Háromszéken a VI. Huszártoborzóra készülnek

Június 6-7-én daliás huszárok idézik fel a hadba hívás pillanatait a hatodik alkalommal megszervezett Háromszéki Huszártoborzón. Az idei rendezvény Uzon, Lisznyó, Bikfalva, Kökös, Szotyor, Illyefalva, Sepsiszentkirály, Kilyén, Sepsiszentgyörgy településeket érinti.

A rendezvény kapcsán május 20-án, szerdán tartott sajtótájékoztatón szó esett a felelevenített hagyomány fontosságáról, hiánypótló és értékteremtő szerepéről. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a megbeszélésen elmondta, a megyei önkormányzat évek óta kiemelt figyelmet fordít az olyan rendezvények megszervezésére, támogatására, amely a hagyományőrzést tartja szem előtt. Ennek értelmében építették ki a megyét lefödő huszár hagyományőrző rendszert, amelyre évente 50 ezer lej támogatást nyújtanak, emellett Székely Ruházati Alapot hoztak létre. A huszárok szakmai találkozóját, a Huszárakadémiát immár harmadik alkalommal tartották a megyében. A Székely Vágta is a lovas rendezvények sorát gazdagítja.

A Háromszéki Huszártoborzó kapcsán az elnök kiemelte: „Az ezelőtt hét évvel megálmodott rendezvénynek köszönhetően sikerült feleleveníteni a huszár hagyományőrzést, és ellátogatni a megye településeinek többségére. A felvonulásra évente 5-8 ezer ember kíváncsi. Fiatalok és idősek minden alkalommal megható szeretettel fogadják a rendezvény. Ma már a háromszéki huszárrendezvények Székelyföld viszonylatban az első helyen állnak.”

Ifj. dr. Kádár László, a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület hagyományőrző huszárőrnagya történelmi áttekintést nyújtott a lovas, gyalogos, illetve tüzér katonai hagyományőrzésről, amely Székelyföldön a 90-es években kezdődött el. Kovászna megyében a háromszéki katonai hagyományőrző mozgalomat a dálnoki ménes létrehozásával egyidőben 1994-ben indította el id. dr. Kádár László állatorvos, Tóth Ferenc a dálnoki ménes vezetője és Miholcsa József szobrászművész. Kádár László elmondása szerint azon dolgoznak, hogy az emberekkel megismertessék a hagyományőrzés fontosságát, ahol felelevenítik a toborzás pillanatától a hadba vonulásig történő eseménysorozatot.

Jakab Kevend-István, hagyományőrző huszárkapitány a toborzók jellegét ismertette. Vélemény szerint a székely ember mindig szívesen állt be a magyar hadseregbe és lelkesen küzdött a magyar szabadságért. A 2012 végén, 20 lelkes hagyományőrző lovas összefogásával megalakult Székely Virtus Hagyományőrző Egyesületet azzal a szándékkal hozták létre, hogy új irányt, lendületet adjon a háromszéki és székelyföldi katonai hagyományőrző mozgalomnak. Céljuk, hogy erdélyi hagyományőrző huszárokként méltó, székelyföldi partnerei legyenek a Magyar Köztársaság Nemzeti Lovas Díszegységének.

A VI. Háromszéki Huszártoborzót Kovászna Megye Tanácsa, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület, valamint Uzon, Kökös, Sepsiszentgyörgy és Illyefalva önkormányzatai szervezik.

Kimaradt?