Egy városvezető vegyen részt a közösség életében – vallja a lapunknak adott interjúban Arros Orsolya, aki az RMDSZ színeiben szállna versenybe Székelyudvarhely polgármesteri székéért. A Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) udvarhelyi szervezetének elnöke szerint megérett az idő a változásra, akár olyan szempontból is, hogy polgármester asszonya legyen a városnak.

Pár hete jelentette be, hogy versenybe száll Székelyudvarhely polgármesteri tisztségéért. Milyen irányban változott meg az élete?

Azt hiszem, az emberek tartanak a politikától, egyszerűen nem hiszik el, hogy egy városvezetés élére tiszta lappal is lehet indulni. Ebből kiindulva mindenféle buta elméleteket szőttek körém, ez pedig engem lepett meg a legjobban. Az igazság nagyon egyszerű: több éve figyelem a lehetetlen helyzeteket Székelyudvarhelyen, és úgy döntöttem, hogy nem elég csak kritizálni, sopánkodni, de cselekedni kell, és ha másként nem megy, akkor a dolgokat saját kézbe kell venni. Én abban hiszek, hogy teret kell adni a hazatérő fiataloknak, és létre kell hozni egy valóban lendületes városvezetést. Támadások is értek, de nagyon sok biztatást kaptam – örülök, hogy a Facebook oldalamra is napról napra több támogató üzenet és javaslat érkezik – ezek adják azt az erőt és lelkesedést, amire szükségem van a következő időszakban, hiszen a munka csak most kezdődik.

Milyennek kell lennie egy ideális városvezetőnek?

Erős civilszervezeti hálóval, dinamikusan fejlődő gazdasági szférával rendelkezünk, és jelentős helyi kezdeményezéseink vannak – ezeket össze kell fogni, és az egész közösség hasznára kell fordítani. Székelyudvarhely óriási lehetőségeket rejt magában egy olyan vezető számára, aki ezeket kihasználja. Tehát olyan városvezetőre van szükség, aki részt vesz a közösség életében, aki jó menedzser: széles látókörrel, erős csapattal. Olyan polgármester szeretnék lenni, aki nem a saját kényelme alapján határozza meg a munkáját, hanem a város lakosságának igényei szerint. A jó polgármester egy igazi vezető, akire felnéznek az emberek, aki példát mutat és a munkában is élen jár. Bármilyen szervezet - így egy önkormányzat is - akkor tud jól működni, ha követhető vezetői vannak, akikre példaképként tekintenek.

Bunta Levente jelenlegi polgármester azt nyilatkozta, hogy önnek nincs megfelelő adminisztratív tapasztalata a városvezetéshez.

Én tisztelem a tapasztalt embereket, de az igazi vezetői tapasztalat azt is jelenti, hogy felismerjük, amikor változtatni, újítani kell. Udvarhelynek most változásra van szüksége. Új emberekre, új ötletekre, új lendületre - nem egy elfáradt polgármesterre. Menedzserként sikeresnek vallom magam. Azt gondolom, hogy aki saját tapasztalatát nem használja megfelelően, bűnt követ el. A tapasztalattal úgy kell bánni, hogy a körülöttünk levő emberek életminősége javuljon, tudása gyarapodjon. Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb, hanem az, aki a legfogékonyabb a változásokra. Teljes mértékben egyetértek ezzel a darwini kijelentéssel, hiszen adminisztrációt relatív gyorsan lehet tanulni, de igazi leadershipet, a vezetői készségeket már nem annyira.

Konzervatív közösség lévén, a sztereotípiák miatt is, a Székelyföldön nehezebb lehet nőként polgármester-jelöltként elfogadtatnia magát. Mi az, amiben bízik, hogy kellő számban sikerül a maga oldalára állítania a szavazókat?

Én elsősorban anya vagyok, büszke vagyok a három gyermekemre, és arra, is hogy nő vagyok. Természetesen többet szeretnék foglalkozni a kisgyerekes szülők gondjaival, de nem csak anyai mivoltom miatt, hanem azért, mert a jelenlegi városvezetés elhanyagolta a fiatal családokat. Kétségkívül, vannak előítéletek a női vezetőkkel szemben. De bízom magamban, a terveimben, elsősorban pedig az udvarhelyi emberekben, hogy ők is érzik: megérett az idő a változásra, akár olyan szempontból is, hogy polgármester asszonya legyen a városnak.

Több interjúban megemlíti, hogy egy kis füzetbe jegyzeteli immár három éve a Székelyudvarhellyel kapcsolatos ötleteket, észrevételeket. Mi az, amit kiemelne közülük?

Évekkel ezelőtt, a válságot megelőzően sok nagybefektető jött Udvarhelyre. Ez megtorpant, hiszen a vállalkozók és az egyszerű emberek is megunták, hogy minden apróságért meg kell harcolni, mindenre várni kell, mindennek hosszú, bürokratikus útja van. Pedig az önkormányzat operatívnak és partnernek kell lennie, akinek az a feladata, hogy előmozdítsa a közösség életét. Nézzük például a játszóterek állapotát - minimális befektetéssel és közösségi összefogással nagyot lehetett volna javítani rajtuk. A biciklisek kéréseire is jobban oda kellene figyelni, a rengeteg okos és jobbító szándékú civil kezdeményezés mellé pedig oda kell állni, és segíteni kell azokat. Sajnos, a jelenlegi városvezetés ebben nem partner. De ezen lehet a legkönnyebben változtatni, és számomra ez az egyik fontos feladat.

Eddigi vezetői vállalásaihoz képest most közszereplői vállalásra készül. Hogyan fogja ez befolyásolni a családi teendőit, az anyaszerepet?

