„Szakemberként kerültem az RMDSZ-hez, és minden kaput nyitva találtam, nőként semmilyen diszkriminációt nem éreztem" – nyilatkozta a maszol.ro-nak adott interjúban Hegedüs Csilla, aki Kolozs megyében, a Mezőségen próbál mandátumot szerezni a választásokon. A képviselőjelöltet politikai pályájáról és a kampányáról kérdeztük.

Műemlékvédelmi szakemberként vált ismertté a neve. Lehet azt mondani, hogy akkor fertőzte meg a politika, amikor Kelemen Hunor tárcavezetői mandátuma idején Bukarestbe hívta a művelődési minisztériumba?

Engem nem a politika fertőzött meg, hanem annak a lehetősége, hogy tenni tudjak valami a szakterületemen az erdélyi magyarság helyzetének jobbulásáért. Ezek most nagy szavak, ám másképp nem tudom megfogalmazni. Engem annak a lehetősége fertőzött meg, hogy felveszem a telefont, és azt mondom: „jó napot kívánok, miben segíthetek?".

Tavaly márciusban felkérték, hogy vállalja el a kulturális főtitkárhelyettesi tisztséget az RMDSZ főtitkárságán. Jelentett-e dilemmát a tisztség elfogadása?

Ez volt az a momentum, amikor végképp letettem a voksom amellett, hogy ne csak szakemberként, hanem szakpolitikusként létezzem. Nem okozott dilemmát azért, mert addig is egy olyan csapatnak voltam a tagja, amelyiktől nagyon sokat tanultam, nagyon sok pozitív energiát kaptam. Olyan csapatot ismertem meg, főleg a Kelemen Hunor mellett dolgozó munkatársakban, akikkel öröm és megtiszteltetés volt együtt dolgozni. Akkoriban Kelemen Hunor körül megjelent egy nagyon fiatal csapat. Azt hiszem, most én vagyok a legidősebb közülük. Ebben a csapatban óriási tenni akarás van. A Kelemen által meghirdetett új fejezet valóban új fejezet. Olyan szemléletváltás ez, aminek jó része lenni.

A képviselőjelöltségre felkérték, vagy belső késztetést érzett arra, hogy induljon a választásokon?

Sokat vacilláltam ezen a kérdésen. Én úgy működök, hogy az ilyen döntésekkor jól jön a serkentés a barátok, munkatársak részéről. Amikor miniszteri tanácsosként elmentem különböző műemléképületek helyreállításáról tanácskozni, éreztem, hogy az emberek odafigyelnek arra, amit mondok, hozzám fordulnak kérdésekkel, számít a szavam, bíznak abban, hogy én meg tudom oldani a problémát. A barátok és a kollégák azt mondták, meg kéne próbálni.

Miért a mezőségi választókerületben indul?

Hát, ha valahol indultam volna, az a Mezőség. Bonchidán tizenkét éve dolgozom, ismernek az emberek, felnéznek rám, bíznak bennem. Úgy éreztem, hogy hasznosítani kellene az egész térségben mindazt az energiát, amit Bonchidán befektettem a csapatommal. Hozzám nagyon közel áll ez a térség. Bonchida hatalmas kihívás, mindazért, amit jelent. És itt nem a kastélyfelújításról beszélek, hanem arról, hogy vissza kell adni az emberek hitét abban: ami a miénk volt, azt meg tudjuk menteni, fel tudjuk építeni. Bonchida kapcsán bevonult az erdélyi magyar köztudatba, hogy mindent meg lehet valósítani. Emellett ott van Szék, ahová öt éves koromba vitt magával először nagymamám (Szentimrei Judit – szerk. megj.) varrottasokról adatokat gyűjteni, ott tanultam meg szőni. Nagyon megszerettem Széket, és ismerem a település mai problémáit. A széki közösségnek újra kell építenie önmagát, és ehhez segítségre van szüksége. Óriási kihívás, hogy segíthessek rajtuk.

Hány települést foglal magába és hány százaléka magyar ennek a választókerületnek?

Tizenöt településről van szó, a magyarok aránya 17 százalék.

Végigjárt már valamennyi települést?

Amikor ez az interjú készül, már harmadszor járom körbe ezt a régiót. Első alkalommal azt szerettük volna megtudni, hogy az emberek mennyire támogatnának egy olyan jelöltet, akiről elsősorban Bonchida kapcsán vagy miniszteri tanácsosként hallottak, és mennyire támogatnának egy női jelöltet. Emellett kezdtük feltérképezni a gondokat is. Szó szerint kapuról kapura jártunk, érdeklődtünk a problémáikról. Érdekes módon az első reakció általában az volt, hogy „tulajdonképpen nagy baj velünk nincs". A faggatózások során derültek ki a gondok: kezdve attól, hogy nincs orvosi rendelő a faluban és az orvos nem jár ki rendszeresen, egészen addig, hogy nincs tánccsoport a településen, és bezzeg a szomszéd falunak van. Kisebb nagyobb problémák gyűltek össze, amelyek kivetítve a teljes térségre 80 százalékban mindenhol visszatérő gondot jelentenek. Ezeken képviselőként tudnék segíteni. Még a kampány hivatalos kezdete előtt falugyűléseket tartottunk, amelynek az volt a mottója, hogy „megbeszéljük, meghallgatjuk, megoldjuk". Elsősorban a falvak véleményformálóival találkoztunk. Ismertettük velük a helyiektől összegyűjtött problémalistát, és arra kértük őket, próbáljunk meg közösen egy prioritási listát összeállítani. Ennek alapján alakult ki az a választási program, amivel most már harmadjára járjuk körbe a vidéket.

