Kolozs megyében is örökbefogadják a magyar műemlékeket

"Épített örökségünk védelmében beindítottuk Kolozsváron a Fogadj örökbe egy műemléket program előkészületeit, ma pedig a Kalotaszentkirályi Ady Endre iskola is bekapcsolódott a programba" – fogalmazott szerdán Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős főtitkárhelyettese.

„Már rég tervezzük az Örökségünk Őrei Erdélyi Hálózat kiépítését Kolozs megyében is, ezért nagyon örvendek annak, hogy a Szövetség megkeresésére pozitívak a visszajelzések a kolozsvári magyar tanintézmények részéről. Úgy látom, hogy a Báthory István Elméleti Líceum, a János Zsigmond Unitárius Kollégium, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum, valamint a Ghibu liceum igazgatóival, képviselőivel folytatott egyeztetéseket követően Erdély fővárosában is be tudjuk majd bizonyítani azt, hogy egy örökbefogadott műemlék olyan igazi magyarság-szigetként működhet, ahol egymással találkoznak a magyar emberek, ahol együtt dolgozhatnak, tervezhetnek” – hangsúlyozta Hegedüs Csilla.

Nagyon fontos az, hogy a diákok felfedezzék, és magukénak érezzék épített örökségünk, s mindezt a számukra érdekes, kih ívást jelentő eszközökkel tegyék: ahol a gyerekek az örökbefogadott műemlékek igazi őreivé váltak, ott számtalan oktatási, kulturális és figyelemfelkeltő program valósult meg azért, hogy az erdélyi magyarság számára fontos épületek visszakerüljenek a köztudatba.

„Winkler Gyula EP-képviselőnek, a program elkötelezett támogatójának segítségével a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum diákjai és tanárai az első perctől nagy érdeklődéssel, kreativitással vesznek részt a programban, ezáltal is növelve akár az intézményen belüli közösség összetartását, elősegítve a magyarságtudat megőrzését. Az idén hasonló lelkesedéssel vettek részt a programban a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium diákjai is, mindkét intézmény nyertes csapata most Brüsszelben van tanulmányi kiránduláson Winkler Gyula meghívására” – tette hozzá a főtitkárhelyettes.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség 2012-ben indította útjára az Örökségünk Őrei - Fogadj örökbe egy műemléket programot, melynek célja a szórványban és interetnikus környezetben élő magyar közösségek identitástudatának megőrzése és fejlesztése, a közösségi élet helyszíneinek biztosítása, az összetartozás érzésének kialakítása és fenntartása, épített örökségünk védelme, ápolása által. 

Kimaradt?