Lecsófesztiválon jártunk a határ melletti Esztáron

Magyarországi és romániai falvak is versenybe szálltak a határ közelében, magyar oldalon lévő Esztár település lecsófesztiválján.

Negyedik éve szervezik meg a magyarországi Esztáron a lecsófesztivált. A magyar-román határ közelében lévő faluban idén négy Bihar megyei csapat is versenybe szállt, közülük az ottományiak a második helyet, az Ezüstbogrács-díjat nyerték meg. A dragánfalviak (Drăgăneşti) különdíjjal tértek haza, mellettük a szalacsi és a miklóírtási (Lăzăreni) csapatok versenyeztek, tudtuk meg Adrian Simon Bihar megyei szervezőtől.

Marhabőrön a marhatolvaj

Esztár települést 800 éve említik először a Váradi regesztrumban, méghozzá egy tehénlopási ügy kapcsán: először egy más településre valót gyanúsítottak, később kiderült, hogy esztári, Egyed nevű illető közötte el a tehenet, őt Nagyváradon tűzpróbának vetették alá. A latin nyelvű szöveget lefordították magyarra, ez egy marhabőrön a polgármesteri hivatalban kap majd helyet.

Ötven csapat főzte a lecsót

A lecsófesztivált a negyedik alkalommal tartják, idén először kétnapos, több helyszín és fellépő is várja az érdeklődőket, akik reményeik szerint tízezernél többen lesznek – mondta el Szécsi Tamás, Esztár polgármestere.

Míg 2012-ben 11 csapat versenyzett, idén ötvenen neveztek be, tudtuk meg Réz Tamás szervezőtől. A legnagyobb magyarországi lecsó Guiness-rekordját ők tartják 2012 óta, tudomásuk szerint nem készült azóta nagyobb adag étel. Saját rekordjukat egyelőre nem akarják hivatalosan megdönteni, ellenben arra törekszenek, hogy minden évben másféle lecsóval lássák vendégül a közönséget. Mint eredményhirdetéskor kiderült, idén sikerrel jártak, nyolcezer adag tökös-kolbászos alföldi lecsót osztottak szét. Ezt ötven kiló füstölt szalonnából, negyven kiló zsírból, negyven liter étolajból, 150 kiló hagymából, hat mázsa paprikából, két mázsa paradicsomból, ötven kiló tökből és hatvan kiló főzőkolbászból, valamint fűszerekből készítették el. A főzést reggel hatkor kezdték – árulta el Fekete János esztári főszakács.

Kőkorszaki szakik és régészkedő gyerekek

Miközben az egész utca hosszán főtt a lecsó, majd sorban álltak a tökös-kolbászosért, a civil udvarban többek között az Erasmus+ programról tájékozódhattak a fiatalok, az Ökör-köri Karámban pedig a gyermekeket várták. Itt a Flinstone-család világa elevenedett meg idén. Balog Katalin helybeli és bojti segítőkkel valósította meg a kis fantáziavilágot.

A szalma-mamut mellett célba dobni lehetett, kövekből, kagylókból, zsinórokból és tollakból készültek a kőkorszaki ékszerek, a régészkedő gyermekek oklevelet kaptak a homokban megtalált „kőkori” tárgyakért, melyek elkészítésében a helybeli kerámiások nyújtottak segítséget.

Emléktárgyakat is lehetett vásárolni, dicséretesen kevés a bóvli, ugyanakkor érdekességeket is láttunk-kóstoltunk. A bihardiószegi (Bihar megye) Heit-borászat nedűire is sokan kíváncsiak, és megkóstolhattuk Szappanos András méhész (Mézvitéz) epres, csokoládés, fehércsokoládés ízesítésű mézeit, és megcsodálhattuk Farkas Gyuláné tetléneli alkotó dinnye-és tökfaragásait.

Az eredményhirdetés után hazaindultunk Esztárról, de még hosszú sorban érkeztek a gépkocsik: a Csík zenekar és a Neoton família fellépése, valamint az utcabál még hátra van.

 

 

Kimaradt?