Milyen általában a fogadtatása ezekben a falvakban?

Jó, rengeteg a pozitív visszacsatolás. Annál is inkább, mert néhány problémát már most sikerült megoldanunk. Mondok egy példát. Szováton kiderült, hogy van 25 gyermek nulladik osztálytól negyedik osztályig, és van egy tanító néni. Törvény szerint legalább 26 diák kell, hogy két tanítónő lehessen. Ám meg kellett találni a megoldást arra, hogy mégis csak indulhasson még egy osztály, mert a nulladik osztályos gyerekkel egészen másképpen kell foglalkozni, mint a negyedikessel. Ezt sikerült kijárni, most Szováton két magyar osztály van. Hasonlóképpen sikerült megoldani a megyei tanácsos kollégáim segítségével a Székre vezető út korszerűsítését is. Úgy gondolom: ahhoz, hogy a vidéki életnek jövője legyen, a fiataloknak megfelelő életkörülményeket kell teremteni. Munkahelyeket kell számukra teremteni, s ez elsősorban a mezőgazdaságba történő befektetések révén lehetséges. Erre a programom azzal válaszol, hogy létesüljenek terméktárolók, vágóhidak, mézfeldolgozó üzemek. Ez azért kell, hogy azok, akik a földet megdolgozzák, ne azzal töltsék az idejüket, hogy bejönnek a kolozsvári piacra árulni a terményeiket, hanem tudjanak dolgozni. Fontos számukra pályázati lehetőségeket biztosítani. Emellett olyan lakhatási körülményeket kell teremteni, amely elmossa a város és a falu közötti különbségeket. Ha ezek a feltételek adottak, akkor visszafordíthatjuk a falusi lakosság kiöregedésének folyamatát. Én tudok azonosulni ezzel a problémával, mert öt éve magam is úgy döntöttem, Kolozsvár túl zajos, ezért kiköltöztem falura.

Korábban kijelentette, hogy ez a kerület a visszaosztásból akár befutó parlamenti mandátumot is jelenthet, a másodikat Kolozs megyében. Milyen feltételeknek kell ehhez teljesülniük?

A legfontosabb, hogy egyik román ellenjelöltem se nyerje el a fele plusz egy szavazatot. Előnyt jelent számomra, hogy a négy évvel ezelőtti nyertes, Vasile Soporan nem indul a választásokon. Előny, hogy egyik román pártszövetség sem indít olyan jelöltet, aki ismert név ebben a választókerületben. A legtöbb magyar szavazatot a megyében valószínűleg Máté András Levente kollégám fogja elvinni Kalotaszegen, ám visszaosztáskor innen tovább szabad a pálya. Tehát aki a legtöbb magyar szavazatot Mátén kívül összegyűjti a megyében, és a kerületében senki sem abszolút győztes, az jó eséllyel bekerülhet. Az önkormányzati választásokon az RMDSZ megyei tanácsosi listájára 4300 ember szavazott, és én nagyon reménykedem abban, hogy decemberben ennél több embert sikerül elvinni szavazni.

Miről beszél az embereknek a kampányában?

Az én feladatom ebben a kampányban most már nem az, hogy megismerjenek az emberek, hanem az, hogy az urnákhoz vigyem őket. Meg kell értetnem velük: nem csak az a fontos, hogy ki a polgármester, számít az is, ki a térség parlamenti képviselője. Ezért el kell mondanom nekik, mi az, amit egy parlamenti képviselő tehet értük. Meg kell győznöm őket arról, hogy tudok segíteni azoknak a gondjaiknak a megoldásában, amikről beszéltünk. Én ezt a térséget, a helyi közösséggel karöltve, fejleszteni szeretném. Ám azokra az értékekre építkezve szeretnék segíteni, amelyek ebben a térségben fellelhetők. A Nokia vagy más befektetők jönnek és mennek. A helyi értékek maradnak.

A főtitkárhelyettesek között az egyetlen nő. Az RMDSZ választási jelöltjei között sem igen találni hölgyeket. Hogy érzi magát nőként az RMDSZ-ben?

Jól. Tizenkét éve egy olyan csapattal dolgozom a bonchidai kastély helyreállításán, amelynek nagyon nagy százaléka széki férfi. Megszoktam már a munkát a férfiakkal. Nem érzem azt az RMDSZ-ben, hogy nőként nehezebb volna nekem bizonyos dolgokat elérni, mint a férfi kollégáimnak. Azt sem érzem, hogy nem vesznek komolyan, mert nő vagyok. Nem érzem azt, hogy ne fogadnák el a döntéseimet, vagy ne segítenék minden erővel a munkámat. Szakemberként kerültem az RMDSZ-hez, és minden kaput nyitva találtam, semmilyen diszkriminációt nem éreztem. Azt vallom: gyakran egy mosollyal többet el lehet érni, mint egy káromkodással.

(Interjúnk teljes terjedelmében az Erdélyi Riport e heti számában olvasható.)