A kézdivásárhelyi DIICOT-akció és annak visszhangja racionális román lapvéleményeket is kiváltott.

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség csupán  „a birtokában lévő hangfelvétellel bizonyítható” merényletkísérleti szándékról  beszél ugyan, de maga az erőszervezet neve eleve terrorista besorolásra utal.

A valódi bizonyítékokba nincs betekintésünk – addig is, amíg az igazságszolgáltatás követi a maga útját, teljes mértékben érvényes az ártatlanság vélelme. Ezt egyes sajtótermékek messzemenően nem tartották be – és nagy kérdés, kinek volt célja és érdeke segítségükkel olyan ügyet kerekíteni, amely képes (tovább) mérgezni a román–magyar viszonyt, megnehezíteni legitim politikai képviseletünk tevékenységét. (A gyűlölködő médiumok közül kiemelkedett a Realitatea Televízió – talán nem ártana december elsejei adását az Audiovizuális Tanács és a Diszkriminációellenes Tanács elé vinni.)

Néhány reagálás azonban azt bizonyítja, hogy az esetből kiindulva, de azon túlmenően is, a józanul gondolkodó román értelmiségieket a társadalom és intézményrendszere szervi problémái is foglalkoztatják.

A SRI felelőssége

(„Nem a románok mellett, hanem a magyarok ellen tüntettek.”)

A cotidianul.ro cikkírója, Lucian Georgescu – bevezetőjében helyeselve, hogy „a SRI és a DIICOT meghiúsított egy lehetséges (feltételezett) merényletet” – a következőket írja: 

„Kimondottan gyanús az a mód, ahogyan az ügyészek a közvélemény számára egy (elvileg) több mint különös ügyet tálaltak: összehordtak mindenfélét, elmesélték, milyen arzenált találtak az illetőnél, tájékoztattak a „bomba” robbanóerejéről és felrobbantásának módozatairól távirányítással, telefonon stb. Ezt az Istvánt úgy mutatták be, mint valami hazai ISIS-harcost, s Mindentudó Rareş Bogdan közel állt hozzá, hogy szétrobbanjon egyenes adásban és csúcsidőben, kollégája, Ovidiu Hoandră pedig már-már kész volt az élére állni az RMDSZ megsemmisítésére indított keresztesháborúnak. Az ügyészek bemutatójából viszont hiányzott a legfontosabb: a bizonyítékok. (...) Mindez meggondolkoztató. És erősen félek, hogy a dolgok nem éppen úgy álltak, ahogyan a SRI és (főleg) a DIICOT emberei tálalták. (...) A SRI nem mondott el mindent a kézdivásárhelyi december elsejével kapcsolatban. A 18.500 lakosú csendes vidéki városban, amiből 1.100 – 1.200 a román, a nemzeti ünnep megünneplése különleges volt. (...) December elsején Kézdivásárhelyen katonai parádét tartottak. Eddig semmi rendkívüli. Csakhogy a katonai egységek mögött menetelt egy 800-1000 emberből álló oszlop is, több trikolórral. (...) Ami úgy értelmezhető, hogy egy hatóság, jelen esetben a hadsereg vállalta őket. Ez pedig nem valami jól mutat egy ilyen érzékeny környezetben. Több mint valószínű, hogy egy olyan megrendezett dologról volt szó, amelyet Duşa, a volt miniszter, ez a látens ultranacionalista hagyott hátra. (...) Íme mit mondanak a fészbukon a helybeliek: „azokat, akik a városközpontban tüntettek, konstancai, Buzău-i, prohovai és bukaresti rendszámú autóbuszokkal hozták ide”; „végig azt skandálták, hogy Székelyföld román föld”. Most legyen világos, nem törvénytelen egy december elsejei kiránduláson a nemzeti ünnepet egy más helységben ünnepelni. De újra csak azt mondhatom, tekintettel az itt élők érzékenységére, hogy talán nem célravezető. (...) Mint ahogy tapintatlanság volt – és erről már van videofelvételünk – annak a hazafias dalnak az eléneklése, amit a román katonák 1916-ban zengtek, amikor átlépték a Kárpátokat. Nem tudom, miért, de tartok tőle, hogy Kézdivásárhelyen nem a románok mellett, hanem a magyarok ellen tüntettek. A SRI-nek ki kell állnia, és nyilvánosan ki kell jelentenie, hogy igazolódik-e tüntetők idehozása autóbuszokkal más helyekről. Mintha-mintha a menetoszlopból egy-két arc ismerős lenne az Egyetem téri nagygyűlésekről. Ha ezt a SRI nem tisztázza, az nagyon súlyos. És olyan emberként, aki átéltem (és megírtam) 1990 Marosvásárhelyét, feltételezhetem a szándékot 1990 márciusának megismétlésére. Akkor a cél világos volt: a szekusok visszatérése egy új intézmény keretében. És meg is alakult azonnal a SRI. Most december elsején a „puskapor” megvolt: „István merénylete”. Meg a többi hozzávaló. De mi volt a cél? Ezúttal a SRI célja...”

