Zajlanak az RMDSZ-tisztújítások a csíki településeken

Három településen zajlott le a tisztújítás kedden Csíkszéken. Csíkszentléleken és Csíkszentgyörgyön újraválasztották az RMDSZ helyi szervezeteinek vezetőit, Tusnádfürdőn a politikai pályától visszavonult eddigi elnök helyére az alpolgármester asszny választották meg helyi elnöknek.

Továbbra is Pál Péter a Csíkszentléleki RMDSZ elnöke – határoztak a Helyi Küldöttek Tanácsának (HKT) keddi tisztújító ülésén. Bővült a tanács képviseletének skálája,  immár a községet alkotó három falu részéről közbirtokossági vezetők, gazdák, vállalkozók, fiatalok és nők is képviseltetve vannak az új testületbe – adta hírül a csíki területi RMDSZ irodája.

A tisztújító ülés alkalmával a résztvevők átbeszélték az önkormányzati választásokkal kapcsolatos tennivalókat, illetve a település mindennapi gondjait is megvitatták a találkozón jelen levő Korodi Attila parlamenti képviselő, Borboly Csaba területi elnök, Dajka Tünde megyei tanácsos, Becze István ügyvezető elnök jelenlétében.

Ugyancsak kedden került sor tisztújításokra a Csíkszentgyörgy községi RMDSZ Helyi Küldöttek Tanácsában is. A találkozón György József polgármester, a helyi szervezet újraválasztott elnöke elmondta, községük attól tud jól működni, hogy mind a tíz település arányosan képviselve van a döntéshozó testületekben, így a HKT-ban is. A testület tagjainak megválasztásakor ugyanakkor azt is figyelembe vették, hogy, akárcsak Csíkszentléleken, a társadalmi rétegek is képviselve legyenek.

Becze István ügyvezető elnök gratulált a megújult csapatnak és a 2016-os év fontosságáról beszélt. Elmondta, hogy egy ilyen nagy község esetében fontos a kommunikáció, fontos, hogy minden testületi tag elmondja az ő környezetében felmerülő problémákat és azokra közösen, csapatban keressenek megoldásokat.

Melles Mária a Tusnádfürdői Szervezet új elnöke

A kedd esti tusnádfürdői megbeszélésen a leköszönő elnök hiányában Melles Mária alpolgármester ismertette a szervezet elmúlt négy éves tevékenységének eredményeit, amelyek közül a közösségépítő programok mellett kiemelte a közérdekeltségű tanácshatározatok magyar nyelvre való fordítását. Korodi Attila parlamenti képviselő a szervezetépítés fontosságát hangsúlyozta, emellett a városban működő civil szervezetek támogatására kérte a testület tagjait.

Az RMDSZ Tusnádfürdői Városi Szervezete élére a jelenlévők Melles Mária alpolgármestert, a Területi Nőszervezet alelnökét választották. A Maszolnak Butyka Zsolt leköszönő elnök jelezte: már régebb eldöntötte, hogy politikamentesen szeretne az általa vezetett sport- és közösségépítő civil szervezetek keretében tevékenykedni. Ennek érdekében pedig visszavonulásáról már korábbról egyeztetett az alpolgármesterrel.

Kapcsolódók

Kimaradt?