A Peregrini-művelet: félmillió embert adtak el

Az Európai Unió államain belül komoly vita folyik a menekültáradat befogadása kapcsán, főleg amiatt, hogy Brüsszel „befogadási kvótát” jelöl ki a tagországok számára. Nicolae Ceauşescu ezt annak idején „huszárosan” megoldotta: nem fogadott be senkit – cserében viszont embereket adott el, méghozzá jó pénzért.

Kemény valutáért bármit

A historia.ro portál felidézi: a zsidó és német származású román állampolgárok Izraelnek és Nyugat-Németországnak történő eladása a Peregrini művelet nevet viselte. Jóllehet az országban szinte mindenki rebesgetett minderről, az „embereladás” hivatalosan teljes mértékben titokban folyt, 1970 és 1973 között.

Nicolae Ceauşescu pártfőtitkárnak semmiféle ellenkezéstől nem kellett tartania, az eladott román állampolgárok örvendtek, hogy „eladósorba” kerültek, boldogan hagyták el az országot. Közöttük nem csak németek és zsidók voltak, de szép számmal akadtak románok is, akik a jobb élet reményében „alkudták ki” áruba bocsátásukat.

A román nemzetiségűek eladására azonban csupán mostanság derült fény, amikor a Külföldi Hírszerző Szolgálat és a Securitate Levéltárát Átvilágító Országos Tanács nyilvánosságra hozta a „Dunărea” levéltár iratait. Így kiderült, hogy Nicolae Ceauşescu nemzetiségére való tekintet nélkül bárkit eladott volna az említett időszakban, akire éppen vevő mutatkozott a nyugati országokban. A pártfőtitkár ugyanis kemény valutáért bármire képest volt.

Pénzt, lakást, autót

A „román nép legszeretettebb fia” 1970-ben elrendelte a Securitate akkori főnökének, Ion Stănescunak, hogy indítsa be a Peregrini-műveletet. Magát az akciót Eugen Luchian tábornok, a Minisztertanács biztonsági és katonai kérdésekkel foglalkozó irodájának munkatársa, a 0920-es számú katonai egység valamint a Belügyminisztériumhoz tartozó, útlevél-, idegen-nyilvántartó és határellenőrző osztály irányította.

Feladatuk konkrétan az volt, hogy felkutatták azokat a román állampolgárokat, akiket külföldön élő rokonaik befogadtak volna. A kivándorlóktól pénzt, továbbá lakásukat, autójukat és egyéb értéktárgyaik átadását követelték az ország elhagyásáért cserében.

A román történész és filozófus, Radu Ioanid A Securitate és a zsidók eladása című könyvében arról ír, hogy egy-egy román állampolgár ára, a kivándorló anyagi helyzetétől függően, 825 és 10 ezer dollár között változott. Mindez, amint már szó esett róla, teljes titokban történt, az akcióról nem tudhattak még a 0920. számú katonai egység, a Belügyminisztérium központi vagy területi egységei emberei sem.

A beavatottak közé – a korábban említett személyek mellett – csakis a Minisztertanács útlevélosztályának, valamint az úgynevezett LC-szektor – a valutabevétellel foglalkozó igazgatóság – emberei tartoztak.

Börtönben ülőket is

A beavatott személyek a Securitate információi alapján értesültek a kivándorlók, illetve külföldi rokonaik anyagi lehetőségeiről. Ezt követően állami tisztségviselőknek vagy ügyvédeknek adták ki magukat, akik a kivándorlókkal megállapodtak a lefizetendő összegben, erről pedig írásbeli megállapodást kötöttek. A végső döntést aztán a Securitate parancsnoka, Ion Stănescu vagy a két helyettese, Grigore Rădiucă vagy Constantin Stoica hagyta jóvá.

Az országot véglegesen elhagyókkal hivatalosan azt közölték, hogy a lefizetett összegekkel a taníttatásukkal járó költségeket kellett kifizetniük, mivel Romániában abban az időben nem volt tandíj. Erre egyébként a „szocialista Romániában” külön törvény is vonatkozott.

A Peregrini-művelet kiterjedt a gazdasági vétségek miatt börtönbe került személyekre is. Amennyiben külföldön élő rokonaik vagy barátaik kifizették a román állam által megkövetelt összeget, akkor szabadon elhagyhatták az országot. A Peregrini-műveletnek ezzel a részével az LC-szektor valamint a Minisztertanács útlevélosztályának alkalmazottai foglalkoztak.

Negyven évig tartott

Nicolae Ceauşescu 1973 decemberében leállította az akciót. A titoktartás ellenére is mindez kiszivárgott külföldre is, a nyugati sajtóban igen kedvezőtlen visszhangot kapott a Peregrini-művelet. De a pártfőtitkárt mindenekelőtt az zavarta, hogy – amint értesült róla – a befolyt pénzek egy része a külső hírszerzés és az informátorok zsebébe vándorolt. Miután Ion Mihai Pacepa, a román külső hírszerzés főnökhelyettese, Nicolae Ceauşescu személyes tanácsosa 1978-ban az Egyesült Államokba emigrált, a titkosszolgálatok nagyszabású kényszer-átalakítása során Eugen Luchian is lebukott. Nyolc év börtönre ítélték, miután bevallotta az embereladásból származó pénzek egy részének lenyúlását, több, érintett tábornokot pedig közlegénnyé fokoztak le.

Az embereladás azonban – ha nem is ennyire szervezett formában – de tovább tartott. Egyébként a román állam még Ceauşescut megelőzően is adott el embereket, korábban elsősorban zsidó származású román állampolgárokat. Hivatalos források szerint 1959 és 1989 között nagyjából 200 ezer zsidó vándorolt ki ilyen körülmények között Izraelbe, amely kemény valutával, mezőgazdasági és egyéb termékekkel fizetett Romániának.

Ceauşescu hatalomra jutását követően indult be a német származású román állampolgárok eladása is, így mintegy 230 ezer szász és sváb távozott Németországba, akikért Bonn több mint három milliárd német márkát fizetett. 

Kimaradt?