Igazi fenyegetések

(„Nehogy egyszer a farkas jöjjön”.)

Alina Mungiu-Pippidi, a România Curată portál vezetője, spiritus rectora azok közé tartozik, akik az eset kapcsán szélesebb kitekintésben vizsgálják a következményeket. AMP úgy látja, „a románoknál az imposztúra nagyobb probléma, mint a terrorizmus”.

Cikkét gúnyos hangütéssel kezdi: „A SRI elkapta a december elsején petárdázó magyart, és most nagybetűs címek hirdetik, hogy Kovászna megyében, ebben a közismert nemzetközi terrorista központban sikerült meghiúsítani egy bombás merényletet. Az utóbbi tíz napon Párizsban, Rómában, Szentpéterváron és Isztambulban jártam, vagyis olyan városokban, ahol a történelmi műemlékek előtt páncélkocsik állnak (olasz taxisok igyekeztek elkergetni a katonákat a Colisseum elől, mondván, hogy csak elijesztik a turistákat) (...) Idegesít ez a román felhajtás minden December 1. és Március 15. alkalmával. Nehogy egyszer a farkas jöjjön, miután Péterke huszonöt éve csapja a botrányt a nagy magyar veszéllyel ijesztegetve. És őszintén remélem, hogy miután végighallgatsz tízezer magyar nacionalistát, román megvesztegetőt, politikust, vámost, klubtulajdonost, nemkormányzatit és így tovább, kellően fogékony és koncentrált vagy azokra a fenyegetésekre, amelyek felismerésére teremtettünk, és amelyektől csupán a zavarosságunk és a vakszerencse mentett meg. Látták, mi történt Afganisztában a Moldovai Köztársaság egyik helikopterével? Mi a jó eget kerestek ott? (...) Minthogy tizennyolc emberélet a Prutnak egyik partján sem számít (...), íme a világjelenlétünk bizonyítása, első látásra minden kockázat nélkül! Mint ahogy kockázatmentesnek tűnik – a példa hipotetikus – egy hadosztályt pénzelni a magyarok felügyeletére, és egy osztagot az igazi terrorelhárításra. A harmadik világháború nem látszik elégnek, hogy megváltoztassa a biztonsági szolgálataink önfeledtségét.” [Tulajdonképpen – a Dorel becenévből képzett sajátos kifejezéssel – „dorelizmusát”: a „pofátlan és gyógyíthatatlan imposztorságot”.]

Erdélyben béke

(„Közös gondjaink vannak. És ezek egyike ti vagytok.”)

A România Curată publicistája Mihai Goţiu is, aki cikkében arról ír, hogyan látszott Kolozsvárról a december elsejei „terrorista merénylet”. Azzal kezdi, hogy a a jogi egyetemre felvételizőnek ismernie kell az 1918. december 1-jei gyulafehérvári kiáltványt: „Teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő nép számára. Minden nép saját kebeléből való egyének által saját nyelvén fog élni a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással. Minden nép a hozzátartozó egyének számarányában képviseleti jogot fog kapni a törvényhozásban és az ország kormányzásában.”

