Korodi: Irányváltásra van szüksége Romániának a kisebbségvédelemben

Politikai nyilatkozatban emelt hangot Korodi Attila képviselő többek között a csíkkozmási magyar nyelvű feliratok eltávolítása ellen.

„Nemrég választókerületem egyik településén, Csíkkozmáson egy olyan eset történt, amely az egész erdélyi magyar közösséget megrázta” – fogalmazott Korodi Attila csütörtökön Bukarestben. 

Nyilatkozatában a csíkkozmási községháza felirat eltávolítása mellett kitért egyéb, a magyar közösséget ért jogsérelemre is. Beszédében emlékeztetett, hogy civil szervezeteket büntettek meg amiatt, mert a gyerekeknek szervezett nyári táborokban az ételfelszolgáló pultoknál nem írták ki románul is az egyes fogások nevét. A képviselő rávilágított azokra az esetekre is, amikor a közösség különféle szimbólumait reklámtáblának nevezték és nevezik, amikor megfeledkeznek a kétnyelvű helységnévtáblákról, amikor visszaállamosították azt az ingatlant, amelyet korábban a református egyháznak ítéltek, vagy amikor nem nyomtatták ki a kisebbségi oktatásra készült román nyelvű tankönyveket.

A parlamenti képviselő elmondta, a helyzet lassan már négy éve egyre csak rosszabbodik annak ellenére, hogy van kétnyelvű feliratozásra vonatkozó törvény, ahogyan van a magyar nyelv napját ünnepé nyilvánító jogszabály is. 

„Olyan Romániában élünk, amelyet kisebbségvédelem szempontjából modellnek nyilvánítanak, de ez sajnos az országnak csak a kifelé mutatott arca. Olyan országban élünk, amelyik gyakorlatilag minden európai kisebbségvédelmi egyezményt igyekezett elfogadni, ellenben az alkalmazás terén már nem tanúsított ekkora igyekezetet. Olyan Romániában élünk, ahol nagyon sokszor találkozunk olyan helyzetekkel, amelyekben a törvények nem jelentenek semmit – gondoljunk csak a Colectiv-szerencsétlenségre –, mert állandóan megvannak a különféle kiskapuk. Olyan Romániában élünk, ahol az igazság címszava alatt óriási igazságtalanságokat követnek el, mint például a fent említett csíkkozmási eset” – fogalmazott a képviselő.

Végezetül Korodi hangsúlyozta, hogy egy élhető, fejlett, demokratikus Románia érdekében az országnak irányváltásra van szüksége: „alkalmazni kell egyszer s mindenkorra nagyapáink és dédnagyapáink örökségét, az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatban vállaltakat. A román társadalomnak meg kell végre értenie, a magyar kisebbség jogainak érvényesítése nem elvesz a többség jogaiból, sőt ellenkezőleg: közelebb hozza az országot az igen sokat emlegetett nyilatkozatban szereplő vállalásokhoz.”

„Ahhoz, hogy ez az ország tényleg mindnyájunké legyen nemzetiségtől függetlenül, gyors megoldásokra, párbeszédre van szükség. A politikai döntéshozók mielőbb le kell hogy üljenek egymással tárgyalni, és kisebbségvédelem terén életképes megoldásokat kell kínálniuk az itt élők számára” – szögezte le az RMDSZ-es képviselő, majd hozzátette: el kell végre érni azt, hogy az ország kamatoztatni tudja a lakosság sokszínűségéből fakadó erősségét. 

Kapcsolódók

Kimaradt?