Kezdődnek a 6. Hunyad Megyei Magyar Napok

Május elsején kezdődnek az idei Hunyad Megyei Magyar Napok, amelynek idei mottója 25 éve a 25 évesekért. A tíz napos rendezvény 11 településen zajlik, mintegy ötven kulturális és szabadidős programot kínálva.

„Hatodik alkalommal szervezzük meg a Hunyad Megyei Magyar Napokat, amelyet idén az RMDSZ megalakulásának huszonötödik évfordulója jegyében terveztünk meg. Programjaink a kikapcsolódás mellett a magyar értékeket kívánják hangsúlyozni egy olyan multikulturális környezetben, amelynek több évszázados hagyománya van a mi vidékünkön. Megmutatjuk magunkat, kultúránkat, hagyományainkat, emlékeztetve, hogy gazdagítjuk Hunyad megye páratlan kulturális örökségét. A magyar napok szellemét megőrizve, bizalomépítő párbeszédet kezdeményezve lépünk ki a többségi társadalom elé, hogy jobban megismerjük egymást. Tiszta szívből gratulálok a szervezőknek, hiszen már hónapokkal ezelőtt megkezdték a munkát, amelynek eredményeit a nagyközönség május 1–10. között láthatja" – fogalmazott az esemény kapcsán Winkler Gyula.

Május elsején Déván közösségi majálist tartanak a Magyar Házban, ahol gulyásfőzésre, kézműves-foglalkozásokra, sporttevékenységekre, néptánc előadásokra kerül sor, míg Csernakeresztúron májusfát avatnak.

Május 3-án, vasárnap Vajdahunyadon a színház előtti téren tartják a rendezvény hivatalos nyitórendezvényét, ahol néptánc előadásokat mutatnak be, 18 órától a színház nagytermében átadják a Barcsay Ákos-díjakat, ezt követően Nagy Feró tart koncertet. A rendezvényen jelen lesz Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete. A Barcsay Ákos Hunyad megyei közéleti díjat tavaly alapították, évente három, a közösségépítő munkában kiemelkedő teljesítményt elérő személy kapja meg a díjat, egyet a történelmi egyházak és felekezetek képviselőjének, egyet-egyet a pedagógustársadalom és a civil szféra képviselőjének ítélnek meg. A kuratórium döntése szerint idén Szász János, Hunyad megye római katolikus főesperese, Máté Márta tanárnő, Hunyad megyei főtanfelügyelő-helyettes és Antal Amália, a lupényi magyarok fáradhatatlan közösségszervezője kapja meg a kitüntetést. A díjat odaítélő kuratórium elnöke Kocsis Attila, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum igazgatója. A díjazottak Koppándi Benczédi Ildikó képzőművész alkotását vehetik át.

Május 6-án Déván, a Dávid Ferenc Unitárius Szórványközpontban Vetési László szórványkutató tart előadást A vallási és nyelvi együttélésünk érdekességei Erdélyben címmel, május 8-án a Téglás Gábor Elméleti Líceumban A felvidéki magyarság esélyei címmel szerveznek kerekasztal-beszélgetést Csáky Pál EP-képviselő részvételével.  A zárórendezvényt Déván május 9-én, az Európa-nap jegyében tartják, egész napos szabadtéri programokat és vásárt szerveznek a polgármesteri hivatal előtti téren, este pedig a Bojtorján tart koncertet. 

A Hunyad Megyei Magyar Napok mottója a 25 éve a 25 évesekért, annak tiszteletére, hogy az RMDSZ idén ünnepli megalakulásának negyedévszázados évfordulóját, hogy a Szövetség 25 éve végzi azt a munkát Hunyad megyében, amely többek között lehetővé tette a magyar iskola felépítését, magyar házak működését, a közösség fennmaradását.

A rendezvény főszervezői az RMDSZ Hunyad megyei szervezete, a Hunyad Megyei Ifjúsági Tanács és a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum. 

Kimaradt?