Veszélyben vannak Európa madarai

Minden harmadik európai madár veszélyeztetett - derült ki a kontinens vadvilágáról és természetes élőhelyeiről készített eddigi legátfogóbb tanulmányból, amelynek nyers változata a The Guardian birtokába került. A leginkább veszélyeztetett madarak a vadgerle, a mezei pacsirta és a fecske.

A vadgerle populáció 90 vagy még több százalékkal csökkent 1980 óta, a faj hamarosan felkerülhet a Természetvédelmi Világszövetség vörös listájára, mint kihalással fenyegetett. A mezei pacsirták és a kerti sármányok (őket illegálisan vadásszák és fogyasztják Franciaországban) száma a felére csökkent. Magyarországon belül a fecskék különösen veszélyeztetettek.

A mutatók szerint néhány fenyegetett populációnak - szakállas saskeselyű, túzok, daru - sikerült regenerálódnia, ami az Európai Unió madárvédelmi irányelvéhez kötődő projekteknek köszönhető. Az Európai Bizottság ugyanakkor most épp ennek, valamint az élőhelyvédelmi irányelvnek a felülvizsgálatára készül.

A tanulmány szerint az intenzív mezőgazdasági termelés és a zöldterületek átalakítása jelentik a legnagyobb fenyegetést Európai növény- és állatvilágára. A vízi utak átalakítása, a természetes élőhelyek széttöredezése és az olyan emberi tevékenységek mint a fegyverrel, csapdával történő vagy illegális vadászat és a mérgezés ugyancsak súlyos fenyegetést jelentenek a madárállományra, írja az MTI.

Az emberi tevékenység nyoma az élőhelyek minőségének romlásában látszik leginkább. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) által kiértékelt 804 természetes élőhely 77 százaléka bizonyult rossz állapotúnak, és mindössze 4 százalékuknál állapítottak meg fejlődést. A tanulmány 27 európai uniós ország által 2007 és 2012 között gyűjtött adatok felhasználásával készült. Az eredményeket később fogja hivatalosan nyilvánosságra hozni az Európai Bizottság.

Kimaradt?