Megkezdődtek a Hunyad Megyei Magyar Napok

„Minden évben egy mottó köré tervezzük meg a Hunyad Megyei Magyar Napokat, az idén természetes volt, hogy az RMDSZ megalakulásának huszonötödik évfordulója égisze alatt szerveztük meg rendezvényeinket. Tavaly a közösségépítés éve volt, így vezettük fel az idei kerek évfordulót, hiszen tevékenységünk középpontjában továbbra is a közösségépítés áll. Ugyanakkor a huszonöt éves születésnap egyben az új kezdet évét jelenti, amely a következő negyedévszázadot indítja el" – fogalmazott Winkler Gyula vasárnap, május 3-án a vajdahunyadi színházban, ahol a Hunyad Megyei Magyar Napok hivatalos megnyitóját tartották. 

A rendezvény díszmeghívottja Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete volt, az eseményen részt vett Hegedüs Csilla, az RMDSZ kulturális főtitkárhelyettese, valamint egy Vas megyei küldöttség, amelyet Marton Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke vezetett, továbbá vendégek érkeztek Várpalotáról, Petrozsény testvértelepüléséről. A szórvány-székely együttműködés keretében pedig, a hagyományoknak megfelelően, a háromszékiek idén is részt vesznek a Hunyad Megyei Magyar Napokon. 

„Ezelőtt hat évvel határoztuk el, hogy minden évben összefogjuk közösségeinket és alkalmat teremtünk arra, hogy egy megyei rendezvénysorozat keretében számba vegyük értékeinket, megmutassuk kulturális örökségünket, néphagyományainkat a magunk, de a többség számára is, hozzájárulva ezáltal a Hunyad megyei interetnikus párbeszéd fenntartásához, követve szülőföldünk soknemzetiségű tradícióit" – emelte ki Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad Megyei Szervezetének elnöke. 

Kofity Zoltán, az RMDSZ Vajdahunyadi Szervezetének elnöke és Takács Aranka önkormányzati képviselő házigazdaként köszöntötték az egybegyűlteket, Hegedüs Csilla főtitkárhelyettes, az RMDSZ nőszervezetének alelnökeként a szövetség kolozsvári kongresszusáról és az újratervezésről beszélt, míg Zákonyi Botond nagykövet azt hangsúlyozta, hogy Magyarország elkötelezett a dél-erdélyi szórvány támogatásának ügyében.

A megnyitón második alkalommal adták át a Barcsay Ákos Hunyad megyei közéleti díjat, amelyet évente három, a dél-erdélyi szórványközösségekben tevékenykedő, a közösségépítő munkában kiemelkedő teljesítményt elérő személynek ítélnek oda. A kuratóriumi döntés szerint idén Szász János, Hunyad megye római katolikus főesperese, Máté Márta tanárnő, Hunyad megyei főtanfelügyelő-helyettes és Antal Amália, a lupényi magyarok fáradhatatlan közösségszervezője vehette át a kitüntetést.

A megnyitó kulturális programmal folytatódott, majd Nagy Feró tartott fergeteges koncertet a vajdahunyadi színház nagytermében. A hatodik alkalommal megszervezett Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvényei idén május 1-10. között zajlanak 11 településen. 

Kapcsolódók

Kimaradt?