptak belépőt.

Az Electric Castle-re kaptak belépőket a második helyezést elérők, az Onisifor Ghibu Elméleti Líceum versenyzői, az első díjat pedig a János Zsigmond Unitárius Kollégium nyerte el, akik egy brüsszeli látogatást kaptak jutalmul. .

A kvízverseny győztesei az Apáczai Cserei János Elméleti Líceum diákjai lettek, akik belépőt nyertek az április 4 és 10. között Kolozsváron szervezendő Erdélyi Humorfesztiválra.

Kapcsolódók

Kimaradt?