Nemzetközi konferencián vesz részt a Musai-Muszáj

A Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport csütörtökön, a megszokott hónapvégi közvita helyett a külügyminisztérium és a Babeș – Bolyai Tudományegyetem által szervezett nemzetközi konferenciára hívja támogatóit és Emil Boc polgármestert - olvasható közleményükben. 

A házigazdák abból az alkalomból szerveznek konferenciát, hogy az Európa Tanács húsz évvel ezelőtt fogadta el a Románia által is aláírt kisebbségvédelmi keretegyezményt. Az eseményen jelen lesz Gianni Buquicchio, az Európa Tanács konzultatív testületeként működő Velencei Bizottság elnöke.

A keretegyezmény 11. cikkének 3. bekezdése alapján "olyan körzetekben, ahol hagyományosan nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jelentős számban élnek, a felek törekedni fognak arra, hogy ... a hagyományos helységneveket, utcaneveket és ... földrajzi megjelöléseket a kisebbség nyelvén is kiírják, ha megfelelő igény van erre.”

Kolozsváron amellett, hogy a törvény is előírja a többnyelvű városnévtáblák kihelyezését, létezik „megfelelő igény” is e tekintetben - olvasható az akciócsoport közleményében. A Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport jelenléte a „megfelelő igényt” kívánja képviselni a konferencián.

A konferenciának az Aula Magna ad otthont, és április 30-án, csütörtökön 10 órától kezdődik.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?