Amikor legkisebb lányom, Rózsa 11 hónapos lett, újra munkába álltam. Ezt láttam otthon is, én is így nőttem fel: édesanyám fantasztikus anya volt – s közben a hivatását is végezte. Vagány, talpraesett gyerekeim vannak, az óvoda és iskola választásánál is azt az elvet követtem, hogy az egyszerűbb a jobb. Nem szeretném a gyereknevelést túlkomplikálni, itt is – mint oly sok minden másban – próbálok egyensúlyt teremteni. Az óvodában és iskolában az óvónő és a tanítónő a főnök, nem szoktam felülírni a döntéseiket. Természetesen néha vannak kételyeim, de ameddig úgy érzem, hogy a gyerekekhez egy kiegyensúlyozott anyuka megy haza, addig nagy baj nem lehet. Meggyőződésem, hogy mindkét kihívásnak eleget tudok tenni, mert ha ez nem így lenne, nem vállalnám a jelöltséget.

Megnéztem eddigi interjúit, alatta a hozzászólásokat. Mit mond azoknak, akik le szeretnék beszélni az RMDSZ-színekben való indulásról?

Ezekre a hozzászólásokra mindig határozottan válaszoltam, és a jövőben is ezt fogom tenni: mivel hosszú távon gondolkodom, az RMDSZ-szel szeretnék együttműködni. Ez a szervezet tudja biztosítani azt az erős háttérországot, amelyre szükség van a munkavégzéshez. Sőt, nem titkolt vágyam az, hogy olyan embereket is meg tudjak majd szólítani, akik esetleg eddig nem szimpatizálták a szervezettel. Épp most beszéltem egy régi barátommal, aki azt mondta, hogy 20 év után most fog először az RMDSZ-re szavazni.

Eddig nem vett részt a politikában, ám, mint nyilatkozta a Magyar Televíziónak is: „az a minimum”, hogy RMDSZ-es polgármesterként ezt megtegye. Kit képviselne az RMDSZ-en belül, milyen irányzat van önhöz közelebb?

Fontosnak tartom, hogy egy város vezetője vegyen részt a közösség életében, minden szinten: gondoljon a játszóterek biztonságára, az iskolákra, hiszen ott nőnek fel a gyermekeink, figyeljen a kulturális életre, mivel az nagyban meghatározza identitásunkat, de fektessen kellő hangsúlyt a gazdasági kérdésekre is, ugyanis életünk mozgatórugója az anyagi biztonság. Én nem szeretnék elszakadni az emberektől, mert éppen az emberek között, az emberekkel együtt lüktet a város. Nem vagyok RMDSZ-es bennfentes, nem ismerem az esetleges ellentétetek, egymásnak feszüléseket. Nem szoktam ezekkel foglalkozni, és nem is érdekelnek az intrikák, számomra nem ez a lényeg. Az RMDSZ-ben elsősorban azokat az udvarhelyi embereket képviselem, akik változást akarnak, akik egy jobb városban akarnak élni.

Úgy értettem, kétszer is hosszabb ideig élt az Egyesült Államokban, de Budapesten is. Mi az, ami itthon tartja Székelyföldön?

Örülök, hogy voltak az életemnek olyan periódusai, amikor sokat utazhattam, rengeteg szép helyet ismertem meg. Az utolsó amerikai „munkás” időszakunk 2003-ban volt, és kedves munkaadóink mindenképpen szerették volna, ha még maradunk. De hazajöttem, mert úgy gondoltam, hogy itthon van dolgom. A hit, ami itthon tart. Hiszem, hogy létünket itthon tudjuk a legteljesebben megélni. Sok nyelven beszélhetünk, de legszebben anyanyelvünkön tudjuk kifejezni önmagunkat. A szülőföldünk része az identitásunknak, mindannak, ami meghatároz bennünket. Ha tehetünk érte, hogy jó legyen itthon élni, nem hunyhatjuk be a szemünket, nem ülhetünk karba tett kézzel.

Arról beszélt nemrég egy szakmai konferencián, hogy „5+2 nem mindig 7”. Mit jelent ez a modell-felfogás a leendő városvezetői pozícióból nézve?

Nem tartom hatékonynak azt a felfogást, miszerint munkaidő lejárta előtt egy fél órával már összepakolunk, és várjuk, hogy üssön az óra. Erre vonatkozik az 5+2-es kifejezés: olyan munkatársakra, akik öt napon keresztül úgy járnak munkába, hogy napközben a munkaidő végét lesik, és a hétvégét várják. Amikor nehezebb projekteken dolgozom, álmomban is azok jutnak eszembe, és folyamatosan keresem a megoldásokat. Munkába nem azért jár az ember, hogy az idő elteljen, hanem azért, hogy valamit alkosson, legyen eredménye az ottlétnek. Épp a héten olvastam: a Facebook alapítója azt nyilatkozta, hogy olyan embereket szeretne alkalmazni, akiknek ő is szívesen dolgozna. Ezzel teljes mértékben egyetértek.

Mi a véleménye a két nyelven újrafeliratozott székelyudvarhelyi rendőrautókról?

Romániában törvény szabályozza a nyelvhasználat kérdését. Esetünkben, ahol húsz százalék fölött van a kisebbség aránya, románul és a kisebbség nyelvén is – ez esetben magyarul – megjelenhetnek feliratok intézményeken, utcanév táblákon. Nem látom, mi a probléma. Ha ennek ez a törvényes útja, akkor ezt így kell megoldani. Sem ez ellentéteket, sem a szélsőséges megnyilvánulásokat nem kell túlreagálni.