„Titokban loptak be egy erőművet a rétyi fűrészüzem területére”

Közmeghallgatást tartottak Rétyen a Holzindustrie Schweighofer fűrészüzem területére tervezett biomassza-erőmű kérdésében kedden.

Toró Attila, sepsiszentgyörgyi környezetvédelmi aktivista szerint az erőművet titokban lopták be a rétyi Holzindustrie Schweighofer fűrészüzem területére. Rámutatott, 2013-ban a rétyi fűrészüzem számára jóváhagyott területrendezési tervben és a környezetvédelmi jóváhagyásban is csak egy 10 megawattos biomassza-hőerőmű szerepel, ám időközben kiderült, hogy a kisebb mellé egy másik 60 megawattos teljesítményű beszerelését tervezik, az engedélyeztetési eljárás folyamatban van.

Toró Attila felhívja a figyelmet, hogy egy ekkora hőerőmű üzemelése során évi 18 ezer tonna hamu keletkezik. Az EU ipari kibocsátásokról szóló irányelveiben az áll, hogy ezek a nagy tüzelőberendezések szennyező anyagokat juttatnak a levegőbe, és nem elhanyagolható hatással vannak az emberi egészségre és a környezetre. A törvény értelmében a káros anyagkibocsátást húsz kilométeres körzetben folyamatosan ellenőrizni kell.

A környezetvédő szerint ennek ismeretében nem helyénvaló, hogy a közmeghallgatást Rétyen tartották, meglátása szerint nem csak a rétyi embere tiszte eldönteni, hogy az erőmű 20- 25 kilométeres körzetében levő Sepsiszentgyörgyön vagy Kézdivásárhelyen milyen levegőt szívnak az ott élők.

A közmeghallgatáson alig volt ellenvetés

A rétyi közmeghallgatáson mintegy félszázan vettek részt, de egyedül csak Toró Attila kért szót, megismételve a környezetvédő civil szervezetek korábbi felhívását, hogy a folyamatban levő bírósági perek lezárásáig, a jogerős ítéletek kihirdetéséig ne adjanak ki semmilyen engedélyt a fűrészüzemnek és a területén épülő erőműnek.

Gheorghe Neagu, a Kovászna megyei Környezetvédelmi Hivatal igazgatója viszont úgy értékelte, senkinek nem volt ellenvetése, a folyamat még néhány hónapig eltart, több dokumentumot bekérnek, de ha azok rendben lesznek, nem fogják megakadályozni, hogy kiadják az engedélyt.

A meghallgatás előtt négy környezetvédelmi civil szervezet - a  bukaresti Bankwatch Románia, a fogarasi Neuer Weg, a kolozsvári Energy Justice és a Greenpeace romániai szervezete -  beadványban kérték a környezetvédelmi hivatalt, hogy ne adja ki az erőműre az  integrált környezetvédelmi engedélyt,  mert többek között az építkezési engedély is hiányzik a dokumentációjukból.

Toró Attila szerint, a Rétyre telepített üzem ügye új dimenziót kapott, már nemcsak a fenyőerdőket veszélyezteti, hanem hosszú távon az engedélyeztetés előtt álló nagy hőerőmű a helyi emberek egészségét is károsítja.  A zöld aktivista kifogásairól bővebben itt olvashat

Kapcsolódók

Kimaradt?