Ebből kiindulva írja Goţiu: „A fenti idézet azoknak szól, akik ünnepelték és ünnepelni fogják december elsejét. Legalább tudjuk végig, hogy mit ünnepelünk. És ha vannak olyanok, akiknek nincs okuk örülni december elsején, az nem azért van, amit 1918-ban eldöntöttek, hanem azért, mert amit eldöntöttek, azt nem tartották be. (...) Látom, hogy egyesek megint azon siránkoznak és pánikolnak, hogy Erdélyben nincs csend és béke. (Nem tudom, hogy van ez, de nagy részük Bukarestben él, persze nem az összes bukarestire gondolok, hanem a szolgálatos felajzottakra.) De igenis béke van, és a helyszínről tanúsítom: üljetek nyugodtan, senki sem akarta a fejemet venni, bár azok között, akikkel találkoztam, volt elég magyar is. Igaz, hogy volt bennük keserűség, de SRI-s elvtársak miatt, akik fogták magukat és letartóztattak valakit, aki összerakhatott volna egy vásári bombát (de nem jutott odáig, hogy meg is tegye); a műveletlenek miatt, akik nem tudják, hogy Székelyföld csakugyan létezik (nem úgynevezett Székelyföld). (...) Tegyük hozzá, ők is tudták, hogy egy ilyen ostobaság után az a kelekótya egyesek számára hőssé válik. És nem azért, amit tett, hanem a SRI és a DIICOT hülyesége miatt. Ezért egyeseknek azok közül, akik a felderítő akciót szervezték, repülniük kellene – vagy inkompetencia miatt, vagy rosszhiszeműség miatt (ha konfliktusos helyzetet akartak). Nem tudom, a bukarestiek hogyan látják ezt az egészet, de megmondom, hogyan látszott Kolozsvárról (vagy legalábbis hogy látta a barátaim nagy része). Mint egy nagy kipukkadt lufit. És ha a SRI azt remélte, hogy egymásnak uszít bennünket, nos, nem sikerült neki. Ellenkezőleg, mindnyájunkat (románokat és magyarokat egyaránt) hányinger fogott el. Ilyen szempontból köszönjük nektek (SRI-seknek és szolgálatos hasbeszélőiteknek), hogy újólag bebizonyítottátok: nekünk, az Erdélyben élő románoknak és magyaroknak közös gondjaink vannak. És ezek egyike ti vagytok. Mert hozzá nem értésetek és/vagy érdekeitek nélkül mindkét tábor habókos szélsőségeseinek száma kisebb lenne.”

Közös nevező

(„A Szent Korona Országának visszaállítása.”)

Természetesen több pozitív román reagálás elkerülhette a figyelmünket. Tiszteletre méltó az ActiveWatch emberjogi szervezet kiállása, amely az azzal járó hatalmas veszélyre figyelmeztet, ha egy egész közösséget bélyegeznének meg. Ez a pozitív reagálások közös nevezője.

Ugyanakkor nem találtunk olyan román szerzőt, megnyilatkozást, aki és amely – miközben elítéli a hatóságok eljárását a Beke-ügyben – szélsőséges (magyar vagy román) szerveződéseket támogatna. Ellenkezőleg. A HVIM „programja”, célkitűzései, akciói (például „a Szent Korona Országának visszaállítása”) nem számíthatnak különösebb rokonszenvre köreikben.

A politikusok, civil szervezetek, médiumok felelőssége kétségtelen. De józanul gondolkozva és megértve a kézdivásárhelyi vállalkozó családjának helyzetét, lelkiállapotát, a mellette tüntetők szolidaritását, akik hisznek Beke István ártatlanságában, és igazságot, igazságos eljárást követelnek számára: vajon a HVIM retorikája, (újabb) szerveződései nem inkább ártanak, mint használnak az ügyüknek – egész erdélyi magyar közösségünk ügyének?