Nyílt levelet intéztek a székelyföldi románok Dacian Cioloşhoz

Nyílt levélben kéri a Kovászna, Hargita, Maros Megyei Románok Civil Fóruma Dacian Cioloş kijelölt miniszterelnököt, hogy a kormányprogramba foglaljanak be több olyan intézkedést, amely a három megyében kisebbségben élő román közösségek védelmét szolgálja.

A Székelyhon átal idézett levél szerzői ismét egy saját költségvetéssel rendelkező kormányfőosztályt kérnek, amelyet a miniszterelnöknek közvetlenül alárendelt államtitkár vezet, és amelynek feladata a székelyföldi románság támogatása.

Azt is kérik, hogy a központi költségvetésből biztosítsanak számukra finanszírozást kulturális és vallási projektekre. A fórum vezetői gazdasági fejlesztési stratégia kidolgozását is sürgetik Kovászna és Hargita megye számára, rámutatva: csak új munkahelyek teremtésével és a meglevők megtartásával lehet megállítani a román fiatalok elvándorlását.

Hangsúlyozzák, a térségben élő 400 ezer román nevében szólalnak fel 33 Kovászna, Hargita és Maros megyei román civil szervezet ernyőszervezeteként, amelynek legfőbb célkitűzése a románok identitásának megőrzése, a békés együttélés szavatolása. 

Kapcsolódók

Kimaradt?