Világszerte léteznek mozgalmak, amelyek zöldségeskertekké alakítanák a zöldterületeket még a köztereken is. Az egyszemélyes vagy közösségi kertek fenntartása nem csak a városkép átalakításáról szól. De van-e egyáltalán szükségünk erre?

Az ötletről első ízben Czika Krisztina tájépítészt kérdeztük, aki szerint ezek mindenképpen jó kezdeményezések: „ha már zöldterület, imiért ne legyen hasznos?” Mint magyarázza, mostanság rengetegen egyszerű zöld gyepet akarnak a kertjükben, mert jól mutat, viszont rengeteg vizet fogyaszt, sok munkát igényel a karbantartás, meg speciális gépeket igényel ahhoz, hogy igazán jól nézzen ki.

Ezzel szemben a zöldségek és más gyógynövények, füvek, kevesebb karbantartással is szépek és ugyanakkor hasznosak, nem beszélve arról, hogy ha már elfogyasztjuk a termést, akkor valószínűbb, hogy a saját kertünket nem kezelnénk annyi vegyszerrel.

Egy kérdés, ami ilyenkor fel szokott merülni, hogy mindez hogyan festene? Ez persze szubjektív, mondja, és a gond az, hogy az embereknek nagymama veteményese jut eszébe, ami valószínűleg nem egy jól megtervezett kis zöldségeskert. „Rengeteg olyan zöldségnövény van, amely egyben dekoratív is, nem csak ehető. Ezek az alfajok sajnos itthon még nem divatosak, ezért nehezebb hozzuk jutni” – fogalmaz a szakember.

Elmondása szerint ugyanolyan szép, színes, élettel teli kertet lehet varázsolni zöldségekből és más ehető növényekből, mintha csak dekoratív fajokat használnánk. Az ehető növényeknek is vannak virágaik, viszont általában ezeket nem hagyják meg, mert csak a termésen van a hangsúly.

„Abban az esetben, ha a például egy városi zöldterületen ültetnének ilyen növényeket, akkor a karbantartás is másképp zajlana, hiszen nem muszáj egyből lenyírni vagy kiszedni a növényt, miután a termést betakarítjuk” – mondja. Véleménye szerint a társadalom jól fogadna egy ilyen változást, azt látja egyébként is, hogy egyre több fiatal próbálkozik például otthoni paradicsom- vagy bazsalikomtermesztéssel.

A sepsiszentgyörgyi Mihály úgy gondolja, volna értelme egy ilyen akciónak, fontos, hogy a közösség magának termeljen, hogy ne kelljen másokra hagyatkoznia, de fenntartásai vannak. Egyrészt úgy látja, Romániában ez kivitelezhetetlen, mert egyesek megdézsmálják majd a termést, másrészt szerinte a hatalom sincs olyan szinten, hogy problémamentessé tenne egy ilyen változást. Személy szerint részt venne ebben, amennyiben garanciát látna arra, hogy nem lopják el a munkáját.

Ildikó, egy kolozsvári egyetemista lány véleménye szerint „nincs értelme falut csinálni egy városból”, meglehetősen vicces volna, ha zöldhagymák nőnének például a Mátyás-szobor körül. Szerinte lépcsőházak körül sem volna jó ezzel foglalkozni, a zöldövezeteknek az a céljuk, hogy egy hangulatot adjanak, és nem az, hogy mezőgazdasági területekké váljanak.

Alulról szerveződés, közösségi cselekvés

Ezek a projektek, különösen a közösségi kertek mindig alulról szerveződő, közösségi cselekvésen alapuló mozgalmak. A legtöbb esetben nincsenek engedélyek, így ezeknek a jelenségeknek némely esetben explicit politikai színezetet is ölthetnek, különböző ételosztási és adakozási, fűmenti piacolások helyszínei lehetnek – magyarázza Ivácson András Áron kulturális antropológus.

https://www.youtube.com/watch?v=OnXvfXLJzGQ

Ugyanakkor, ahogy Todmordenben is történt, a város alkotóinak lehetőséget lehet adni a kertek, terek, övezetek megtervezésére. Ebben a kis angliai piacvárosban létrehozták a „zöldségturizmust”, aminek keretében megtervezték, amelynek egyik látványossága az „ehető út”, amikor is a haladási irányt ehető zöldségek és gyümölcsök mutatják.

Ugyanakkor a piacokon olyan „növesztett” standokat terveztettek a város művészeivel, amelyek kinézetükkel jelzik, hogy melyik növény fogyasztható, melyik csak dísznövény és így tovább. Warhurst mindennek kapcsán úgy fogalmazott, hogy a „kedvességbe szeretnének” befektetni és a lokálisan megtermelt javakra fektetni a hangsúlyt, és a szoros együttműködésre.

„Tisztában kell lennünk azzal, hogy ezek a projektek és elgondolások egy nagyon specifikus kulturális és földrajzi térhez tartoznak. Noha Warhurst arról beszél, hogy reményeik szerint ez egy nyelveket, jövedelmi státusokat, kultúrákat átívelő projekt lesz, rengeteg akadályozó tényező van. Ő maga is mutat egy globális térképet, amin láthatóak a legnagyobb, legismertebb ilyen projektek és a legtöbbjük érthető módon az Egyesült Államokban, Nyugat Európában, Dél-Koreában és Japánban tömörülnek, de az olyan szárazságtól, konfliktustól, infrastrukturális nehézségektől szenvedő régiókban, mint Szíria, Irak vagy egyes afrikai államok, egy ilyen terv megvalósítása szinte lehetetlen” – fogalmaz Ivácson András Áron.

Technológia és technofóbok

Különösen abból a szempontból, hogy ezek a mozgalmak mind „organikus” irányként működnek és kifejezetten technofóbok annak ellenére, hogy számtalan technológiai megvalósítás segíti működésüket. „Ugyanakkor éppen arról van szó, hogy mindenféle sámándobos neo-hippi érzékenykedés helyett igenis használni kell a technológia minden formáját. Például az Massachussets Institute of Technology munkatársai által kifejlesztett mesterséges levél, amelynek semmiféle vízre vagy tápanyagra nincs szüksége, ugyanakkor nagyobb arányban fotoszintetizál, mint egy természetes levél, és energiafejlesztésre is alkalmassá akarják tenni, ami száraz vidékeken kevés ráfordítással tudná működtetni a mesterséges locsolórendszereket” – mondja az antropológus.

Ivácson szerint a társadalom idővel ránevelhető ezekre a dolgokra, amennyiben politikailag és tudományosan levezethető az emberek számára, hogy a technológia nem valami démoni rossz dolog, és nem merül ki a „fiatalok telefonbámulásában”.

Címlapi képünk forrása: growfoodamherst.org