Megnyitotta kapuit az idei EU Tábor (GALÉRIA)

Hivatalosan is megnyitotta kaput az idei EU Tábor. A MIÉRT és az RMDSZ Főtitkársága által szervezett rendezvény már kedden fogadta a megközelítően százötven vendéget, és a vasárnapi zárásig várja az érdeklődőket. 

Az idei találkozó – melynek szlogenje is, az „EU Tábor, benne Gábor” jelzi, hogy milyen témát járnak körbe – elsősorban az erdélyi cigányságról és a migrációról szól, de a homoszexualitás, a fogyatékkal élők mindennapja, a drogok, a női jogok kérdése a 21. században egyaránt felkerült a programlistára. A táborlakóknak tavaly politikai pártokat kellett létrehozniuk, idén nonprofit szervezetek alapítását kell egyengetniük, amelyek különböző kisebbségek jogait hivatottak védeni.

A szerdai megnyitón Antal Lóránt MIÉRT-elnök elmondta, kevés pénzből is lehet látványos tábort létrehozni, kreatívnak kell lenni, és együttműködni. András Lóránd, a tábor igazgatója arról beszélt:azt szeretnék elérni, hogy a cigány szó megítélésén változtassanak, hiszen a mai erdélyi cigány társadalomban rengeteg értékes és sikeres ember található, ezzel pedig foglalkozni kell.

"A cigányokat nem muszáj szeretni, de ismerni őket kutyakötelességünk, tudatosítanunk kell, hogy egy másik kisebbség is él mellettünk. Cigányprobléma, cigánykérdés van, ezzel pedig foglalkozni kell, és nem a megszokott formában rávilágítani: pozitívumokkal telítve, tudományosan, a sikeres példákat említve” – fogalmazott.

A tábor vizuális élményeiért felelős Jakab Tibor elmondta, művészeti tanodát vezet, diákjai segítségével alakították ki a tábor dekorációját úgy, hogy lehetőleg ne politizáljanak, objektív szemszögből közelítsék meg az idei témákat.

A tábori tárlatot Kása Béla fotós művei alkotják, aki a hetvenes évek óta foglalkozik ezzel a kérdéssel. A megnyitón elmondta, gyerekkorában mindig érdekelte, kik az színes ruhákban sétáló nők, nagy kalapban járó férfiak, de az emberek távol akarták tartani őt tőlük. Amikor fotózni kezdett, első úja az Ormánságba vezetett, gyerekkori élményei helyszínére, és elkezdte megörökíteni őket. „Soha nem bántottak, mindig nagy szeretettel fogadtak, idővel hangszeren is megtanult játszani, cigányzenekarban is játszhatott alkalomadtán” – fogalmazott a fotós.

Elsődleges céljuk a MIÉRT-nél, hogy fiatalokkal fiatalosan foglalkozzanak, ugyanakkor a tabukat szeretnék feszegetni, mondta el a sajtó érdeklődésére Antal Lóránt. Mivel a helyszín nem a legjobb, arra fektettek hangsúlyt, hogy minél többet kihozzanak belőle, és végül arra esett a választásuk, hogy fotóst és dizájnert is bevonnak ebbe a munkába.

Kérdésünkre, hogy a tábor miért nem elsősorban a kifejezetten kisebbségi magyar témákat célozta meg, Antal így válaszolt: nekünk Székelyföldön szinte autonómiánk van olyan szinten, hogy a helyi közigazgatásban mi dönthetünk a magunk sorsáról. Igaz, sokminden nem valósult meg, de eredményeket ért el a szövetség, a törvényeinket pedig használhatjuk. Egy ifjúsági szervezet olyan témákkal kell foglalkozzon, amelyekkel mások nem, amikor pedig a cigányságról beszélünk a táborban, az nem elsősorban egyfajta kisebbségvédelemről szól, hanem arról, hogy sokuk magyarnak vallja magát, és nekünk ezzel foglalkoznunk kell.”

Kapcsolódók

Kimaradt?